home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Az édes mostoha
Perisity Irma
2018.07.12.
LXXIII. évf. 27. szám
Az édes mostoha

Még a helyesírási szótár szerint is különírjuk az édes mostohát, csak az édesanya egy szó, mintegy jelezve, az édes jelző csak az anyát illeti meg.

Ez jutott eszembe, amíg J.-vel beszélgettem, aki talán csak egyszer mondta ki a mostoha szót. Egy olyan mostohával beszélgettem, aki nem szült ugyan gyereket, viszont iskolapéldája lehetne az anyának. Pontosabban: bizonyítéka annak, hogy van édes mostoha is, nem csak édesanya.

— Az unokáim miatt ülünk most itt ketten — kezdi az asszony mintegy mentegetőzésként —, én ugyanis sosem szerettem a nyilvános szereplést. Ám annyi észérvük volt, hogy a végén kötélnek álltam. Már a hetvenhez közeledem, és megkönnyebbülve sóhajtok fel, hogy az életutam nagyobb részét már megtettem. Nehéz gyermek- és fiatalkorom volt. Tanyasi, földművescsaládba születtem, hárman voltunk testvérek, mind lányok, én vagyok a legfiatalabb. Szerényen éltünk, és sosem veszekedtünk. Az apám nagyon vallásos volt, szerinte mindent az égiek rendelnek el, ezért nem lehet lázadni a sorsunk ellen. Az anyám korán meghalt, még iskolába sem jártam. Az apám szorgalmas, csak a munkának élő ember volt, anya halála után azonban nem tudott mit kezdeni velünk és a háztartással, így néhány hónap múlva új asszonyt hozott a házhoz, aki az ötéves lányával együtt érkezett. Megmondom őszintén, nem is emlékszem, hogyan bánt velünk a mostohánk. Azt tudom, hogy a nővéreim sokat sírtak, ám apának nem mertek panaszkodni, mert ő mindig a felesége pártján állt, szerinte ez a rend egy családban.

Alig indultam iskolába, amikor az apánk is meghalt, és a felesége azt mondta, ő nem tud felnevelni négy gyereket, elég neki az övé. Egy vasárnap délután összeszedte hát a holminkat, és elvezetett bennünket az anyám bátyjához. Bekiabált a kapuból, és meg sem várta, hogy a háziak közül valaki kijöjjön, sarkon fordult, majd elment. A nagybácsink a három saját gyereke mellé fogadott be bennünket. Noha tűrhető életünk volt, azért mindenki teherként tekintett ránk. A szobánkban csak három ágy, egy asztal és egy almárium kapott helyet, amikor pedig már nagyobbacskák lettünk, az egy-két normálisabb ruhánkat a falba vert szegekre akasztottuk. Így nőttünk fel szeretetre, egy kis gyengédségre éhesen.

Mindhárman gyorsan férjhez mentünk. Az idősebb nővérem még tizennyolc éves sem volt, amikor eluszkocsizott, a fiatalabb húszéves korában már anya lett, én pedig húszévesen már özvegy — a férjem egy vállalati balesetben meghalt. Egy szerény, kis udvari lakás maradt a férjem után, ott éltem csaknem nyolc évet, jártam dolgozni, és tanultam. Pedagógiai főiskolát fejeztem be rengeteg munka, éjszakai tanulás árán.

Akkoriban ismertem meg a nálam jóval idősebb férfit, aki özvegyen két gyereket nevelt. Nem akartam még egyszer férjhez menni, viszont jólesett a figyelme. A fia középiskolás volt, a kislány pedig elemibe járt. Eleinte csak vasárnaponként hozta el őket hozzám kalácsra, majd idővel én is eljártam hozzájuk, és megszerettem a gyerekeket. A beszélgetést is talán az ő jelenlétükben kellene lebonyolítanunk, mert így úgy tűnhet, túlzok. A gyermekeim és köztem olyan bensőséges viszony alakult ki, amelyet magam sem értettem. Valósággal reszkettem értük, minden szabadidőmet és szeretetemet nekik adtam. Pénzzé tettem az én kis lakásomat, és odaköltöztem hozzájuk, ám akkor sem akartam megesküdni. Valamiért úgy éreztem, a házassági levél egyáltalán nem számít, hiszen én anélkül teljesültem be elsősorban anyaként, illetve asszonyként is. A párom őszintén ragaszkodott hozzám, és ezt állandóan hangoztatta is, mindig a kedvemben járva. Tudja, arra nincs is magyarázat, hogyan váltam édes mostohává. Előttem, azaz a felügyeletem alatt vált a két gyerek felnőtté, nem volt olyasmi, amiről ne beszéltünk volna egymással. A lányom már egyetemista volt, amikor egyszer azt mondta nekem: Mamáci, honnan veszed ezt a rengeteg szeretetet, amelyet ránk sugárzol? Mindig azt mondom mindenkinek, te vagy a legjobb ember a világon, és azután olyasmit teszel, amivel megdöntöd ezt a rekordot. Én öltöztettem őket, amikor esküvőre készültek, ott reszkettem a kórház előtt, amikor az unokák születtek, főzök rájuk, stb.

Amikor a fiunk harmincnyolc évesen hirtelen meghalt, bennem is meghalt valami. Néhány év után a menyem ismét férjhez ment, mi pedig az új férjét is elfogadtuk, hiszen ő semmiről sem tehet. A két unoka, a két lány heti rendszerességgel jár hozzám, a lányom három gyereke közül kettő már egyetemi oklevelet szerzett. Minden unokám tanult, azt hiszem, én egyike vagyok azoknak a nagymamáknak, akiknek a fényképe ott van az unokái pénztárcájában. Az évek folyamán sokszor köszöntem meg a Teremtőnek, hogy annyi szeretetet ültetett a szívembe, hogy mindenkinek tudtam adni belőle. Már harmadik éve annak, hogy a párom meghalt, viszont még most sem vettem le a gyászt — okkal. Hozzá kapcsolódik ugyanis minden szép pillanatom az életemben, megérdemli, hogy gyászoljam. Azt hiszem, részben azt is neki köszönhetem, hogy édes mostoha lettem.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..