A római Santa Maria Maggiore-bazilika, a legősibb Mária-templom felszentelését ünnepeljük Havas Boldogasszony emléknapján, augusztus 5-én.
A római Santa Maria Maggiore-templomot III. Sixtus az efezusi zsinat (431) után építtette a Boldogságos Szűz, az Istenszülő tiszteletére és augusztus 5-én szentelték fel. A jeles nap Havas Boldogasszony és Havi Boldogasszony néven ismert. A Müncheni kódex Havi Bódoganya, a Batthyány-kódex naptára pedig Havi Boldog Asszony néven emlegeti.
A legenda szerint a Santa Maria Maggiore-bazilika helyét maga a Szűzanya határozta meg. A 4. században, Liberius pápa idejében egy Giovanni nevű gazdag római patrícius és felesége elhatározták, hogy vagyonukat Máriának ajánlják fel. A Szent Szűz álmukban megjelent nekik, és azt mondta nekik, hogy azon a helyen, amelyet másnap, augusztus 5-én hó borít majd, emeljenek templomot a tiszteletére.
![]()
A szegedi Havas Boldogasszony-templom kegyképe (Fotó: Magyar Kurír)
Liberius pápának szintén megjelent álmában a Szűzanya, és megjelölte, hol építsen számára méltó templomot Rómában. Kérését Mária azzal erősítette meg, hogy a forró éjszakán Róma hét domjának egyikén hó esett.
Innen kapta elnevezését az ünnepnap, melyet 1568-ban vette föl V. Pius pápa a Római Kalendáriumba.
Augusztus 5-én minden évben virágszirmok hullatásával emlékeznek a 358-ban történt csodás hóesésre a Santa Maria Maggiore-bazilika előtt.
Havas Boldogasszony a magyar népi kalendáriumban, mint minden Mária-ünnep, asszonyi dolog-, főként sütéstiltó nap.
Forrás: Magyar katolikus lexikon, Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium, Magyar Kurír
Masolino da Panicale: A Santa Maria Maggiore-bazilika alapítása (1423–25.) (Wikipédia, Wikimédia)