Bevallom, nekem utána kellett néznem, ki volt az elismerés névadója, az interjúalanyom pedig azonfelül, hogy ismerte, tőle tanulta a szakma alapjait az egyetemen. 

— Németh Lajos Széchenyi- és Munkácsy Mihály-díjas művészettörténész a két világháború között született, 1991-ben halt meg. Pesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészettörténeti tanszékén engem is tanított. Éppen ezért már akkor nagyon meghatódtam, amikor megtudtam, nomináltak erre a díjra. Az ünnepélyes átvételen végig a tanáromra gondoltam, hiszen nagyon megértő volt. Én a néprajz és a művészettörténet szakra iratkoztam be, ami elég ritka párosításnak számított. Ő tanította nekünk a XIX. század végének, a XX. század elejének a művészetét, tőle hallottam először, mi a szecesszió, a historizmus. Ma, amikor itt élek, dolgozom Szabadkán, és ezzel foglalkozom, gyakran eszembe jutnak az előadásai. A díjnak azért is örülök, mert ráirányítja a figyelmet a művészettörténészi munkára is. Szabadka város első okleveles művészettörténésze Duranci Béla volt, Zentán pedig én voltam az ottani múzeumnak az első okleveles művészettörténésze. Még mindig akadnak olyan múzeumok, ahol nincs ilyen munkatárs, de boldog is vagyok, hiszen egyre többen dolgozunk ebben a szakmában, vannak fiatal kollégák a különféle intézményekben. A művészettörténész például sokat tud tenni azért, hogy a műemlékeinket védelem alá helyezzék, megőrizzék, megismerjék az emberek, és megbecsüljék. Vagy akár a régi művésztelepeink gyűjteményeinek a feldolgozása és bemutatása is ilyen szakterületet kíván, hiszen a nagy és értékes gyűjtemények feldolgozása jelentős szaktudást és nagy munkát igényel. Minden díj, mint a reflektorfény, ráfókuszál valakire, és arra a tevékenységre, amelyet az a személy végez.

Dr. Ninkov Kovacsev Olga (Rózsa Dániel felvétele)

* A fénykép, melyet számunkra választottál, a díjátadó után készült…

— A díjat Pesten, a Vigadóban adták át. Tájunk szülöttének, Than Mórnak az alkotása előtt fényképezkedtem le. Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi freskója a hovatartozásomat is jelképezi ebben az esetben, de más érzelmi szálak is fűződnek hozzá. Édesanyámat Ilonának hívták.  

* A jelenlegi munkád és feladataid során a néprajzos éned háttérbe szorul?

— Igen, viszont a néprajz a szívemben van, nyilván frissíteni kellene sok mindent, de vannak még terveim azon a területen is. Abban nagy hasznomra van, hogy én másként látom a művészettörténetet, mert ismerem a néprajztudománynak a módszertanát, mely magában foglalja a terepmunkát, előnyben részesíti az adatközlőt, és én ezzel élek. Nekem nagyon fontos, hogy ne csak dokumentumokból, újságokból, könyvekből rakjam össze a mondanivalómat az írásaimban, a konferenciákon vagy a kiállításokkal kapcsolatban. Hacsak tehetem, szeretem kifaggatni a képzőművészeket. Csernik Attila vagy Nemes Fekete Edit kerámiaművész esetében is így történt. Editnek ezúttal is köszönöm a türelmét, mert a kerámia az iparművészet egyik ága, mellyel én korábban nemigen foglalkoztam, viszont a könyvemhez, melyet róla írtam, kellett a szakmai tudás. Igyekeztem, hogy a kötet ne csak Editről szóljon, hanem a kerámiának a sajátosságairól is, amiben a nagy szakmai hozzáértése sokat segített. Ennek folytatásában szeretném a múzeum művészeti osztályának a kerámiagyűjteményét feldolgozni. A festészeti gyűjtemény már igen jól feldolgozott, korábban művészi aspektusból megírt monografikus munkák voltak, én viszont a tematikus aspektust részesítem előnyben. Nagyon szeretem a művészettörténetben az ikonográfiai megközelítést, mert engem vonzanak a témák, a motívumok és azoknak a jelentése. Te régóta ismersz, tudod, hogy amikor nemezelést tanítottam a kézművestáborokban, akkor is sokat beszéltünk a motívumokról, hogy egy-egy munkára milyen ábra kerülhet, és mi annak a jelentősége. Ahogy változik a kor, úgy változik az ikonográfia is, én pedig szeretem ezt figyelni, szeretek ebbe belemélyedni, csak nem mindig van rá időm és lehetőségem.

* Most mivel foglalkozol?

— Készítjük elő az Almási Gábor- és Husvéth Lajos-emlékkiállítást. Almási Gábor szabadkai szobrászművész 30 éve hunyt el, Husvéth Lajos zombori festő- és szobrászművész 130 éve született, és a múzeumban mindkét művésztől van úgynevezett ajándékgyűjteményünk. Geréb Klára egy régi témám, és most olyan helyen ülünk, ahol sok minden eszembe jutott róla. Ő a holokauszt áldozata, de Szabadka város első akadémiai képesítésű alkalmazott iparművésznője is. Geréb Klára abban a házban élt, ahol most a városi múzeum található Szabadkán, 2016-ban készítettem róla kiállítást. Meseillusztrátor is volt, például Benedek Elek műveihez rajzolt. Ebben a házban, ezen a helyen, ahol most kávézunk, volt neki az első önálló kiállítása. Egyébként Jakab Dezső Geréb Klára édesanyjának a testvérét vette el feleségül, ő pedig akkor cseperedett fel, amikor a városháza épült. Többször foglalkoztam vele, tanulmányom jelent meg, konferencián is előadtam róla, és a Forum Könyvkiadónál most tervben van egy kismonográfia megjelentetése róla. Ő lesz egyébként a második nő a Forum Könyvkiadó Intézet Képzőművészeti kismonográfiák sorozatában, mely a ’70-es évek óta létezik. Nemes Fekete Edit volt az első, és mindkettőt én írtam, illetve írom. Nem vagyok feminista harcos, de a sors valahogy úgy intézi, hogy elém sodorja ezeket a témákat.

* A tavalyi év végétől programigazgatói feladat- és jogkört végző személy is vagy egyben. Mi történik a Szabadkai Városi Múzeumban, milyen újdonságokról tudsz beszámolni?

— Örülök, hogy a díjam kapcsán a múzeum programjairól is beszélhetek. Készül az állandó néprajzi tárlat, befejező fázisban vannak a munkálatok. Amikor a múzeum 2008-ban kiköltözött a városházáról, le kellett szednünk az állandó tárlatokat, és ezeknek a visszaállítása eléggé idő- és pénzigényes. Előbb elkészült a természettudományi állandó tárlat, tavalyelőtt decemberben jött létre a régészeti állandó kiállítás, a Vajdasági Magyar Képtár pedig — melynek a kurátora lehettem — már korábban, 2014-ben megnyílt. Április 5-én nyílik a legújabb időszaki kiállításunk, A múlt íze címen, témája Korhecz Gyula csókai és szabadkai húsgyára. A bajai múzeummal megnyertünk egy nemzetközi IPA-pályázatot, melynek a modernizmus a fő témája, és a modernizmus egyik első szakasza a szecesszió volt. Ennek keretében Pechán József- és Nagy István-tárlatok várhatóak a Szabadkai Városi Múzeumban, illetve munkafüzetet szeretnénk kiadni egy korábbi programunk tapasztalatairól, mely az óvodásoknak szólt, és témája szintén a szecesszió volt. A pályázatban a bajai és a szabadkai múzeum a fő partner, de a projektumnak van még egy vajdasági résztvevője, méghozzá Temerin. Az idén tervezünk még egy geológiai kiállítást, a nyáron épül fel, és az ősszel lesz látható, ahogyan a kisebb Sturcz Béla-emléktárlat is. Az év végén készül egy olyan kiállítás, amely szintén hiánypótló, és Szabadka város madarairól szól. Fotópályázat vezeti be, melyet már megjelentetett a múzeum természettudományi osztálya, a jelentkezőket novemberig várják. Szeretnénk a zöldvonalat erősíteni a programjainkban, mert ez is nagyon fontos. Érdemes róla beszélni, mert akkor jobban odafigyelnek rá, és több emberben tudatosul ez a gondolkodásmód.