home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Anyák napja utáni anyák napjai
Pap Ágota pszichológus
2021.05.12.
LXXVI. évf. 19. szám
Anyák napja utáni anyák napjai

Sokat olvasunk anyaságról, anyává válásról, anyai örömökről, nehézségekről, kihívásokról, ennek ellenére, ne tessék haragudni, de nem tudom azt írni, hogy az anyaság téma elcsépelt, közhelyes, unalmas, szánalmas stb., talán amiatt sem, mert magamnak is tudhatom ezt a szerepet, de azért sem, mert erről mindannyian tapasztaltunk valamit valahogyan.

Az anyává válás persze nem a szüléssel, örökbefogadással történik meg. Erre már kiskorunk óta készülünk: babázunk, papás-mamásat játszunk, meséket hallgatunk, vagy csak megfigyeljük a körülöttünk lévő anyákat — s amikor bekövetkeznek a kamaszkori testi változások, akkor már azzal a mondattal is találkozunk, hogy innentől fogva már bármikor anya válhat belőlünk.

A kétely és az izgalmak pedig a fogantatás előszobájában jelen vannak: vajon mikor, hogyan lesz belőlünk anya? S onnantól, hogy legalább egy szív dobog bennünk… No, arról még írnom is nehéz. Megszámolni sem tudom, hányszor hallottam már azt a kérdést: Vajon jó szülő, jó anyja leszek-e? Vajon tudom-e majd szeretni? Mint ahogy azt sem, mennyi kihívást, aggodalmat, önmarcangolást, kacajt, kétségbeesést — és még sorolhatnám — élünk át a gyerekek elköltözése, a nagyszülővé válás során és általában életünk hátralevő részében. Nem tudjuk, mikor kezdődik, s azt sem, meddig tart az anyaságunk. A kérdéseinkre sokszor csak később vagy soha nem kapunk választ.

Ó, igen, az anyává válás által óhatatlanul felmerül bennünk a saját édesanyánkkal való kapcsolatunk újraértelmezése iránti vágy, a lezáratlan dolgaink, konfliktusaink tisztázása, a negatív érzések elengedése. S már arról is sokat olvashattunk, hogy nem kell tökéletesnek lennünk, csak „elég jónak” — ami néha így is szörnyen nehéznek tűnik, és közben mindenki azt szajkózza körülöttünk, hogy minden egyes tettünk, lépésünk formálja az utód személyiségét, önbecsülését, énképét… Másrészt pedig figyeljünk önmagunkra, hiszen csak boldog anyának lehet boldog gyermeke. Nem is papolnék tovább a felelősség teljességéről, ez akaratlanul is beköszönt. Egy minimális önfeltárás mellett annyit azért elmondanék, hogy ugyan jómagam sokat köszönhetek az anyukámnak, az én Mamimnak, de leginkább azt, hogy mindig is nagyon szeretett.

Amikor a családunkban olyan helyzettel találjuk magunkat szembe, amelyre nincs kész megoldásunk, nem kell mindentudót vagy mindent megoldó szülőt játszanunk, engedjük meg, hogy a gyerekek is megoldást találjanak a gondjainkra. Az értő figyelem, a gyermekek érzéseinek megértése, ezek visszatükrözése, beazonosítása és megnevezése, a kérdés és a válaszadás meghallása bizalmat sugároz. Ezáltal elhiszik, hogy képesek önállóan is megoldani a gondokat. Nekünk, anyáknak néha el kell engednünk az irányítást, hagyni kell, hogy egy kicsit rólunk is szóljanak a dolgok, hogy hátradőlhessünk, és felemelt lábbal adjuk át magunkat a jónak — valakinél ez az anyák napja, másoknál a személyekhez köthető ünnepek, évfordulók, szintén másoknál a hétköznapok.

Sokszor a legfontosabb kapcsolatunk a családunkkal van. Jó esetben a korai anya-gyerek kötődés biztonságot ad, és egy olyan szimbiotikus viszonyt képvisel, amely a későbbi kapcsolatainkra, személyiségfejlődésünkre is hatással lesz.

Természetesen előfordul, hogy az anya és a gyermeke közötti viszony megromlik, s egy konfliktusoktól terhelt anya-gyermek kapcsolat, melyet akár már a harag is átitatott, nem tud könnyen helyreállni, főleg akkor nem, ha nincs benne jelen mindkét fél nyitottsága, motivációja. Analitikus nézőpontból talán a fennálló érzelmek mögötti funkciót érdemes feltárni, illetve a megoldás felé vezető utat, máskor meg az elfogadás lehet a célunk.

Tény, hogy a korábbi mítoszoktól eltérően a mai anyákban lényegében a gyerekközpontúsággal kapcsolatos elvárások jelentek meg, s a dolgozó nő szerepébe bújva az anyasággal megélt negatív érzéseket a nő személyes kudarcként könyveli el, és semmiképp sem tulajdonítja őket a rendszernek. Cirkuszba illő zsonglőrködéssé vált ez a munkahelyi és a családi sikerek közötti egyensúlyozás. Közben pedig néha egymás szemét vájjuk ki egy-egy kudarcorientált téma kapcsán, mint a ki a tápszeres, ki a mosipelusos, ki sportol, ki vesz neki fajátékot, ki mennyire fejleszti, mennyi mesét olvas neki, hány szakkörre hordja, hogyan szülte meg, stb. S a háborúban gyakran nem válogatunk a fegyverek között. Kegyetlen az anyázás…

Az anyává válás élménye az örömök mellett meglehetősen sok lélektani kihívással járó folyamat. Ez egy normatív krízis, melyben egy életszakaszváltással kell megküzdenie a nőnek, és ez egy új identitás újraszerveződésével is jár — az első alkalommal bizonyosan. Majd lassan válunk anyacicákká vagy anyatigrisekké, s bizony megtanulunk feláldozni számunkra fontos dolgokat — ebben az értelemben az áldozat nem szitokszó, hiszen ilyenkor még inkább nő az elköteleződésünk, a szeretetünk, valamint az önbecsülésünk, amikor képesek vagyunk valaminket feláldozni. Mindez nem keverendő össze a mártírkodással. Vagyis nem az a cél, hogy mindentől rémülten megvédjük azt a porontyot, hiszen az mindkettőnk kibontakozását akadályozná.

Mindenki mást kapott az anyukájától, de mindannyian kaptunk valamit, amit felhasználhatunk, amit megszerethetünk magunkban, és amit akár tovább is adhatunk.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..