Anne-Marie & Little Mix: Kiss My (Uh Oh)
Anne-Marie-t nem kell külön bemutatni, de azért leírok róla néhány alapinfót. Annak idején a Rudimental zenekar oldalán ismerhette meg a nagyvilág, ám az igazi áttörést a Clean Bandittel közösen jegyzett gigaslágere, a Rockabye hozta meg számára. A többi pedig már történelem. Az évek alatt sorra jelentek meg a toplistás dalai, és úgy tűnik, egyszerűen sosem fogy ki az ötletekből.
Anne-Marie-nek egy ideje nem jelent meg nagylemeze, de három év hallgatás után megérkezett az új korong, mely a Therapy címet kapta, és tizenkét tracket tartalmaz. Előhírnökök már voltak, hiszen ezt a lemezt promotálta a Don’t Play, de az Our Song is, melyet Niall Horannel közösen vett fel. Utóbbi akkorát ment, hogy világszerte sorra hódította meg a toplistákat, és több mint 55 millióan streamelték a Spotifyon.
Legújabb kislemeze a Kiss My (Uh Oh), melyen nem akármilyen csapattal dolgozott együtt. Ez alkalommal a Little Mixszel fogott össze, azaz a britek legfelkapottabb lányegyüttesével, mely kellően felturbózza a dalt. Ha pedig ismerős a zenei alap, az sem a véletlen műve, hiszen Lumidee R&B-klasszikusát, a Never Leave You (Uh Oh)-t vették alapul.
Ava Max: EveryTime I Cry
Ava Maxet bátran hívhatjuk slágergyárosnak, hiszen egyszerűen brutális, amit ez a nő művel. Szinte a semmiből jelent meg, és azóta konkrétan ostromolja a zeneipart, ami által pillanatok alatt az élmezőnyben találta a magát, és úgy tűnik, esze ágában sincs leállni.
Az utóbbi időben sem lustálkodott. Szeptemberben jelent meg bemutatkozó stúdióalbuma Heaven & Hell címmel, rajta olyan slágerekkel, mint a Spotifyon több mint 1 milliárd streamet generáló Sweet But Psycho, a Kings & Queens vagy a Head & Heart, mely jelenleg is a rádiós listák élmezőnyében foglal helyet.
Most viszont egy elektró stílusjegyekkel felturbózott popszámmal készül meghódítani a listákat. Ez a legújabb kislemeze, az EveryTime I Cry, mely egy őszinte és egyúttal bátorító single lett. Egy interjúban elmondta: „Minden nehézség után, melyet megtapasztalsz, egy kicsit erősebb leszel. Az elhullajtott könnycseppek sem vesznek kárba, egy idő után, mondhatni, a remény folyójává válnak.”
Masked Wolf: Say So
Új dallal jelentkezik Harry Michael, azaz a Masked Wolf. Az ausztrál rapper legújabb trackje egy laza nyári szerzemény, mely a Say So címet kapta.
„Mindig fontos számomra, hogy valamilyen üzenetet közvetítsek a zenémmel — még akkor is, ha az egy örömteli hangzású dal. A Say Soban arról írtam, amikor a nehézségeink ellenére próbálunk úgy viselkedni, mintha minden rendben volna. Mindegy, mennyire rossz az adott szituáció, azt hisszük, hogy ha minél többet mondjuk magunknak, hogy minden oké, a végén valóban rendben lesz” — nyilatkozta az énekes.
Kép: static.billboard.com