Bodrog vára a honfoglalás korától kezdve fontos erődítmény volt, melyet Szent István tett meg vármegyeszékhelynek. Bár az évszázadok során többször is elpusztult, majd a Duna szeszélyes vízjárása tüntette el végleg, emléke évszázadokon át fennmaradt a krónikákban és a helyi hagyományvilágban.
A nyugat-bácskai Bezdán és Monostorszeg, illetve a horvátországi Vörösmart települések által alkotott háromszögben sejthetjük az egykori vár helyét, mely már a honfoglalás előtt is létezett. Ekkor még a szláv Zalán vezér földvára magasodhatott a lápvidék fölé. Akkoriban a mára teljesen eltűnt Vajas folyó is erre morotvázott — ennek a partján magasodott eredetileg a vár, és Bezdán mellett a mai napig helynév őrzi a folyó emlékét. Anonymus krónikája, a Gesta Hungarorum szerint e folyam partján ütöttek tábort Árpád vezetésével a honfoglaló magyarok.
A Duna és a Vajas közé ékelődő földvárat a magyarok elfoglalták (lásd: Vörösmarty Mihály: Zalán futása) és megerősítették, mivel Szent István királyunk ezt az erődöt tette meg a vármegye központjának. Jogosan merül fel a kérdés: miként kaphatta a történelmi Magyarország egyik legnagyobb vármegyéje a Bács-Bodrog nevet, ha a Bodrog folyó soha nem folyt ezen a vidéken? A válasz a középkor vármegyeszervezésében rejlik. A megyék gyakran a legjelentősebb erődítményeikről kapták elnevezésüket, s ebben az esetben a két meghatározó központ, Bács és Bodrog vára adta a kettős nevet.
Nyugat-Bácska egy 1768-beli térképen
Nevének őseredetéről nem lehet biztosat mondani, de lehetséges, hogy a magyarok nevezték el így a várat, mivel a régebben itt élő szláv törzseket bodrikoknak hívták.
Ami bizonyos, hogy Bodrogvár 1522-ben még 147 adózó házzal bírt, és két kolostor is a fennhatósága alá tartozott: a Szent Kereszt pálos kolostort 1282-ben említik először, és ez Bodrogtól valamivel nyugatra helyezkedett el, ma a sajtó által csak Liberlandként emlegetett Nagy Sziga-szigeten. Keletre a vártól a Szent Péter-kolostor emelkedett, ez feltehetően a mai Monostorszeg területén lehetett. Érdekesség, hogy a falu templomának a mai nap is Szent Péter és Pál a védőszentje. Eme egyházi központokat a XVI. század végén a földdel tette egyenlővé a török.
A tévesen Bodrognak hitt Bartány sáncai a Kozara erdőben
Egyes források szerint I. (Szent) László királyunk kétszer is, 1093-ban és 1095-ben, ezekben a monostorokban és Bodrogvárban töltötte a húsvéti ünnepeket. Mi több, 1095-ben itt fogadta a clermonti zsinat küldöttségét, és ígéretet tett, hogy keresztes hadjáratot vezet a Szentföldre. Ez viszont halála miatt nem történt meg.
II. András 1218-ban második feleségének, Courtenay Jolán királynénak nászajándékul adta a bodrogi vár összes jövedelmét, mely ez időtől kezdve egészen Nagy Lajos király uralkodásáig a királynék ellátására volt rendelve.
A várnak, ahogy az országnak is, igen hányatott sorsa volt. Többször is feldúlták: 1241-ben a tatárok rombolták le, de 1256-ra újjáépült. Bodrogvár a török térhódítás előrehaladtával fokozatosan elnéptelenedett, majd 1590-ben már csak tizennégy adózó házat jegyeztek fel itt.
A Bezdán melletti Kalangyos-sziget erdősége rejthette az egykori várat
Bár Bodrog vára nem merült teljesen feledésbe, az évszázadok során oly sok változás volt a vidéken, hogy a valamikori erőd pontos helye teljesen a múlt homályába veszett. A monostorszegi lakosság őrizte meg leginkább Bodrog emlékét: helyi idősek meséiben, helynevekben még élt a vár. Emellett Bosnyák Sándor néhai bezdáni kutató is feljegyzett egy olyan történetet egy idős isterbáci (Bezdán melletti tanyavilág) személytől, amelyben a kozarai erdőben kísértő öreg Bodrik, középkori szláv törzsfőnök szelleme rémíti meg a sűrűbe merészkedő gyerekeket.
A mese nyilván a szülők aggodalmából fakadt, de kétségtelen, hogy az érdeklődő helytörténész is felkapja rá a fejét…
Abonyi (Ruff) István bezdáni származású erdészmérnök, szakíró is megemlékezik Bodrog váráról: „Meseként hallgattam falusi gyerekkoromban a Bodrogvár-környéki őserdő évszázados tölgyfás sűrűségének titokzatos történetét. A közeli Duna-ágak szigetes területein elsüllyedt kolostorokról, templomokban imádkozó és politizáló, harcos szerzetesekről mesélt itt a népi képzelet közvetítője, és kacagányos lovas vitézek táborozásairól, avar—magyar egykori testvérnépről, amely az ingoványos szigetek világában, a Duna-ágak, a Kígyós, a Mosztonga és a Vajas folyó, meg a Kalandos-fok közein bujdosva várta az új hadsereget.”
Abonyi nem véletlenül ír elsüllyedt kolostorokról. Mint az a XX. század kutatásai során bebizonyosodott, Bodrogvár fizikai maradványainak keresése mindvégig hiábavaló volt, hiszen a XVI. és a XIX. század közötti időszakban a Dunán oly mértékű mederváltozások mentek végbe, hogy az ártéren álló, jórészt nem túl ellenálló anyagokból épült vár aligha maradhatott fent épségben. Ha mégis maradt belőle valami, azt sokkal inkább a mai Duna jobb partján, azaz Horvátország területén kellene keresni.
De ezt a XIX. század végének lelkes történészei, régészei még nem tudhatták.
A Duna Bezdánnál
Az 1800-as évek végén Donoszlovics Vilmos neves, zombori orvos és amatőr régész foglalkozott a vidék történetével, különösen Bodrogvárral. Amikor Monostorszegen rátalált egy régi térképre, melyet szabásmintának használtak, és meglátott rajta a kozarai erdő déli szélén egy névtelen várromot, úgy gondolta, megfogta az Isten lábát, és az a rom csakis a Bodrogvár maradványa lehet. A falu legidősebb sokác lakosa tudott az erdőben lévő sáncokról, és felajánlotta segítségét a történésznek. Egyébként Monostorszegnek ezt a határrészét régen Bortánypusztának nevezték, nem véletlenül.
Donoszlovics expedíciót szervezett az erdőbe, és emlékirataiban így emlékszik vissza a romok megtalálására: „A Kígyós éren kétszer átlábolva, az erdőben ide s tova barangolva — emberünk vezetése alatt a várromhoz, illetve a földhányáshoz megérkeztünk. Az öröm leírhatatlan volt. Háromszoros üdvlövéssel köszöntöttük, s kalap emelve a Szózatot énekeltük.”
Kutatásának eredményét Donoszlovics Vilmos Bodrogh vár romjai című tanulmányában publikálta. Ez a Bácska című közlöny 1881. március 29-ei számának külön mellékleteként jelent meg.
Donoszlovics kétségkívül nagy felfedezést tett, ám később kiderült, tévedett. A romok, melyeket megtalált, nem a sokat emlegetett legendás Bodroghoz tartoztak. Csak később jöttek rá, hogy ő a hajdani Bartány várának omladékaira lelt. Ez a vár később épült, s egy ideig Mátyás király édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek a birtokában volt. Ezek a romok ma is felkutathatók a kozarai erdő egy távoli sarkában. 15—20 méter magas földsáncok, várárok és egy korabeli templom alapjai is megtalálhatók itt, illetve a középkori településhez tartozó temetőt is feltárták.
Donoszlovics után, 1891-ben Gubitza Kálmán és Wellenreiter Pál végzett kutatásokat az említett romokon, ők megállapították, hogy azon a helyen valamikor régen földvár állt, melyet aztán téglával tettek erősebbé.
A XVIII. századtól magyar, szlovák, cseh és német családok is érkeztek a törökdúlás után pusztává vált területre. Ők már csak a legendákból ismerték Bodrog fénykorát, de a vár emlékét megőrizték helynevekben, családnevekben is — innen ered a Bodrogvári vezetéknév, melyet a neves, bezdáni származású filozófus, egyetemi tanár, az 1935-ben született Bodrogvári Ferenc is viselt.
