home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Aleksandar Vučić és Albin Kurti március 18-án folytatják a tárgyalást
2023.02.28.
LXXVIII. évf. 8. szám
Aleksandar Vučić és Albin Kurti március 18-án folytatják a tárgyalást

Február 27-én Aleksandar Vučić Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel tárgyalt Brüsszelben a német-francia rendezési tervről, azaz a Belgrád és Pristina közötti kapcsolatok normalizálásáról szóló európai javaslatról. Az Európai Unió célja, hogy mindkét fél egyértelműen elfogadja az európai javaslatot, Belgrád egyik legfontosabb kitétele pedig, hogy minél előbb megalakuljon a koszovói Szerb Községek Közössége, Albin Kurti viszont egyelőre nem kész elfogadni az ezzel kapcsolatos javaslatokat.

Nehéz tárgyalásokon vagyunk túl – kezdte a nyilvánossághoz intézett beszédét a szerb elnök a brüsszeli háromoldalú találkozót követően. Kiemelte, ragaszkodott a koszovói Szerb Községek Közösségének megalakításához, amit Kurti egyelőre nem volt hajlandó elfogadni. Attól félek, hogy leragadunk valaminél, ami már régen meg kellett volna, hogy valósuljon – fejtette ki a szerb elnök.

Vučić elmondta, arról sikerült megegyezniük a nap folyamán, hogy folytatják a tárgyalásokat. A következő találkozóra várhatóan március 18-án kerül sor, amikor a régióba látogat Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Aleksandar Vučić és Albin Kurti megegyeztek, nincs szükség további tárgyalásokra az EU javaslatával kapcsolatban – közölte Josep Borrell.

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a Belgrád és Pristina közötti kapcsolatok normalizálásáról szóló hármastalálkozó után elmondta, az egyeztetések intenzívek voltak, a szerb elnök és a koszovói miniszterelnök is felelősséget és hajlandóságot mutattak a megoldás megtalálása érdekében.

Az uniós javaslat szövegét hamarosan megjelentetik az Európai Unió honlapján.

Forrás: Pink.rs, Szerbiai RTV, Pannon RTV

Fotók: Tanjug / AP Photo

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..