
A közönség tapssal jutalmazta a fellépőketFebruár 10-én, a Népkörben tartották meg a péterréveiek negyedik szabadkai találkozójukat. Az összejövetelen ezúttal is részt vettek a szülőfalujukból elszármazottak, valamint a Tisza menti településről autóbusszal érkezettek. A jó hangulatban eltöl...
![]() |
A közönség tapssal jutalmazta a fellépőket |
Február 10-én, a Népkörben tartották meg a péterréveiek negyedik szabadkai találkozójukat. Az összejövetelen ezúttal is részt vettek a szülőfalujukból elszármazottak, valamint a Tisza menti településről autóbusszal érkezettek. A jó hangulatban eltöltött társas est az összetartozás érzését erősítette, és alkalmat adott a közös emlékek felidézésére, az egykori barátságok felelevenítésére.
A szervezők ez alkalomra színvonalas műsort készítettek. A nyitányként elhangzott Örömóda a találkozás örömét jelképezte. A részvevőket Búcsú Ottó nyugalmazott újságíró, a találkozó szervezője köszöntötte, majd a program további részét dr. Szirák József vezette. Felléptek a szabadkai Lazar Nešić középiskola modern táncosai, továbbá a Csuka Szantén és Simon Dániel alkotta általános iskolás táncos pár, klasszikus táncokat adott elő, Mikovity Ágnes és Kovács Birkás Tamara elragadó énekükkel nyerték meg a közönséget, Sánta Erzsébet, a versíró nagymama ezúttal is saját költeményeiből adott elő egy csokorra valót, a péterrévei asszonykórus Zsolnai Danilka vezetésével, pedig immár hagyományosan, szép népdalokkal szórakoztatta a találkozó résztvevőit. A műsor külön színfoltja volt a Szabadkai Népszínház művészeinek, Ralbovszki Csabának és Pálfi Ervinnek a közös fellépése, melynek során a Charley nénje című darabból adtak elő részleteket.
A műsor közös vacsora, tánc és tombola követte. A résztvevők ezután sok szép élménnyel feltöltődve búcsúztak egymástól, azzal, hogy július 28-án, Péterrévén látják viszont egymást, amikor szülőfalujuk hazavárja az onnan elszármazottakat.