home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Aprójószágmustra
Kónya-Kovács Otíla
2023.02.03.
LXXVIII. évf. 5. szám
Aprójószágmustra

A szentmihályi Strasszer Kisállattenyésztők Egyesülete tagjainak két év kihagyás után sikerült megszervezniük a hagyományosnak mondható kisállat-kiállítást és -börzét.

Horváth Zoltán, az egyesület elnöke elmondta, az eseményen mintegy hetven tenyésztő vett részt. Ők főleg a környező falvakból és a városból érkeztek, de jöttek Szerbiából is visszatérő vendégek. Aprójószág bőven akadt, hiszen legalább 180 galambot, körülbelül 70 baromfit, 15 nyulat hoztak, de akadt néhány kacsa és liba is. Az elnök szerint 13 település kisállattenyésztői képviseltették magukat, és arra külön büszke, hogy sokan először állítottak ki Szentmihályon, ami annak köszönhető, hogy híre ment a rendezvénynek.

A háromnapos összejövetel része volt a gyermekprogram is, a falu legfiatalabbjai lerajzolták kedvenceiket, valamint sokan el is hozták egy rögtönzött bemutatásra a kisállataikat. Legtöbben papagájokat tartanak, de galambot, kakast, nyulat, tengerimalacot is nevelgetnek otthon. A felhívásra ezúttal harminc gyermek jelentkezett, a szervezők meg is jutalmazták a kis gazdikat, egy-egy oklevelet, érmet és sok édességet kaptak.

A kiállítást a falu apraja-nagyja látogatja, az emberek szeretik nézegetni a szebbnél szebb kisállatokat. A találkozó koronája a börze, melyet a kiállítás utolsó napján tartanak meg az udvaron. A rendezvény az idén mindenki várakozását felülmúlta, annyian hozták el a minivásárba a kisállataikat. A kínálat gazdag volt, és ilyenkor természetesen a csere is számításba jöhet.

Zázrovics Zoltán, a Strasszer egyesület alapító tagja kifejtette, egy kissé félve kezdték el a szervezést, mert attól tartottak, nem lesz kiállítójuk, de szerencsére kellemesen csalódtak. Az egyesület 1994-ben alakult meg, és rögtön akkor, majd utána tízévenként készítettek egy tablót, jövőre pedig a fennállásuk 30. évét ünneplik. Az alapításkor annyian voltak, hogy alig fértek el az ülésteremben, de az akkori tagokból sajnos nagyon sokan elhunytak, vagy már nagyon idősek, a fiatalabbak pedig külföldön kerestek boldogulást. Ma 26 tagja van az egyesületnek, és akad néhány fiatal legényke, aki most próbálgatja megfejteni a kisállattenyésztés titkait. A gyerekek is lehetnek tagok, mert így már egészen kicsi koruktól megérzik a közösség szellemiségét, megtapasztalják a kisállattartás szépségét.

Megállapítottuk, hogy a kisállattenyésztés egy kissé drága hobbi, de aki megszerette ezt a tevékenységet, az örömét leli benne, és áldoz rá. Ez persze nyilván minden hobbiról elmondható. A gyerekek esetében pedig akkor a legegyszerűbb a helyzet, ha a szülők, nagyszülők is tenyésztők.

A Strasszer tagjai mindenképp azt szeretnék, hogy minél több fiatalt bevonzzanak az egyesületbe. Az is fontos, hogy évente egyszer megtartsák a nagyszabású kiállításukat, és ők maguk is eljussanak a hasonló rendezvényekre, mert a társalgás, a tapasztalatok megosztása, a kisállatok csereberélése is hasznos lehet.

Egy háromgyermekes anyukát is megkérdeztünk, mi a véleménye a gyerekek tudatos állattartóvá való neveléséről.

— Nem elég, ha a gyerek csak kijelenti, hogy szeretne egy kisállatot, mert látta valakinél. Ha kiválasztunk neki egy házi kedvencet, akkor azért felelősséget is kell vállalnia. Rendszeresen kell etetni, tisztítani, foglalkozni vele. Sőt, ha igazán érdekli, akkor utána is nézhet a tudnivalóknak — mondta Dóra, és hozzátette, otthon két kis rózsásfejű törpepapagájt tartanak, de a kutya és a macska is a házi kedvencek közé tartozik. 

Fényképezte: Kónya-Kovács Otília

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..