home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Arad megtartó és nemzetegyesítő ereje — református megközelítésben
Írta és fényképezte: Martinek Imre
2016.10.03.
LXXI. évf. 39. szám
Arad megtartó és nemzetegyesítő ereje — református megközelítésben

Mottó: „Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet” (Zsolt, 91,41)

Sorrendben negyedik alkalommal találkoztak egymással a történelmi Békés-Bánáti Református Egyházmegye gyülekezetei az első, 2013. augusztus 17-én jegyzett összejövetel óta. Makó, Temesvár, majd Békés után a néhai Körös-Maros közi Szent Társaság a mai magyarországi, romániai és szerbiai területeken élő református egyházmegyéi községeinek küldöttsége Aradon dicsérte közösen az Urat.

Mintegy félezer ember gyűlt egybe október hó elsején a rendezvénynek befogadó helyszínt biztosító Arad-Belvárosi Református Egyházközség templomában. Az egész napot kitöltő esemény nyitó istentiszteletében Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hírdette az Ígét. Őt követően több világi előljáró - Bognár Levente, Arad város alpolgármestere, Király András, állami oktatási tanácsos és Faragó Péter, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke is köszöntötte az egybegyűlteket. A korábbi évekhez hasonlatosan Módi József aradi, Katona Gyula békési, Juhász András csongrádi, Fazakas Csaba volt temesvári és Kiss Nándor bánsági esperes beszámolói révén ezúttal is betekintést nyerhettünk az általuk képviselt egyházmegyékben zajló fizikai és lelki építkezések momentumaiba. Dr. Hegyi Ádám történész kutató a Békés-Bánáti Egyházmegyéhez kötődő kutatásainak legfrissebb eredményeiről értekezett, Kiss Zsuzsanna versmondó pedig Radnóti Miklós Nem tudhatom című költeményét tolmácsolta. Éder Enikő, a temesvári Csiki Gergely Állami Magyar Színház színművésze és az Aradi Kamaraszínház tagja, illetve Borsos Pál zenész, zeneszerző közös előadásukat a Figyel az Isten névvel ruházták fel. A Nemzeti ima akkordjai után a koszorúzási pillanatok következtek a Megbékélési Parkban álló Szabadságszobor tövében. Megelőzte ez utóbbiakat egy nyílt téri, szervezett kivonulás két hódmezővásárhelyi, ezúttal gyalogosan szolgáló huszártiszt kíséretében. Ujj János történelemtanár múltvallató gondolatai után, a jelenlévő egyházmegyék előljárói az emlékezés és kegyelet koszorúit helyezték el a talapzatra. Az aradi vértanúk emléke előtt is tisztelegve áldást dr.Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mondott. A XC. zsoltár Nagy-Szabó Kornélia karnagynő vezetésével csendült fel: „Tebenned bíztunk eleitől fogva...” A találkozó délutáni részének nyitányában Dinnyés József „daltulajdonos” énekes adott elő egypárat önnön kobzajátékkal kísérve, Huszár Gál (1560) által kiadott énekeskönyv dalaiból. Az ünnepi istentisztelet úrvacsorai közösséggel és a találkozó alkalmára felálló alkalmi kórus énekhangi szolgálatával vált teljessé. Az Ígét dr.Fekete Jároly püspök hirdette. Egy lángot adok, ápold, add tovább! - érkezett végül a házigazdáktól az örökérvényű Reményik-üzenet. E szavak kíséretében került fel immár a negyedik pántlika is a Találkozó vándorlobogójára, amelyet az aradiaktól Székely Károly, a bánsági egyházmegye gondnoka vett át. A soronkövetkező, 2017. októberére meghirdetett alkalom házigazdájának szerepét a Nagybecskereki Református Egyházközség vállalta. A búcsúzás pillanatai előtt, egy cseppet a Bánáti Egyházmegye esperesének zárógondolatait is megelőzve, a nagybecskereki Gyurity-Varga Anna nyugalmazott tanárnő emelkedett rendkívüli énekhangi szólásra. Tarsolyában természetesen, egy elmaradhatatlan, eredeti bukovinai tőből fakadó dallal.

Áldás, zárszó, Trianon-himnusz, végül kivonulás és olykor több órán át tartó hazautazás. Tettekre hangolódva, lélekben újrafogalmazódott bizonyossággal is felvértezve. Mert „akik Istent szeretik, minden a javukra van!” (Róma 8, 28).

A Történelmi Békés-Bánáti Református Egyházmegye IV. Találkozója mintegy nyitórendezvényeként nyilvánult meg az idei Aradi Magyar Napoknak, mely sajátos színfoltjaként van jelen a város és vonzásköréhez tartozó erdélyi/partiumi magyar (szórvány)közösség életében. A találkozón, a protestáns testvéregyházak képviselői mellett, a katolikus közösségnek is volt küldöttsége. A csoportok fogadása, regisztrálása és ebédeltetése a Csiky Gergely Főgimnázium udvarán történt. Itt lehetett emlékbort vásárolni, de itt zajlott az ugyancsak hagyományosnak tekinthető gyülekezeti vásár is, ahol - előre bejelentett igény szerint, saját termékek (csigatészta, laska, énekeskönyv- és biblia borító, saját készítésű könyvjelzők, képeslapok...) is árusításra kerülhettek.

A Bánáti Református Egyházmegye aradi delegációja a nagybecskereki, a magyarittabéi, a pancsovai, a hertelendyfalvi és a torontálvásárhelyi református gyülekezetek híveiből formálódott. Csoportképünkön a vojlovitzi és a debellácsi közösség küldöttsége látható.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..