Valamikor hat-tíz évvel ezelőtt készítettem az első riportot a problémával kapcsolatban. Az illetékesek akkor a szakemberhiánnyal magyarázták az állapotot, tehát már évek óta „teljesen normális” jelenségről van szó. Az új, piros, orosz szerelvények Szabadka és Zombor között akár 80 kilométeres óránkénti sebességgel is képesek közlekedni, hiszen ez azon kevés vasúti útvonalak egyike, amelyeken a sínek jó állapotban vannak. Így viszont legalább tíz percbe telik, mire a vonatok kidöcögnek a városból, hiszen a vezetőnek kötelessége minden egyes átjáró előtt megállítani a szerelvényt, hangjelzést adni, és csak akkor mehet tovább, ha látja, hogy biztonságos. De így kell, mert az autósok közül a legtöbben nem tudják, hogy minden egyes vasúti átjáró előtt kötelező (lenne) megállni, attól függetlenül, hogy a sorompó le van-e engedve, vagy sem.

Ami viszont most felbosszantott, az egy másik videó, mely néhány nappal a már említett felvétel után jelent meg egy hazai napilap internetes portálján. Ezen egy közép-szerbiai, frissen felújított, egyúttal kamerával felszerelt villanysorompó látható, mely mellett — habár villog és le is ereszkedik a jelzőkar — teljes hidegvérrel hajtanak el az autósok, egymás után legalább három gépkocsi. A sokadik ráadásul neki is megy, és letöri a kart. A vonat körülbelül negyven másodperc múlva megérkezik, csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt baleset.

Szóval a dühöm oka az, hogy úgy látszik, egyrészt a XXI. században luxus, hogy működjenek a sorompók a vasúti kereszteződésekben, másrészt viszont — ez pedig sokkal inkább elképeszt és felháborít — a legtöbb közúti közlekedési résztvevő a működő jelzéseket is semmibe veszi. A sorompójavítás tehát szélmalomharcnak tűnik. Úgyhogy marad a jól bevált megáll a vonat, sípol, megy tovább módszer. Mert az autósok többsége nem tudja, hogy a szabály szerint akkor is meg kell(ene) állnia, ha nem jelez a sorompó.

És megint rájövök, hogy nagy adag szarkazmus és irónia nélkül manapság nehéz nem megőrülni.