A párkapcsolati „elhallgatás” gyakori indokaként hallani azt, hogy már olyan régóta ismerjük egymást, hogy kívülről tudjuk egymás gondolatait. (Önök valóban mindig tudják, mire gondol a másik? Mert én nem, s azt sem szívlelem, ha megpróbálják kitalálni a gondolataimat ahelyett, hogy megkérdeznének.) Máskor meg mindenki olyan fáradt, hogy nincs erő megbeszélni a közös dolgokat — tény, hogy néha elfáradunk, no de minden este?! Gyakran éppen a közös utakon borul ki a bili, amikor órák telnek el úgy, hogy közben egy szót sem szólunk a másikhoz.

Fotó: moneycrashers.com

Persze az is előfordul, hogy az a fél, aki egész nap gépekkel társalgott, jobban igényli az emberi szót annál, mint aki emberekkel kommunikált órákon át — ez azonban mégsem lehet elegendő ok arra, hogy ne beszéljük meg a másikkal azt, ami bánt bennünket, hogy ne érdeklődjünk felőle, vagy csak egyszerűen ne kerítsünk sort egy közös tervezésre. A beszélgetések természetesen nem szólhatnak mindig csak egyikünkről, mert így a másik fél megtanulhatja elfojtani gondolatait, érzéseit, vagy rátanulhat arra, hogy neki egyedül kell megoldást találnia arra, illetve mással beszéli meg, aki ezáltal közelebb is kerülhet hozzá, míg a társa eltávolodik. A túl gyakori, egyoldali kritika és bizalmatlanság — amikor folyton megkérdőjelezik az átadott információkat — dühöt generálhat, melyben az elnyomott fél bizonytalanná válik, vagy csak megszűnik a másikat bevonni a saját dolgaiba, inkább bele sem kezd a mondandójába… — vagyis kialakul, hogy mi az, amiről lehet a másikkal beszélni, s mi az, amiről jobb, ha hallgatunk.

Ha az igazi, mély, tartalmas beszélgetések elakadnak egy kapcsolatban, akkor azonnal lépnünk kell. Mégis, mielőtt keresztet vetnénk a kapcsolatra, érdemes türelemmel fordulni a másikhoz, mert lehet, hogy időre van szüksége ahhoz, hogy bizonyos dolgokról beszélni tudjon. De azért a beszélgetések elakadása mindig egy tünet, mely több mindenre utalhat: eltávolodásra, elfejlődésre, meg nem értettségre, bizalmatlanságra, az alapszükségletek kielégítésének hiányára stb.

Fotó: seoghoer.dk

Ahhoz, hogy nyíltan és őszintén tudjunk beszélni bármiről, biztonságban kell éreznünk magunkat egymással. Ha szorongást kelt bennünk a párunk reakciója, akkor szépíthetünk a dolgokon, vagy szelektálhatjuk is őket. Ha az ismerkedés idején túl is kíváncsiak vagyunk és maradunk a másikra, akkor igényünk lesz arra is, hogy megkérdezzük, mit hogyan él meg, milyen érzések vannak benne, vagy éppen mire vágyik. Ha elmaradnak a kérdések, egy idő után elmaradnak a válaszok is, megjelenhet az egymásra mutogatás vagy a kérdezzen ő, ha érdekelem állapot, melyben sok a sértődöttség, pukkadás, megszűnik a másik iránti figyelem, az önkifejezés, az igények megfogalmazása, és elvárásokkal terhelődik a kapcsolat.

A valódi kérdés ezért nem az, hogy mitől szűnik meg a kommunikáció a kapcsolatban, hanem hogy mi vezetett odáig. Valóban van olyan, hogy két ember némán is tud szeretetben élni egymás mellett, de ebben az esetben a beszélgetés hiánya nem okoz kapcsolati nehézségeket. Olykor az is előfordul, hogy annyira másképp gondolkodnak az életről, hogy ez eltávolítja őket egymástól. Máskor az is elegendő, ha az értékek azonosak. A félretett gondok sokszor hatalmas hegyekké tornyosulnak, és végül felrobbantják az egész kapcsolatot. Vagy akár már az első felmerülő problémától az egyik fél annyira kiborul, hogy fejvesztve menekül a párkapcsolatból — pedig emiatt még nem kellene, mert a közösen megbeszélt, csapatként megoldott gondok sokkal közelebb is hozhatnak embereket. Adjunk időt, kellő teret és türelmet a másiknak, hogy fel merje tárni előttünk a lelkét, illetve kifejezhesse önmagát. A kimondott szavak olykor sajnos éles fegyverek, melyekkel könnyen sebet ejthetünk a másikon. Ezt leginkább a tiszta, egyenes, őszinte kommunikációval előzhetjük meg, miközben egymást tiszteletben tartjuk, mert a másképp értelmezés tévútra vezethet. Ebben az segíthet, ha felismerjük, hogy mi az igazi bajunk, majd megpróbáljuk megfogalmazni, mit érzünk, gondolunk, mire vágyunk. Szakmai nyelven ezt nevezzük énközlésnek, mely tanulható, elsajátítható, még akkor is, ha a közvetlen környezetünkben nem igazán láttunk erre jó példát. Ugyancsak hasznos lehet, ha kerüljük az általánosítást, a személyeskedést vagy a gúnyolódást. A csúnya, kemény, sértő szavak mindenkiben nyomot hagyhatnak, néha nehéz is elengedni ezt a tapasztalást — ennek a folyamatnak külön útja van.

Fotó: twenty20.com

A párkapcsolati beszélgetések is egyre inkább áttevődtek a chat világába, az ott felmerülő viták pedig sokszor egy-egy írásjel vagy emoji félreértéséből erednek. A digitális bocsánatkérést több szakértő is mesterséges tűzoltásként említi, melynek elsősorban a konfliktus enyhítése és a valódi problémamegoldástól való távolságtartás a célja — ezért ez hagy némi hiányérzetet maga után. Sokszor a válaszok megtagadása vagy a félbehagyott chat, a fel nem vállalt konfliktus, a tisztázatlan érzések és az ahhoz kötődő igények okoznak feszültséget. Ez, valljuk be, felnőtt emberek között még mindig gyakori és nevetséges magatartás. Ugyancsak bicskanyitogató lehet, ha egy beszélgetés során kerül elő a kütyü mint az unalmasabb pillanatok elűzésének eszköze. Röviden: pimaszság telefonozni, amíg a másik éppen hozzánk beszél.

A beszélgetések hossza, gyakorisága, mélysége, formája sok mindentől függhet, de minden esetben figyelembe kell vennünk a másik ember személyiségét, jellemvonásait is. Így például egy introvertált embert nem akaszthatunk le akármikor a szögről, csakhogy megtárgyaljunk vele számunkra fontos dolgokat, de helyette megtaníthatjuk egymást arra, hogyan érzékeltessük a másikkal a beszélgetések sürgősségét, jelentőségét. Semmi jobbat nem tehetünk annál, mint hogy figyelemmel beszélgetünk azzal az emberrel, aki fontos nekünk.