Nagyboldogasszony, vagy Mária mennybevétele a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, melyet augusztus 15-én tartanak, és egyúttal Magyarország védőszentjének a napja. 431-ben az epheszoszi zsinat elfogadta Alexandriai Szent Cirill érvelését, és kihirdették, hogy Szűz Máriát megilleti az Istenszülő cím.
Szűz Mária mennybevételének dogmáját, amely szerint Jézus anyja a földi létből testével-lelkével együtt egyenesen a mennyei boldogságba jutott, 1950. november 1-jén hirdette ki XII. Pius pápa.
Magyarországon Szent István király avatta ünneppé Nagyboldogasszony napját. Az államalapító király minden évben erre a napra, augusztus 15-ére hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot, hogy törvénykezést tartson. Élete vége felé, már betegen, ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és 1038-ban ezen a napon halt meg.
Fotó: Martinek Imre
Nagyboldogasszony napja sokfelé búcsúnap. A moldvai csángó magyarok ezen a napon virágot, gyógynövényt szentelnek, hogy ennek füstjével kezeljék a betegeket. A Muravidéken „dologtiltó nap”, nem szabad sütni, mert a tűz kitör a kemencéből. A Drávaszögben azt tartották, hogy ezen a napon keresztet kell vágni a gyümölcsfába, hogy egészséges legyen, és sokat teremjen.
Az ünnephez kapcsolódó úgynevezett Mária-virrasztás szokása azt a hitet tette hagyománnyá, amely szerint a napfelkeltében meg lehet látni ezen a napon a „Napba öltözött Boldogasszonyt”.
A 20. század elején az egész magyar nyelvterületen élt a nagyboldogasszonyi virágszentelés, virágáldás népi szokása. A megszentelt illatos füveket később a halott koporsójába tették (hogy Máriához hasonlóan dicsőségre jusson), beépítették a ház alapjába, vagy a csecsemő bölcsőjébe vagy az új pár ágyába tették.
Nagyboldogasszony időjárása termésjóslónak számított: „ha a nagyasszony fénylik, jó lesz a bortermés”.
Forrás: Wikipédia, www.mult-kor.hu
