A Süllyesztőben és a Szelek szárnyán című kiadványok fedőlapját és a belső oldalakat Kobrehel Sonja festőművész képei díszítik. A költeményekből egyértelműen kiderül, hogy a szerző, noha már huzamosabb ideje külföldön tartózkodik, még mindig tiszteli szülőföldjét, szereti magyarságát. Beszélgetésünk később, a világhálón készült.

Kobrehel György 1945-ben Tiszaszentmiklóson látta meg a napvilágot. Az elemi és a középiskolát Szabadkán fejezte be, majd következett Újvidéken az orvosi kar. Svájcban aneszteziológusi és reanimációs szakorvosi képesítést szerzett, majd phytoterápiás képzést nyert.

* Miért döntött a külföldi élet és Svájc mellett?

— Az elhatározásomat két tényező is segítette. Egyrészt a szabadkai kórházban, ahol a szigorlati időmet töltöttem, nem úgy alakultak a dolgaim, ahogyan szerettem volna, másrészt, mint minden fiatalt, engem is érdekelt a világ felfedezése. Svájcot földrajzi szempontból tartottam izgalmasnak, úgy éreztem, látnom kell azt a gyönyörű tájat, a gleccsereket, a tavakat…

* Többgyermekes családból származik, és önnek is négy gyermeke van.

— A gyermekeim már nagyok, mindegyiknek svájci az élete párja, és hat unokám is van. Nekem rengeteget kellett dolgoznom, így a feleségemre várt a három lányunk és a fiunk nevelése, melyet szívvel-lélekkel végzett. Természetesen nem mehetett el dolgozni, de a gyermekekkel való foglalkozás is hatalmas munka, és nem csak egy teljes munkaidőt tölt ki. Most élvezzük a nyugdíjas időszakot, pótoljuk az elmulasztottakat, és megpróbálunk minél többet együtt lenni.

* Már kisiskoláskora óta ír verseket, melyek meg is jelentek a Napsugárban, a Jó Pajtásban, később pedig az ifjúsági lapban. Milyen élményekből fakadtak a versei?

— Mivel a fiatalságára mindenki szívesen gondol vissza, a verseimben is sokat foglalkozom ezzel az időszakkal. Úgy érzem, hogy itt, a nyugati országokban sajnos nagyon kevesen olvasnak verseket, a költemények teljesen elvesztették a jelentőségüket. A Süllyesztőben című kötetembe azok a versek kerültek, amelyeket a volt osztályfőnököm szeretett volna nyomtatásban látni. Vele egyébként egészen a haláláig e-mailes kapcsolatban álltunk. Ezek a versek valójában a magyarság elmúlásáról és az anyaország akkori hozzáállásáról szólnak.

* Milyen érzés volt a tiszaszentmiklósi kisóvodások tolmácsolásában meghallgatni egy-egy versét?

— Nagyon jólesett hallgatni, hiszen a kicsik szívből adták elő a költeményeket. És annak is örülök, hogy a magyar nyelv még él ezen a vidéken. A gyermekversekkel egyébként próbáltam a saját gyermekeim magyarságát is megőrizni. A költeményeim egyszerűek, távol állnak Weöres Sándor csodálatosan zenélő soraitól, de a kint élők azt nehezebben is értenék meg, mert ott a nyelv leegyszerűsödik. A célomat elértem, mert mind a négy gyerekünk jól beszél magyarul, sőt, az unokák közül is kettő. Egyikük nekikezd időnként, egy unokám nem tud magyarul, az ikrek pedig még csak háromévesek.

* Mostanában nyugodt körülmények között él a feleségével Svájcban, a Thuni-tó partján. Hogyan telnek a napjai?

— Amíg dolgoztam, a 70-80 óra heti munka megszokott volt, most nyugdíjasként valóban lazítok. A Thuni-tó szerintem Svájc egyik legszebb tava. Mindennap csodálhatom az örök havasokat és a szelídebb hegyeket. Mindez ott van előttem, a házból még csak ki sem kell lépnem. És ha mégis, akkor a tóparti séták nyugtatnak, vagy a hegyek közötti vándorlások.

A nyitóképen dr. Kobrehel György a csókai könyvbemutatón