home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Amikor világgá mentem...
Perisity Irma
2013.09.25.
LXVIII. évf. 39. szám
Amikor világgá mentem...

Hatvan év körüli férfi vall az életéről, és beszélgetés közben állandóan változik a róla alkotott benyomásom. Egy ideig akadozva, zavartan mesél, majd hirtelen villámgyorsaságra kapcsol, mintha minél előbb szabadulni akarna a benne felgyülemlett emlékektől. A csaknem kétórás beszélgetés végén még az inggallérja is csuromvizessé lesz.

— Azt hiszem, minden gyerek életében van egy olyan időszak, amikor elégedetlen mindennel, mindenkivel a környezetében, és megszületik benne a ,,Világgá megyek!’’ elhatározás — mondja. — Esetemben a döntésnek sajnos nyomós oka volt. Mindössze tizenhárom éves voltam, amikor hároméves korában meghalt a húgom, így a szüleim minden figyelmét én igényelhettem — volna. Az édesapám egy angyali, szelíd természetű likai származású pék volt, akit a háború szele sodort erre a vidékre még kisgyerekkorában. Itt tanulta ki a pékmesterséget a hatvanas évek elején. Amikor leszolgálta a katonaidejét, magára maradt, mert a bátyja és az édesanyja visszamentek Likába, nem tudták megszokni az itteni körülményeket. Sokáig élt egyedül, már közel járt a negyvenhez, amikor megismerte az anyámat, aki — állítólag — a testével kereste meg a napi betevőjét. Anyámnak elhaltak a szülei, két-három unokatestvére volt, akikkel időről időre megszakította a kapcsolatot. A sovány, alacsony termetű, kissé hajlott hátú apámon az erős mellű, teltkarcsú anyám minden tekintetben uralkodott.
Anyámtól nagyon féltem — ha feldühödött, az Isten se tudott vele dűlőre jutni. Azt hiszem, apám is tartott tőle egy kicsit, ugyanakkor bálványozta is, mert azt hitte, szegény, hogy a szemrevaló, talpraesett magyar lány főnyeremény a számára. Anyám mindenben kíméletlen volt, nagyon óvatosnak kellett lenni, nehogy megsértődjön valamiért, mert akkor nem volt előtte megállásunk. Apám nagyon büszke volt rám, azt mondta, bármit akarok is tanulni, mindent lehetővé tesz számomra. Ebben anyám is egyetértett vele, de neki mások voltak az indítékai. Apám szerette a harmonikát — én is —, így az általános iskolával párhuzamosan zenedébe jártam, sőt hetente háromszor teniszezni is. Ez volt az érem egyik oldala. A másik pedig: ha csak öt percet is késtem az iskolából, ha nem gyakoroltam a harmonikázást olyan sokáig, ameddig szerinte kellett volna, ha nem ettem meg, amit ebédre kiszedett a tányéromba, az anyám hazavárta apámat, és már a kapuban panaszkodni kezdett neki, milyen szemtelen, felelőtlen, neveletlen vagyok, ő nem bír velem. Ilyenkor az apám — sokszor könnyes szemmel, isten bizony! — lekapcsolta a nadrágszíját, és kékre-zöldre vert. Egy-egy ilyen tortúra után az anyám megsimogatta az arcát, és bevezette a hálószobájukba...
Egyszer, amikor hazafelé tartottam a zenedéből, egy kerékpáros leütötte a hátamról a harmonikát, s letört egy darabja. Otthon az anyám megfenyegetett: na, ezért agyonveretlek az apáddal. Nem vártam meg a végítéletet, beletettem egy szatyorba a tartalék cipőmet meg egy pulcsit — és elszöktem hazulról. Zombor felé vettem az irányt. Útközben összetalálkoztam egy tizenöt éves fiúval, aki szintén otthonról szökött el — de már nem először. Azt mondta, útközben találkozunk majd egy pótkocsit húzó kamionnal, és az ütközőjére felkapaszkodhatunk. Bajmokon a benzinkútnál valóban állt egy ilyen teherautó, s fel is kapaszkodtunk rá. Olyan szerencsénk volt, hogy a sofőr órákig nem állt meg. Már a belgrád—zágrábi autóúton jártunk, amikor egy kerülés alkalmával az útitársam olyan szerencsétlenül esett le az ütközőről, hogy a pótkocsi átment rajta, s szörnyethalt. Én rémülten bemenekültem a közeli erdőbe, onnan néztem, ahogy elviszik a holttestet. Ez volt az újjászületésem pillanata — és elkezdődött a cseppet sem virágos életem. Rijekáig jutottam, és a tengerparton befogadott egy ott élő baranyai család. Az ő segítségükkel tanultam szakmát, lettem katona és nősültem meg. Az eltűnésem után apám infarktust kapott, az anyám pedig a rend kedvéért bejelentette az eltűnésemet, de lényegében senki nem keresett. Abban az időben sokan jártak innen a rijekai piacra gyümölcsöt árulni. Egy ilyen, itteni gyümölcsszállító teherautó gázolta halálra a terhesség hetedik hónapjában levő feleségemet. Hónapokig nyalogattam a sebeimet, és amikor idézést kaptam az itteni bíróságtól a baleset ügyében, visszajöttem — húsz év után. Nem követeltem kártérítést a balesetet okozó termelőtől, hiszen elég büntetés volt neki a hat év börtön. Amíg a büntetését töltötte, én megismertem a húgát, és megkedveltük egymást. Kivártuk, amíg lejár a bátyja büntetése, és a hazajövetele után — összeházasodtunk. Két gyönyörű legény fiam van, az egyik már az egyetemi tanulmányai végén tart. Amíg kicsik voltak a gyerekek, ha esetleg megszidtam őket, mindig hozzátettem: ha ezután világgá akartok menni, szóljatok. Hogy tanáccsal lássalak el benneteket. Mert az én életem valóban akkor kezdődött, amikor világgá mentem.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..