home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Az Egyszer egy királyfi életre kelt
(T. T.)
2015.07.20.
LXX. évf. 28. szám
Az Egyszer egy királyfi életre kelt

Az utcára is kihallatszó vidám gyermekzsivajtól volt hangos az Oromi Tájház udvara, amikor egy hete a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében negyedik alkalommal megrendezett Játék– és mesetáborba látogattunk. A Magyarkanizsa községből érkezett harmincöt óvodás és alsós kisdiák épp mondókákat tanult, majd kisvártatva hozzáfogott a mese eljátszásához szükséges kellékek elkészítéséhez.

A lelkes tanító nénik (Tukacs Piroska, Molnár Piroska, Pető Helga, Bicskei Angéla, Bicskei Bíró Ildikó, Kukli Šćekić Tijana, Kádár Judit) felügyeletével az egyik asztalon a gyerkőcök kartondobozokból várat készítettek, a másikon a képzeletbeli király és királyné fejére koronákat, a harmadikon pedig az ügyes kezek által az uralkodók ékszerei születtek meg. A táborban a gyerekek egy mesét tanulnak, melyet a harmadik nap végén előadnak. Az idén a választás az Egyszer egy királyfi című mesére esett, melyhez a kellékeket a gyermekek készítették el.

— Számunkra az a legfontosabb, hogy a kicsik jól érezzék magukat, inkább játsszanak, és a mesékkel foglalkozzanak, mint hogy a televízió vagy a számítógép előtt üljenek — mondta Kádár Judit, az oromi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, a tábor fő szervezője.

— A gyermekek szempontjából fontos, hogy idejüket közösségben töltsék, kialakuljon bennük az alkalmazkodóképesség, embereket tudjanak megszólítani, társaságkedvelőkké váljanak. A tábor három napja alatt olyan foglalkozásokon vesznek részt, amelyekkel hagyományainkat is ápolják. Énekelhetnek, kézműves-foglalkozásokra járhatnak, rajzolhatnak, sportolhatnak. Már évek óta kiváló az együttműködésünk a helyi közösséggel, a Kis Ferenc Általános Iskolával, illetve külön kiemelném az anyukák és a nagymamák segítségét is. A tábort az oromi helyi közösség támogatja, máshonnan nem kértünk segítséget.

A tábor második napja különféle logikai játékokról és a sakkról szólt. Rózsa Zsombor a sakk történetéről mesélt a gyerekeknek, a délután folyamán pedig „élesben” is kipróbálhatták ezt a játékot, azaz egy rögtönzött versenyt szerveztek a táborozók számára. Pénteken a kelebiai plébánián egész nap élvezhették Paskó Csaba helybeli plébános vendégszeretetét, este pedig a temerini Vándor Bábszínház tagjai látogattak az Oromi Tájházba, akik a gyerekek által tanult Egyszer egy királyfi című mesét adták elő.


Szabó Attila felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..