Az évek folyamán a tóbai színtársulat sok díjjal gazdagodott. A kis bánáti település büszke a színjátszókra, hiszen előadásaikkal hirdetik, hogy van még élet a faluban, van még igény a szórakozásra és a szórakoztatásra.

A 2000-es években a nagykikindai Tóth János rendezőként irányította a színészek játékát, de sajnos 2018-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt. Munkáját a tóbai társulat egyik oszlopos tagja, Lackó Farkas Erzsébet vette át, aki nemcsak rendező, hanem a miniszter asszony szerepét is vállalta a darabban. Hogy miként tudta mindezt megvalósítani, illetve milyen nehézségek merültek fel, erről a következőket mondta.

— Az idén is komédiát mutatunk be, a társulat ugyanis ezt a műfajt szereti. Nem egyszerű a közönséget megnevettetni, de úgy látom, nekünk könnyen megy. Mivel összeszokott társaságról beszélünk, úgy érzem, elfogadták a tanácsaimat, észrevételeimet, de egészen más játszani és más irányítani. A színészetben már sok tapasztalatom van, de a rendezői munkában nincs. Ezért is vagyunk hálásak a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségnek és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek, hogy a segítségünkre voltak. Három alkalommal jött ki hozzánk Brestyánszki Boros Rozi, hogy segítse munkánkat. A szöveg kiválasztása is gondot szokott okozni. A kortárs írók alkotásait nem érezzük igazán közelinek magunkhoz. Sajnos a sokszereplős műveket sem tudjuk vállalni, mert kevesen vagyunk, ugyanez a helyzet a hosszú alkotásokkal is. Ami a díszletet illeti, ennek megalkotásából is mindenki kiveszi a részét. Varrunk, festünk, a széket is a raktárban találtuk, de túl alacsony volt, ezért lábakat hegesztettünk rá. Sajnos az időjárás sem volt igazán velünk, nem volt ugyanis sok esős nap, amikor többet tudtunk volna próbálni. Szinte mindannyian földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozunk, s estére már elfáradunk. A szemle előtt igyekeztünk több helyen is fellépni, mert egy előadás öt próbával is felér.

A próbafolyamatról már a társulat másik régi, oszlopos tagja, Szántó Tivadar beszélt.

— Február 22-én kezdtük az első olvasópróbát, majd folytattuk a mozgással, bejárva a színpadot, de a szöveget még jó sokáig a kezünkben tartottuk. Április 17-én volt Tóbán a bemutatónk, tehát bő hat hét alatt készítettük el a darabot. Úgy érzem, tudtam azonosulni a szereppel. Igaz, nem én választottam, de Erzsi már ismer annyira, hogy tudja, milyen jellem áll jól nekem. Az államtitkárnak sok a szövege, ezért is törekedtem minden szabadidőmet kihasználni a begyakorlásra. Talán azok a cifra kifejezések okozták a legnagyobb kihívást, amelyeket a mindennapjainkban nem használunk. Pl. perpetuum mobile, legbárgyúbb zagyvaság, panamicsek, lágy Chopin-akkord, egy kis egzaltált neurovibráció stb.

Mindketten kiemelték, a fiatal szereplőknek (Szabó Melánia, Samu Tibor) is örülnek, akik csupán néhány éve tagjai a társulatnak.

Az előadás után többen is kipróbáltuk a bűvös széket, s arról beszélgettünk, milyen is lenne, ha beleülve valóban csakis az igazat lehetne kimondani, még ha azzal nem is azt fejeznénk ki, amit hallani szeretnének tőlünk…