Az a jó út, amelynek szíve van
Szakáll Laura
2013.07.17.
LXVIII. évf. 29. szám
Az a jó út, amelynek szíve van

Mácsai Endrével, a szabadkai Népszínház magyar társulatának színészével beszélgettünk

* Amikor a Népszínház magyar társulatához szerződtél, mi volt a benyomásod? Voltak-e elvárásaid, esetleg félelmeid?
— Izgatott voltam. Nagyon örültem a lehetőségnek és annak, hogy két osztálytársammal, Baráth Attilával és Pámer Csillával együtt maradhatunk az egyetem elvégzése után is. Reméltem, hogy olyan közösségbe kerülünk, ahol, ha kell, segítséget, ha kell, támogatást vagy biztatást kapunk. Így is lett. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy pályakezdőként ilyen kollégáink vannak.

* Hogy érezted magad az eddigi szerepeidben?
— Mindegyik próbafolyamat más-más volt. Máshogyan nehéz, máshogyan könnyű, és mást kaptam mindegyiktől. A Kreón című előadás volt az első munkám a Népszínháznál, és ez volt a negyedéves vizsgánk is. Féltem tőle, de szerettem. Tiszteltem azt a szerepet. Soha nem ugrottam neki egy Kreón-előadásnak sem feszes figyelemösszpontosítás, sem kellő tiszteletadás nélkül. Az Aska és a farkas mókás volt. Szeretek táncolni, mozogni. Cseppet sem volt megerőltető, a tánc ugyanis számomra pihenés, felszabadult öröm, vagy éppen fájdalom. A tánc minden. Egy számomra nagyon kedves művésztől hallottam, hogy „a szavakon túl jön a tánc”. Ebben hiszek. Szorongok, ha improvizálnom kell (kivéve, ha táncimprovizációról van szó), mégis nagyon élveztem a Tapasztalt asszony próbáit. Ott sikerült ezt a félelmemet levetkeznem. Az Übü király pedig igazi kreatív hadjárat volt.

* A Mágnás Miska címszerepére felfigyelt a szakma, a közönség körében is nagyon népszerű. Mit adott neked Miska?
— Hálás vagyok mindenkinek, hogy Miska az enyém lehetett. Szerencsés és boldog találkozás volt. Persze az első pillanatban a csizmám szárába szállt a bátorság, de egy szeretett kolléga annyiszor elmondta, hogy én erre a szerepre születtem, hogy kezdtem hinni benne. Túltettem magam a félelmeken, felpumpáltam magam önbizalommal, és csak arra figyeltem, hogy élvezzem, éljem a szerepet. Boldoggá tesz, hogy a közönségnek ennyire tetszik, amit csinálok. A szakma tetszésnyilvánítása pedig elismerés. Ez is jólesik. A próbák gyorsan elrepültek. Csak azt tudom, hogy nagyon szeretem jól érezni magam játék közben. És persze Csilla csodálatos partner. Eddig soha senkit nem éreztem ennyire közel magamhoz a színpadon, mint őt. Noha játszottunk mi már számtalanszor párost, ez most mégis más volt.

 
Kovács Attila felvétele

* Hogyan érintett, hogy ilyen fiatalon kiérdemelted az évad legjobb férfifőszereplőjének járó elismerést?
— Nem számítottam rá. Meghatott. Nem is gondoltam, hogy meghatódom rajta, mert számomra a díjak nem fontosak, bármennyire közhelyesnek is hangzik, de ez az igazság. Számomra az alkotás, a munkafolyamat a lényeges, amíg el nem készül a csoda. Ez meg már ömlengés, de nem baj. Ez vagyok én. Számomra a művészet a fontos, és ha ezt díjazzák és jutalmazzák is, azt megköszönöm. Örülök neki. Bátorít. De az az ember, akit a díjak ösztönöznek, az ne legyen művész. A művészet, az másról szól. Az vele születik az emberrel. Vagy nem. Nekem a vállon veregetés fontos. Azoknak a vállon veregetése, akiket szeretek és tisztelek. Azoké, akikről tudom, nem hazudnának nekem. A jó út, az fontos. Egész életemben azt fogom keresni. Azt hittem, megtaláltam, de sajnos nem. Csak az a jó út, aminek szíve van. Most arra fogok indulni. Előre nem tudhatom, merre, de épp ez a szép benne. Sosem tudod, hová mész, csak érzed, hogy menned kell. Nekem most mennem kell. Hátha igazabb művész és ember lesz belőlem. A lécet pedig csak mi magunk rakhatjuk feljebb. Aki mindig másnak akar megfelelni, az sosem lesz boldog. A legfontosabb ember az életemben az édesanyám volt. Nemrég elment, de megígértette velem, hogy csak magamnak akarjak megfelelni, és akkor boldog leszek. Így akarok tovább élni.

* Vajon akkor milyen Mácsai Endre, amikor nem próbál, nem játszik, nem tanul szöveget?
— Fura ember vagyok. Szélsőséges. Néha mániás depressziós rohamokkal. Ingadozó. De remélem, szeretnek az emberek. Mert számomra a szeretet a legfontosabb. Érzékeny és érzelmes vagyok, olyan férfi, aki — amint egyszer valaki megfogalmazta: — virágot visz, de tud azért büdös is lenni. Sokszor megvádolnak azzal, hogy nem figyelek. Pedig csak a színházon töröm a fejem. Folyton valamilyen színpadi jelenetet forgatok a fejemben.

* Miből meríted az erődet?
— A tanárom azt mondta, hogy lopjuk el az egész világot. Minden embert. Az agyamba rakom ezeket az információkat, gesztusokat, érzelmeket, élményeket, szóval mindent. Majd arra használom őket, amire és amikor kell. Érzelmileg pedig a családom az energiaforrás. Csodálatos családom van. Szeretem őket. Ők pedig szeretnek engem minden idióta szokásommal, hóbortommal, érzelmemmel, hibámmal együtt.

Mácsai Endre számára fontos az útkeresés. Most is ezt teszi. Ősztől már nem láthatjuk a szabadkai Népszínház színpadán. A szíve más útra terelte a fiatal művészt. Ausztriába költözik, tanulni fog, rendezéssel és táncművészettel foglalkozik majd.

 

Decemberben, a szabadkai Népszínház Mágnás Miska című zenés vígjátékának bemutatóján sokak szívébe belopta magát a címszerepet játszó fiatal művész, Mácsai Endre. Nemcsak a közönséget bűvölte el, hanem a szakmai zsűri is nagyra értékelte alakítását,  ezért neki ítélte  a 2012/2013-as színházi évad legjobb férfifőszereplőjének járó díjat. A 26 éves színész számára a bejárt út a legfontosabb. Örül a díjaknak, a szakma és a közönség elismerésének, a legjobban azonban a munkafolyamatot, a csoda születését élvezi. Mácsai Endre 2011 őszén diplomázott az újvidéki Művészeti Akadémián.

Mácsai Endre Zentán született 1987. október 7-én. Az általános iskolát szülővárosában fejezte be. A zentai Egészségügyi Középiskola befejezése után sikeresen felvételizett az Újvidéki Művészeti Akadémia Dráma Tanszékének Magyar Nyelvű Színésztagozatára, Hernyák György rendező és Pálfi Ervin színművész osztályába. 2011 őszén diplomázott.

Az egyetem megkezdése előtt kilenc éven át versenytáncot tanult, kisiskolás kora óta rendszeresen mondott verset. Négy évig volt tagja a Zentai Színtársulatnak. Játszott Friedrich Dürrenmatt Pillanatképek egy bolygóról című kesernyés komédiájában, Lénárd Róbert KÁ avagy Per az Amerikai kastélyban című komikus peep-show-jában, John Whiting Nincs miért című modern egyfelvonásosában, Eugéne Ionesco Az új lakó című darabjában, és Falussy Lilla Metadolce című félédes társkereső játékában. Peter Weiss Mockinpott úr kínjai és meggyógyíttatása című groteszk játékában a címszerepet alakította. Gogol Revizor című drámájában Hlesztakovot formálta meg. Játszott a Szól a kakas már… című produkcióban is.

Tanyszínházban játszott szerepei:
Fazekas Mihály: Lúdas Matyi — Ló, statiszta (Rendezte: László Sándor) 
Méhes György—I. L. Caragiale: Kir Januli avagy Az ördög tudja… — Kikiáltó (Rendezte: Nagypál Gábor) 
Stein—Bock—Harnick: Hegedűs a háztetőn — Mendel (Rendezte: Puskás Zoltán) 
Ferenc Judit: Különös ajándék — Janika (Rendezte: Puskás Zoltán) 
Tóth Ede: Falu rossza — Gonosz Pista (Rendezte: Táborosi Margaréta)

Kőszínházi szerepei:
Ali Taylor: Puha pihe — Gussie (Zentai Magyar Kamaraszínház — Rendezte: Kálló Béla)
Olivera Đorđević szerzői projektuma María Irene Fornés Duna című drámája nyomán: Magyar kezdők(nek) avagy Mađar(ski) bez muke — Paul (Kosztolányi Dezső Színház — Rendezte: Olivera Đorđević)
Davor Špišić: Galeb 2 — Moshe (szabadkai Népszínház szerb társulata — Rendező: Nikola Zavišić)
Hajdú Tamás—Pámer Csilla—Baráth Attila—Mácsai Endre: Kreón... — Kreón (Szabadkai Népszínház magyar társulata — Rendező: Hernyák György)
Mácsai Endre: Énállapot — Én (Zentai Magyar Kamaraszínház — Rendezte: Mácsai Endre)

(www.szabadkaiszinhaz.com)


 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Művelődési Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..