home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Akit a gólya hozott
Perisity Irma
2022.11.18.
LXXVII. évf. 45. szám
Akit a gólya hozott

Szomorú, de mindig időszerű téma: a lányanyák gyermekeinek sorsa. Ildikó, a mosolygós, beszédes, harminc körüli, fiatal hölgy mondja a világ legtermészetesebb módján, hogy ő zabigyerek. Ezért érez késztetést arra, hogy elmesélje történetét. Vigaszként azoknak, akik szégyellik származásukat, és bizonyítékként, hogy az is lehet normális felnőtt, akinek sosem volt apukája.

— Lehet, okosabb lett volna, ha élem az életem, mint eddig — mondja, és fényképet szed elő kézitáskájából. — De már olyan sokszor ütött mellbe a megjegyzés, mely szerint a törvénytelen gyerek nem is gyerek igazán, hogy meguntam, és elhatároztam, elmesélem ország-világ előtt, hogyan hozott engem a gólya, és hogyan tudtam meg, hogy mégsem ő hozott. Legrégibb emlékeim három-négy éves koromig nyúlnak vissza. A kaszárnya mögötti utcában volt a nagymamáék ütött-kopott, kis háza, melyben vízvezeték sem volt. A nagymama két locsolókannával ment a sarki kerekes kúthoz naponta többször vízért. Addig könyörögtem, hogy nekem is vettek egy kiskannát, én azzal akartam segíteni a nagyinak. Talán nem hiszi, de a piros, fehér pöttyös kiskannát még ma is őrzöm. Minden alkalommal elkísértem, persze a víz felét ellocsoltam, ám mindig úgy éreztem, segítettem. Kérdeztem is tőle: ugye most nem kell neked olyan sok vizet hoznod? És ő minden alkalommal könnyes szemmel simította el a hajamat a homlokomról, ahova cuppanós puszit adott. Imádtam a nagyszüleimet.

Iskolába indultam, amikor először beszéltünk a nagyiékkal arról, miért nincsenek szüleim. A magyarázat olyan volt, amilyet hétévesen elfogadtam. Csak jóval később tudtam meg, hogyan és miért jöttem a világra. Anyám egyetlen gyereke volt a szüleinek. Tízévesen agyhártyagyulladást kapott, és ez kihatott az értelmére. De a szülei ragaszkodtak ahhoz, hogy velük éljen, nem akarták intézetbe adni. Múltak az évek, az anyám fizikailag normálisan fejlődött, szép lánnyá serdült. Iskolába nem járt, de a mindennapi dolgokat el tudta látni. Barátnője is volt, akivel időnként elmentek a városba sétálni, moziba. Egy ilyen esti séta után, amikor elvált a barátnőjétől, a kerítést átugrotta egy katona, és megerőszakolta. Nem tudom, félelemből vagy szégyenből, de semmit sem mondott a szüleinek. A nagymama akkor vette észre a terhességet, amikor már mocorogtam anya hasában. Ezt a terhességét isteni ajándéknak tekintette, mert meg voltak győződve arról, hogy anya úgysem mehet férjhez, ők pedig nagyapával unokáért imádkoztak. Így nem is nagyon jártak utána, hogyan történt az erőszak, várták, hogy megszülessek. Anya halálának körülményeit még ma sem sikerült kiderítenem, annyit tudok, hogy még a kórházban meghalt.

Én a nagyiék gyereke lettem. Imádtak. És szerény anyagi lehetőségeikhez mérten mindent megadtak, amit csak tudtak. Arra emlékszem, hogy sokszor kérdeztem őket, hol vannak a szüleim. Erre a nagyi mindig azt mondta, engem a gólya hozott hozzájuk, mert tudta, hogy várnak engem. Nekem valahogy nem akart összeállni, hogyan hozhatott engem a kicsi gólya, de a nagyapám azt mondta, nézzem csak meg a háztetőn az új kéményt, azt azért kellett újraépíteni, mert betört alattam, amikor a gólya bedobott hozzájuk. Amióta az eszem tudom, csak a nagyiékat ismertem, talán ezért nem hiányzott soha az anyám. Egészséges, átlagos képességű, életvidám teremtés voltam, az utcában mindenkit ismertem, már messziről köszöntem. Tudja, a világrajöttöm története annyira a tudatomba fészkelte magát, hogy még felnőttkoromban is elfogadtam a „gólyahozta” mesét. Középiskolás voltam, amikor nagyapa meghalt.

A halála után sokkal nehezebb lett az életünk. Nagyanya kapott valamennyi családi nyugdíjat, melyből szerényen sem lehetett megélni, de más forrásunk nem volt. Ő alkalmi munkát vállalt, amíg be nem fejeztem a közgazdasági középiskolát. Időközben jöttek hozzánk érdeklődők, akik örökbe akartak engem fogadni, érdeklődtek a sorsom után, de mi a nagyival nem akartunk elválni. Most már jóval könnyebb a helyzetünk. Már öt éve dolgozom egy magánvállalatban. Szórakozni is járok néha, vannak barátnőim, szeretek utazni, olvasni. Még nem voltam szerelmes. Nagyi gyakran ugrat, mondván: ne várjam meg, hogy nekem is a gólya hozzon kisbabát, tegyek valamit ennek érdekében. Majd meglátom. Talán eljön majd az igazi. A minap kaptam idézést egy ügyvédi irodából. Soha nem volt dolgom a törvénnyel, nem tudtam, mi lehet. Nagyival együtt mentünk el. Kiderült, egy boszniai kisvárosból egy ismeretlen asszony küldött levelet. A levél mellett volt egy néhány ezer euróról szóló utalvány is. A pénzt akkor vehetem fel, ha vérvizsgálatot csináltatok, és ha kiderül, valóban az ő fia gyereke vagyok. A fia meghalt, az utolsó kívánsága volt, hogy lépjen velem kapcsolatba. Ő nem kívánja jóvátenni, amit a fia vétett, de szeretné, ha kegyelettel emlékeznék rá. Elvégre az apám volt.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..