Magyarkanizsa község napja alkalmából a legrangosabb elismerést, a Pro Urbe díjat Nagy Szebasztián világbajnok birkózó érdemelte ki, aki a tavalyi belgrádi vb-n a kötöttfogásúak 63 kilogrammos súlycsoportjában állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A világbajnoki döntőig román, örmény és azerbajdzsáni vetélytársat győzött le, a fináléban pedig a grúz Leri Abuladzét múlta felül. Szebi a szülővárosában a megérdemelt pihenőjét tölti, december elején azonban már útra kel, és a válogatottal spanyolországi edzőtáborba utazik.
— Egyáltalán nem számítottam ilyen rangos elismerésre, mint a Pro Urbe díj — kezdte a beszélgetést Nagy Szebasztián. — Eddigi elismeréseimet azért kaptam, mert valakit jól földhöz vágtam, és a legjobbnak bizonyultam a versenyen, vagy különdíjban részesítettek mint a legtechnikásabb birkózót. Nagyon meglepődtem, amikor közölték velem, milyen rangos elismerést vehetek át a község napja alkalmából, és természetesen örömmel tölt el, hogy pályafutásom alatt ezt a díjat is kiérdemeltem. Nem tudnám a korábbi érmeim vagy a világbajnoki öv mellé helyezni, így a vitrinben külön sorban kap helyet, hiszen ez teljesen más jellegű elismerés.
Nagy Szebasztián (Puskás Károly felvétele)
* Egy év távlatából hogy emlékszel vissza a világbajnokságra? Gyakran eszedbe jutnak még a belgrádi pillanatok?
— A vb-re nem nagyon szeretek visszaemlékezni, mert előtörnek belőlem az érzelmek, viszont jó visszagondolni rá, mert ha már egyszer megszereztem a világbajnoki címet, akkor a jövőben is képes leszek rá. Az aranyérem után nagy felhajtás alakult ki körülöttem, rengeteg ember szeretett volna foglalkozni velem, viszont a 2023. év nyugalmasan telt, amire már nagy szükségem volt. Az idei versenyeken a szerencse elpártolt tőlem, több mérkőzést is döntetlennel veszítettem el. Nem tekintek kudarcként erre az évre, mert legyőzőim érmesek lettek a világversenyeken. Úgy érzem, nem vagyok messze az éremtől a magasabb súlycsoportban, a 67 kilogrammos mezőnyben sem.
* Több nemzetközi versenyen vettél részt, és az Európa-bajnokságon is szőnyegre léptél.
— Az évet egy dániai versennyel kezdtük, mely számunkra új volt, mert sosem birkóztunk még a skandináv országban, ahol hat mérkőzésből ötöt megnyertem. Kiváló felkészítő tornának bizonyult az Európa-bajnokság előtt, mely sajnos nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem, pedig alaposan felkészültem rá, és kitűnő állapotban éreztem magam. Az első meccsemen 4:4-es eredménnyel veszítettem a norvég Jörgensen ellen, aki később bronzérmet nyert. Mladenovacon, a Ljubomir Ivanović Gedža-emlékverseny elődöntőjében az utolsó tíz másodpercig a táblán 1:1 állt, mely az én győzelmemet jelentette, viszont ellenfelem megpróbált átugrani, amiért általános meglepetésre pontot kapott, így nem jutottam be a döntőbe. Egy hétre rá egy németországi versenyen birkóztam, ahol az első ellenfelemet legyőztem, a második ellen 3:3-ra veszítettem, a közelmúltban pedig itthon birkóztam, a szerb kupában, ahol mindenkit 8:0-ra verve a dobogó legfelső fokára állhattam. Ezekben a napokban a Spartacus csapatával készülünk az országos csapatbajnokság küzdelmeire.
* A Szuperliga után mi vár még rád?
— Decemberben Spanyolországba utazunk magaslati edzőtáborba, hiszen közeleg a február, az Európa-bajnokság időpontja. A karácsonyt már itthon, szeretteim között töltöm, arra viszont vigyáznom kell, hogy az edzőtáborban elvégzett munkát ne rontsam el a finomabbnál finomabb ételekkel. Az Eb számomra nagyon fontos, szeretnék minél jobban szerepelni rajta. Ha megszerezném az aranyérmet, talán még az olimpiát illetően is szóba kerülne a nevem, de nagyon tisztelem Nemes Mátét, hiszen tavaly világbajnok volt, az idén bronzérmes, ő szerezte meg az olimpiai kvótát, és megérdemli, hogy ott lehessen Párizsban.
* Ha Párizs nem sikerül, akkor négy évet kell várnod az újabb olimpiai szereplés lehetőségére. Los Angeles mennyire foglalkoztat?
— Erről még nem gondolkodom. Általában mindennel kapcsolatban előre tervezek, de ami a birkózást illeti, szeretek lépésről lépésre haladni, mindig csak a következő versenyre gondolni. Hogy mi lesz négy év múlva, azt valóban nem tudom.
* Sok fiatal példaképként tekint rád. Mit üzensz a jövő nemzedékének, hogyan lehet bajnokká válni?
— Nagyon egyszerűen. Legyenek türelmesek, soha ne adják fel az álmaikat, és azokra is hallgassanak, akik rosszat akarnak nekik. Voltak, akik nekem is rosszat akartak, viszont ezzel még inkább motiváltak, még több erőt adtak, ami által csak jobb lettem. Próbáljanak olyan emberekkel beszélgetni, illetve olyan embereket maguk köré gyűjteni, akik szintén fejlődni szeretnének, mert ebben az esetben szinte biztos a siker. Szerintem fentről mindent látnak, és ha valaki naponta keményen dolgozik, mindig mindent belead, annak idővel lesz eredménye.
* Sok a tehetséges birkózó környékünkön?
— Igen, számos tehetséges birkózóról beszélhetünk, és ami nagyon tetszik, hogy ők, most elsősorban a magyarkanizsaiakra gondolok, rengeteg versenyen vesznek részt. Több grúz, moldáv és román birkózó jár versenyre Szerbiába, aki már serdülőként és juniorként is úgy birkózik, mint a felnőttek, viszont a felnőttkorba érve már elveszíti a motivációt. A mi birkózóink azonban akkor kapnak pluszmotivációt és még több erőt. Tehetségeinket meg kell tartani, a tehetséghez hozzá kell adni a napi kemény munkát, mert csak így érhetjük utol a keleti országokat, például Oroszországot vagy Azerbajdzsánt.
* Versenyzői pályafutásodról már többször beszélgettünk, viszont a magánéletedről nem sokat tudunk. Mit csinálsz, amikor nem a szőnyegen dobálod az ellenfeleket?
— Nagyon szeretek horgászni, de az idén nem igazán jutott rá időm. Magyarkanizsán házat építünk, arra sok energiám elmegy, de emellett úgy edzem, ahogy eddig is, tehát nem vagyok az a fajta, aki nem edz, ha itthon tartózkodik. Keresem a nyugalmat, az itthon töltött időt szeretném a lehető legjobban kihasználni azokkal, akikkel jól érzem magam.
