— Magamat definiálva a hivatásom, a szakmám és a hobbim, hogy apa vagyok, és a maradék szabadidőmben egy iskolában dolgozom tanító bácsiként, illetve vállalkozó coachként igyekszem más férfiakat és apákat támogatni a life coaching eszközével — meséli Tóth Rolland, aki a vajdasági Bácskossuthfalván, Moravicán született, majd főiskolásként Nagykőrösre került. A Károli Gáspár Református Egyetemen végzett református hittanoktatóként, majd tanítóként. A főiskola után Hódmezővásárhelyre sodorta az élet, ott kezdett el tanítóként dolgozni. Ahogy ő fogalmaz, valamilyen megmagyarázhatatlan késztetést érzett arra, hogy folyamatosan bővítse tudását, így munka mellett neveléstudományt tanult a Szegedi Tudományegyetemen, majd később közoktatás-vezetői képzettséget is szerzett a Kodolányi-egyetemen. A tanulási vágy még ezután is tovább hajtotta, így amint befejezte a képzést, elhatározta, hogy a gyerekek után a felnőttek segítésébe is belevágna: itt jött képbe a life coaching.

Tóth Rolland (forrás: az alany archívuma)

* Hogyan és miért váltál coachcsá, kiváltképp az apák segítőjévé?

— Amikor az első gyermekemet vártuk, a munkahelyemen sok kolleganő mesélt arról, hogy milyen teendőik lesznek a gyerekekkel a munka után. Ezekbe a beszélgetésekbe próbáltam becsatlakozni én is, hogy képben legyek azzal, hogy a születendő gyerekemmel milyen feladataim lesznek, de a válasz sokszor az volt, hogy: Á! Te csak apa vagy. Ez indította el bennem azt a gondolatot, hogy vagy nagyon rossz férjük van a kolléganőimnek, vagy az apák egyszerűen nem találják a helyüket a család hétköznapi életében. Ez folyamatosan arra sarkallt, hogy én ne csak apa legyek, valamint arra is, hogy elkezdjek utánajárni, milyen segítséget kaphat egy apa, ha szerves, konstruktív része szeretne lenni a családja mindennapjainak.

* Milyen a jó apa a te értelmezésedben?

— Szeretném leszögezni, hogy sokféleképp lehet jó apának lenni. Ezért az én értelmezésem szerint nem létezik egy törvény vagy egyedüli definíció arra, hogy milyen a jó apa. Szerintem ez három pilléren áll: először is mindig elérhető a gyerekei számára, amikor valóban szükség van rá. Másodszor mindig olyan elvárásokat állít a gyerekei elé, amelyektől a gyerekei fejlődnek. Harmadrészt pedig mindennap érezteti a gyerekével, hogy szerethető úgy, ahogy van, és az apukája szereti is őt.

* Mi a személyes missziód?

— Leginkább az, hogy azok a férfiak és apák, akik szeretnének változtatni azon az élethelyzeten, amelyben benne vannak, segítséget kaphassanak. A másik, ami szorosan összefügg ezzel, hogy a coaching során csak saját eszköztárral dolgozik a kliens, vagyis nem kell új dolgokat tanulnia. Tehát a misszióm, hogy a coaching által ráébresszem a férfiakat arra, hogy a megoldás nagyon sok esetben ők maguk. Olyasmit kell tenniük, amire képesek, ami ott van bennük, csak eddig nem gondoltak rá, vagy nem hittek benne, hogy az eredményes lesz.

* Van-e olyan készség, amely különösen hiányzik a mai apák eszköztárából?

— A tapasztalatom az, hogy igen, van. A válasz meglepő lesz, hogy mi az. Nem arról van szó ugyanis, hogy az apák ne tudnának gyereket nevelni vagy elindítani a mosást, estleg copfot csinálni a lányuknak. A hiányzó készség az, hogy merjenek kérdezni, és merjenek igényeket megfogalmazni. Nincs tudományos kutatási eredményem, de meggyőződésem, hogy ezen múlik, hogy milyen apa lesz a családban. El meri-e mondani a párjának vagy a gyerekének, hogy most egyedül szeretne elmenni biciklizni? Elmondja-e, hogy azért nem tesz be mosást, mert még soha nem figyelte meg, hogy milyen színekre kell kiválogatni a ruhát? Nem kérdezi meg a gyerekét, mit szeretne, hogy együtt csináljanak, és sorolhatnám tovább.

* Milyen gondokkal fordulnak hozzád leggyakrabban?

— Ez nagyon szerteágazó. Nincs két egyforma gond — vagy akként megélt helyzet. Az viszont sok esetben fordult elő, hogy a megoldást az eredményezte, hogy végre meg mertek kérdezni valamit a gyereküktől vagy a párjuktól, vagy meg mertek fogalmazni valamit a párjuknak, illetve gyereküknek.

* Van-e esetleg egy érdekes történeted, melyre mindig örömmel tekintesz vissza, és motivál a munkád során?

— Egy apukával onnan indultunk a beszélgetésben, hogy a rengeteg munkája miatt nem tud időt tölteni a gyerekekkel, pedig szeretne. Teljesen beleragadt abba, hogy ő, mint családfenntartó, nem lazíthat a munkáján, a bevételein, mert akkor a család anyagi gondokkal küzdene, viszont így a gyerekek alig töltenek vele időt, mert nem tud mindenhol ott lenni. A történet szépsége számomra abban nyilvánult meg, hogy ez az apuka végül úgy talált egy csomó értékes és hasznos időt a gyerekeivel, hogy nem kellett változtatnia a munkabeosztásán. Rájött például, hogy a fürdetés nem több 15 percnél, és annyi ideje éppen van. Vagy amikor iskolába viszi a gyerekét, mennyi vicces dolgot lehet csinálni az úton. Kutyát sétáltatni sem csak egyedül lehet, de leginkább arra jött rá, hogy a gyerekei nem azt várják el tőle, hogy napi 24 órát töltsön velük, és hogy akkor is érdemes belevágni egy közös dologba, ha csak néhány perce van. Ami még szép volt ebben a történetben, hogy én coachként nem adok ötleteket és tanácsokat. Ezeket az apa mind maga fedezte fel, lépésről lépésre.

* Napjainkban milyen az apa szerepe a családképben? Milyen változáson ment ez át az elmúlt időszakban?

— Amiről már kutatási eredmények is születnek, az egyértelműen az, hogy az apáknak egyre nagyobb igényük van arra, hogy a család hétköznapi életében is részt vegyenek. Lassan kinőjük azt a sztereotípiát, hogy az apa kenyérkereső, az anya pedig gyereknevelő, vagy ahogy egy ismerősön megfogalmazta: az apa a családfenntartó, az anya pedig a családösszetartó. Az is látszik, hogy az igény ugyan megvan, de még bőven van hova fejlődni. Skandináv országokban már vannak olyan előrelépések, hogy apák számára van szabadság, melyet a gyerekük mellé vehetnek ki, míg a nők nem kapnak ilyet. Magyarországon és Szerbiában azonban nagy lehetőségeket, áttöréseket még nem látok ez ügyben.

* Egy fiatal, „kezdő” apa mire számíthat ma, ha kérdései, kétségei, gondjai vannak?

— Ami aggasztó számomra, hogy az apák egyelőre nagyon kevés helyről kaphatnak segítséget. Ha felnyitjuk a netet a témában, akkor számos használható és kevésbé használható információt találunk, mely kismamák, anyukák számára ad támpontot a neveléshez, a gondozáshoz, a kamasz gyerekkel való harchoz stb. Az apák számára sokkal kevesebb elérhető anyag van, kevesebbel kénytelenek beérni, és a kapható segítség egy része is olyan hangvételű, amely például felszólítja az elvált apát, hogy eleve mit csinál rosszul a gyerekével. Ugyanez a tendencia bírósági ügyek esetén. Egyértelműen az anyák részesülnek előnyben az apával szemben.  Magyarországon konkrétan láthatjuk, hogy az anyák olyan támogatásokat kapnak, amelyekre válás után az apa nem jogosult. Mindenképp szeretném hozzátenni, hogy ez nem az anyák hibája. Nem ítélem el őket, és nem sajnálok tőlük semmilyen támogatást. Minden anyát egy szuperhősnek tartok. De jó lenne az apáknak is minden területen felzárkózniuk arra a szintre, ahol két szuperhős válthatja meg a világot, a gyerekek által elképzelt szuperhős-univerzumot. Ehhez próbálok én segítséget nyújtani.