Átmeneti szállás, néhány hét biztonság
A tél egyre keményebb, kiváltképp éjszakánként. A sokmínuszos hidegben életveszélyes kinn, a szabad ég alatt maradni, pedig — hajlék híján — sokan élnek szó szerint az utcán. Közülük 15-en már az első napon beköltöztek a melegedőbe, ahol egész napos ellátást, napi három étkezést, tisztálkodási lehetőséget, ágyat és nem utolsósorban meleget biztosítanak számukra.

Se otthon, se család
Szarka István már nyolc éve él az utcán. Szülei meghaltak, az édesapja még életében eladta a családi házat. Két testvére él Zentán, de egyikük sem hajlandó segíteni Istvánnak, akinek — mivel nincs bejelentett lakcíme — nem lehet személyazonossági igazolványa sem. Enélkül semmiféle segélyre nem jogosult.
— Idénymunkákból igyekszem fenntartani magam — mondja. — Tavasszal és nyáron könnyebb munkához jutni, jószágot őrizni vagy gazdasági udvarokban fizikai munkát végezni. Az ezért kapott pénzből étkezem és öltözködöm, de hát az nem sokáig elég. Egy-egy ilyen munka legfeljebb két-három hónapra szól, aztán marad ismét az utca. A nagy hidegek elől tavaly is itt, ebben a melegedőben húztam meg magam, az év többi napján azonban szó szerint az utcán élek. Társaimmal együtt általában a Vasútállomás várótermében töltjük az éjszakákat, amíg el nem zavarnak bennünket a rendőrök. Mert megteszik, elég gyakran... Olyankor elhagyatott, romos épületekbe húzódok be, és ott töltöm az éjszakát. Ez az összes vagyonom, ami rajtam van. Semmim nincs, megeszem a szemeteskukákban talált száraz kenyeret, ételmaradékot is. A hulladék között — ha szerencsém van — néha találok lábbelit vagy ruhaneműt is...
István most 36 éves. Nem volt nős, gyermekei sincsenek. Az általános iskolát elvégezte ugyan, de szakmát már nem tanult. Újsághirdetésekből értesül az alkalmi munkalehetőségekről, amelyek nemegyszer valamely városon kívüli tanyára vagy faluba szólítják.
— Nekem mindegy, hol kapok munkát, hiszen nincs otthonom. Ha alkalmaznak, igyekszem jól végezni a rám bízott feladatot. De az ilyen munkák rendszerint rövid életűek, aztán megint csak vár az utca, a kukázás...
Mivel Istvánnak nincs személyazonossági igazolványa, a rendőr egy alkalommal megbírságolta. Pénze nem volt, hogy a büntetést kifizesse, így két napot a börtönben töltött.
— Így most már büntetett előéletű is vagyok, ha úgy vesszük, hiszen a fizetség fejében leültem a kiszabott büntetést. Személyes okmányaim továbbra sincsenek, segélyt pedig addig nem kaphatok, amíg nincs érvényes igazolványom. Ez egy ördögi kör, amiből nincs kiszállás...

Munka, jövedelem és iratok nélkül
Vojnić Đanin Aleksandar egy éve él az utcán. Végzettsége szerint géplakatos és bádogos. Most 55 éves. Nincs otthona, sem családja már. Kétszer volt nős, két felnőtt lánya van, de egyikük sem hajlandó segíteni az apján.
— Nem is várom el tőlük, hogy segítsenek, hiszek ők maguk is nehéz sorban élnek. Én valamikor a Subotičankában, az Agrokombinatban és a Panonijaban is dolgoztam, de önhibámon kívül munka és jövedelem nélkül maradtam. A válásaim után nem maradt semmim, csupán a ruha, ami rajtam van. Én is az utcán élek, mint a sorstársaim, szemeteskukákból étkezem, néha onnan öltözködöm is. Ha szerencsém van, találok valami használható ruhaneműt. Gyűjtöm a pillepalackokat és a fém üdítős dobozokat, eladom őket kilóra. Kéregetni is szoktam, úgyhogy megesik, hogy egy hét alatt megkeresek két-háromszáz dinárt. Abból élek, meg amit összegyűjtök a szemétből. Csak az a baj, hogy egyre többen vagyunk, akik a kukákban keresünk eleséget magunknak, ezért bizony sokszor megtörténik, hogy mire odaérek egy szemeteskannákhoz, addigra már „kifosztotta” őket valaki. A múltkor is egy igen jól öltözött idősebb hölgy turkált a hulladéktárolóban. Megdöbbenve figyeltem, hogy vajon a saját részére gyűjtöget-e, esetleg figyelmetlenségből kidobott valamit a kukába, de sajnálattal vettem tudomásul, hogy ő is így próbál megmenekülni az éhhaláltól... Szörnyű, hogy már azok is ide jutottak, akikről látszik, hogy nem is olyan régen még jómódban éltek.
Aleksandar személyi igazolványa lejárt, meg kellene hosszabbítani. Ehhez azonban pénzre van szükség.
— Amíg nincs érvényes személyim, nem kaphatok szociális segélyt. Megkérdeztem a szociális gondozót, hogy miből fizessem ki az igazolvány meghosszabbításának a költségeit. Azt válaszolta, hogy kérjek kölcsön valakitől. De ki adna kölcsön nekem, hajléktalannak? Egyelőre nem tudom, mi tévő legyek. Munka, segély és igazolvány nélkül élek egyik napról a másikra. Most még tűrhető helyzetben vagyok, mert befogadtak a melegedőbe, így legalább a leghidegebb éjszakákat és nappalokat itt tudom tölteni. De amint enyhül az idő, engem is vár az utca...

Várják az önkénteseket
Ric Gábortól, a Caritas koordinátorától megtudtuk, hogy a melegedő megnyitásáról a városi válságstáb dönt. Az ő feladatuk arról is határozni, hogy ha több rászoruló venné igénybe a melegedőt, megnyíljon egy másik befogadó hely is a város területén.
— Az idén a Szociális Központ különösen szigorúan bírálja el azoknak a kérelmét, akik be szeretnének költözni a melegedőbe — mondja a koordinátor. — Olyanokat, akiknek van saját otthonuk, vagy kisgyermekes családokat nem fogadhatunk be, mert a gyermekek számára nem éppen ideális állapot hajléktalan, ismeretlen felnőttekkel egy helyiségben élni heteken át. Ezért az ilyen családoknak tüzelőt, élelmiszert biztosítunk a városi önkormányzat segítségével, hogy a saját otthonukban maradhassanak a leghidegebb időszakban is.
A melegedőt a Caritas helyiségében alakították ki, ez az egyházmegyei szervezet biztosítja az önkénteseket is a hajléktalanok ellátására. Ők felügyelnek rájuk, takarítanak, a napi három étkezéshez terítenek, mosogatnak stb. Aki tehát úgy érzi, hogy szívesen részt venne ebben az önkéntes munkában, jelentkezzen a Gaj utca 50. alatt.