
Mintegy 830 táblagépet ajándékozott a Magyar Nemzeti Tanács a vajdasági, magyarul is oktató általános iskoláknak és tanulóiknak. Az MNT abban a reményben tette ezt, hogy a digitális világot bemutató órákon és az informatikatermekben hasznos lesz a felajánlott technikai felszerelés.
A Magyar Nemzeti Tanács anyaországi és hazai adományoknak köszönhetően bővíti a magyar nyelven, illetve magyarul is oktató valamennyi vajdasági általános iskola informatikai felszerelését. Összesen 73 iskolaközpont 105 épülete kap 749 táblagépet. Ezenkívül további 80 tablet kerül olyan intézményekhez és szervezetekhez, amelyek diákok támogatásával kapcsolatos tevékenységet végeznek, illetve a gyermekek oktatására és nevelésére összpontosítanak. Az ajándékok ünnepélyes átadóját december 6-án tartották meg Szabadkán, a Szekeres László Alapítványban.
— Az akciót adományok révén sikerült megvalósítani, és örömünkre szolgál, hogy ennyi táblagépet tudtunk szétosztani azoknak a vajdasági általános iskoláknak, ahol magyar nyelvű oktatás is folyik. A táblagépeket úgy próbáltuk elosztani, hogy egy-egy osztályon belül, akár a digitális világ órán, akár az informatikai kabinetekben végzett foglalkozások során, minden gyerekhez eljusson legalább egy tablet, figyelembe véve az osztálylétszámot — nyilatkozta Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Mint mondta, az a céljuk, hogy minden gyermek megtanulja használni ezeket a digitális eszközöket, mivel nincs mindenkinek saját táblagépe, és ha az iskolák megfelelő támogatást kapnak, akkor az eszközöket hatékonyan használhatják az oktatásban, így az órák is színesebbé válhatnak. — A tanulói létszám alapján határoztuk meg, hogy mely iskola hány táblagépet kapjon. Intézményenként elsőtől negyedik osztályig figyelembe vettük a tanulók számát. Ahol az alsó tagozaton a tanulói létszám nem haladta meg a 10-et, ott 3 táblagépet kaptak az iskolák. 11 és 50 tanuló között 5, 51 és 100 tanuló között 10, 100 és 200 tanuló között 15, míg 200 tanuló felett 20 táblagépet biztosítottunk az intézmények számára.
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke
Fremond hozzátette, hogy az általános iskolák mellett olyan szervezetek is támogatást kaptak, amelyek a középiskolai ösztöndíjak lebonyolításában működnek együtt az MNT-vel. Ilyen szervezetek a Szekeres László Alapítvány Szabadkán, a Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ Újvidéken, a Nagybecskereki Diáksegélyező Egyesület és a Zentai Diáksegélyező Egyesület, melyek az ösztöndíjak kiosztására koncentrálnak a közelgő karácsonyig. Az Európa Kollégium is részesült a táblagépekből, ahol az egyetemisták a szakmai foglalkozások során használhatják az eszközöket.
A táblagépek a lehető legjobb helyre kerülnek: az iskolák informatikai kabinetjébe, valamint azokhoz az egyesületekhez és civil szervezetekhez, amelyek a tehetséggondozást tűzik ki célul. Ezzel a Magyar Nemzeti Tanács célja, hogy támogassa a vajdasági magyar gyermekek és fiatalok tudásszerzését, versenyképességük növelését, és segítsen az ismeretszerzésben.
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy az autonómia megvalósítása a legfontosabb célja a nemzeti tanácsnak, és ennek elérésében a Vajdasági Magyar Szövetség szerepe kulcsfontosságú. Az MNT és a többi kisebbség nemzeti tanácsa nem létezne, ha a Vajdasági Magyar Szövetség nem érte volna el, hogy törvénybe foglalt hatásköreik legyenek. A VMSZ elnöke emlékeztetett, hogy immár huszonkét éve, hogy megalakult az első Magyar Nemzeti Tanács, mely az autonómiaépítés alapja. Az ilyen események, mint a mostani, bizonyítják, hogy az MNT nem egy absztrakt, elvont szervezet, hanem egy olyan aktív szereplő, amely képes konkrét fejlesztéseket is végrehajtani. Ennek köszönhetően a magyarul is oktató intézmények informatikai kabinetjei is fejlesztési lehetőségekkel gazdagodtak. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke reményét fejezte ki, hogy a diákok hosszú távon tudják majd használni a most kiosztott eszközöket, és arra kérte az iskolaigazgatókat, hogy tegyenek meg mindent a fiatalok versenyképes tudásának megszerzése érdekében.
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke
A diáksegélyezés keretében a szabadkai székhelyű Szekeres László Alapítvány az idén első alkalommal hirdetett pályázatot, melyre több mint 600 középiskolás diák jelentkezett. A beérkezett pályázók között osztják ki a most kapott 20 darab táblagépet, melyek a legkiemelkedőbb diákokhoz kerülnek — mondta Somogyi Tünde. Az alapítvány ügyvezetője kiemelte, hogy a pályázatok több mint fele kitűnő tanulók részéről érkezett, így a táblagépeket a jók között is a legjobb tanulók kapják majd meg.
Somogyi Tünde, a Szekeres László Alapítvány ügyvezetője
Szepesi Zoltán, a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy intézményük 800 tanulóval működik, és 5 épületben folyik a tanítás. Az eddigi támogatásoknak köszönhetően három épületükben sikerült informatikai termet kialakítani. A tanárok önfeláldozó munkájának eredményeként egy sikeresen működő Lego robot szakkört is indítottak. Hozzátette, hogy minden új támogatás, mely segíti ezt a munkát, nagyon hasznos számukra. A már meglévő eszközök mellett nagyon sokat fognak segíteni ezek a hordozható eszközök is, melyek lehetővé teszik majd, hogy a gyerekek jobban teljesítsenek a versenyeken, illetve a díszteremben a kivetítővel összekapcsolva tudják majd őket használni. Az igazgató kiemelte, hogy két iskolaépületükben még nincs számítógépterem, ezért itt különösen hasznosak lesznek a táblagépek, hiszen nincs lehetőség új termek kialakítására. A táblagépek praktikusak, könnyen tárolhatók és azonnal használhatók, így segítenek majd abban, hogy a gyerekek megfelelő eszközök birtokában vehessenek részt a digitális világ tantárgy oktatásában.
Szepesi Zoltán, a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola igazgatója
Vidrács Krisztina, a torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskola igazgatója
Bognár Beáta, a szabadkai Majsai Úti Általános Iskola igazgatója
Fényképezte: Kartali Róbert