home 2022. november 30., András napja
Akinek hat alma sok…
Pap Ágota pszichológus
2022.04.27.
LXXVII. évf. 16. szám
Akinek hat alma sok…

A szociálpszichológia egyik nagy kedvencéről, a hatalom kérdéseiről olvashatnak ezúttal. A hatalom személyiségre gyakorolt hatása sok tudóst megihletett már. Pszichológiai értelemben azt nevezzük hatalomnak, ha valaki képes megváltoztatni egy másik személy körülményeit vagy lelkiállapotát úgy, hogy erőforrásokat nyújt számára vagy éppen von meg tőle. No de hát mi végre alakul a hatalom alatt az ember?

A történelem során több olyan kutatási helyzetről tudunk, amikor átlagemberek jutottak hozzá némi hatalomhoz. Az egyik ilyen tudományos eredmény szerint a hatalommal bírók kisebbnek látnak másokat — konkrétan fizikailag alacsonyabbnak érzékelik a többieket. Miközben az emberek a nagyobb magassághoz nagyobb hatalmat társítanak (Napóleon és Ceaușescu kivételek), és fordítva. Magyarul ez a hasonlóság még a nyelvben is megjelenik, hiszen a hatalmas (nagy) szavunk a hatalom szóból származik. A fizikai megjelenés másik aspektusa a pöffeszkedés. Vagyis a hatalomérzetnek van egy póza — mint a dobogóra került sportolók esetében: a kihúzott hát és a magasba emelt, széttárt karok. (Érthetőbben: ha ilyen pózban tartunk más embereket, már ettől kialakul bennük egy hatalomérzet.)

Szinte minden hatalomvágyó ember narcisztikus személyiség. A betegesen narcisztikus egyén olyannyira meg van győződve a saját nagyságáról és kiválóságáról, hogy nem képes beleélni magát mások érzéseibe. Önmaga intellektusáról, testi adottságairól felettébb jó véleménnyel van, a szavakat eszközként használja: bármit kijelent, megígér, az önkritika képességének csírája sincs meg benne.

A hatalomra kerülés rövid távon is megmutatkozó formája, hogy kevésbé veszik figyelembe mások szempontjait (még ha korábban az együttműködés is jellemezte őket). Egyes kutatások azt igazolták vissza, hogy a hatalmi pozícióban levők előbb és inkább csaltak, mint a többi résztvevő. Nemcsak azért veszik el szemrebbenés nélkül azt, amire szükségük van, mert büntetlenül megtehetik, hanem azért is, mert valahol, tudat alatt, feljogosítva érzik magukat a javakra. S már érzem is az olvasó némileg megvető, kritikus és egyet nem értő dorgálását a beskatulyázásnak ható mondataim miatt. Tudják, mit? Igazuk van, hiszen a hatalomnak számos előnye is van, melyet nem vitathatunk el. Mert a hatalom által sokkal asszertívebbé is válhatunk, jóval gyorsabban és egyszerűbben hozhatunk döntéseket, főleg, mert a fókusz nem az akadályokra helyeződik. A hatalommal bírókra jellemző az absztraktabb gondolkodás, a célra irányulnak, és nem a piti problémákra. Pamela Smith hatalomkutató például azt látta, hogy „az adott ember eredeti értékrendje erősödik meg, amint több hatalomhoz jut”, sőt, akik szociálisan érzékenyek, megőrizték és kiteljesítették ezt a tulajdonságukat — az önzés csak az énközpontú embereket jellemezte.

A hatalomfüggés — melyet a viselkedési függőségek közé sorolunk, ha valóban függőség — tünetei főleg abban a félelemben realizálódnak, hogy az érintett elveszítheti befolyását, s emiatt senkiben sem bízhat, ezért az ellenállókat tönkre kell tenni hatalma megóvásához. A szenvedélybetegségektől eltérően a hatalomfüggő nem önmagát, hanem mások életét pusztítja hatalma megszerzése, illetve megőrzése céljából. Folyamatosan gyanakszik és kontrollál. Csak azzal nem tud mit kezdeni, ha valaki nem fél tőle.

A „kis diktátorokra” jellemző a bossing, azaz a főnökösködés, amikor rettegésben tartják munkatársaikat, és ellenállni képtelen „alattvalókká” alakítják őket. Először leginkább támogatói tábort vagy besúgókat gyűjtenek maguk köré, hogy minden információt megszerezzenek. Mindez pedig abban segítheti őket, hogy másokat elbizonytalanítsanak, majd önértékelésüket csökkentsék. Sajnos a családokban is gyakran megjelennek ezek a „kiskirályok”, és gyakran élnek a megfélemlítés fegyverével.

Feltehetjük hát a kérdést, hogy milyen mentális hajlandóságok vezetnek ahhoz a tényhez, hogy egyes emberek hatalomra törekszenek, míg mások elkerülik. Jerrold M. Post amerikai pszichiáter diktátorok, maffiavezérek, kisfőnökök személyiségét vizsgálva megállapította: „Mindannyiukra jellemző az énközpontúság, a messianisztikus küldetéstudat, a beszűkült lelkiismeret, a gátlástalanság és a paranoia valamely formája.” Állítja, hogy a hatalom különösen azokra veszélyes, akik jutalomként tekintenek rá addigi szenvedésükért, küzdelmükért, mellőzöttségükért. S az általuk lebegtetett félelem és irracionalitás légkörében a nép feladja kontrollját, elhallgattatja kritikai gondolkodását, és hipnotizáltan követi az uralkodót.

A hatalom mámorában megtapasztalhatják, hogy milyen érzés tömegeket befolyásolni vagy akár egyetlen mondattal országok sorsáról dönteni. Főleg akkor nehéz erről a bizonyítási kényszerről lemondani, ha az illető a gyermekkorában kevés elismerésben részesült, ha nem képes belátni, hogy az élet velejárója a veszteségek elfogadása, a kudarcok elszenvedése is. Hitler maga azt állította, hogy a német nép nem érdemel ilyen zseniális vezetőt, mint ő.

Egyes kutatások azt igazolták vissza, hogy a hatalmi pozícióban levők előbb és inkább csaltak, mint a többi résztvevő. Nemcsak azért veszik el szemrebbenés nélkül azt, amire szükségük van, mert büntetlenül megtehetik, hanem azért is, mert valahol, tudat alatt feljogosítva érzik magukat a javakra.

A társadalmi hierarchiában elért magasabb tisztség növeli az önbizalmat, és szinte afrodiziákumként hat — nagyon sok vezetőnek például nyilvános szeretői kapcsolata is van. Másrészt szinte minden hatalomvágyó ember narcisztikus személyiség. A betegesen narcisztikus egyén olyannyira meg van győződve a saját nagyságáról és kiválóságáról, hogy nem képes beleélni magát mások érzéseibe. Önmaga intellektusáról, testi adottságairól felettébb jó véleménnyel van, a szavakat eszközként használja: bármit kijelent, megígér, az önkritika képességének csírája sincs meg benne.

A hatalommal bíróknak csorbul az empátiás és a mentalizációs képességük, ezért sokszor nem látják, miként hatnak döntéseik az emberekre. Beszédstílusukban fellelhető a kötekedés, mások félbeszakítása és akár megalázása. Mintha a kommunikációban is a felsőbbrendűség érzésével volnának jelen. Érdekes jelenség a hatalomparadoxon, mely szerint ha valakit az együttérzés vagy éppen a nagylelkűség jellemez, és ennek köszönhetően hatalommal ruházzák fel, egy bizonyos idő után a fejébe szállhat a dicsőség, ezért éppen az erényei mentén teljesíthet egyre rosszabbul.

S végül álljon itt egy gyermekkoromból megmaradt mondóka, melyet sokan önök közül is ismerhetnek, és egészen egyszerűen értelmezi az imént leírtakat:

Azt mondják a hatalmasok,

hogy akinek hat alma sok,

az elég hatalmas ok,

hogy ne legyenek hatalmasok.”


Illusztráció: img.scoop.it, cdn-aofek.nitrocdn.com

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Lélekbúvár rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..