home 2022. november 30., András napja
Aki „öregen” lett világsztár
Zvekán Péter
2014.03.26.
LXIX. évf. 13. szám
Aki „öregen” lett világsztár

A mai popdarálóban rengeteg az olyan előadó, aki nagyon fiatalon válik ismertté. Az egymillió dolláros kérdés ilyen esetekben csupán az: vajon meddig tart a siker? Justin Biebert például még most is sokan gyűlölik, de el kell ismerni, hogy jól nyomja a csávó. Említhetném még Adele-t, Rihannát, Beyoncét vagy a legendás Michael Jacksont is — ők szinte mindnyájan gyerekkorukban kezdték a zenélést.

Annak ellenére, hogy Calvin Harris „későn”, huszonhárom évesen lett világsztár, a helyzete nem olyan rossz. A skót DJ 1984. január 17-én született, és csak tinédzser korában kezdett el érdeklődni az elektronikus zene iránt. Addig focista akart lenni, és Steve McManamanra szeretett volna hasonlítani. Állítása szerint azért nem lett profi játékos, mert nem volt göndör a haja. Ha hullámos fürtjei lettek volna, akkor most lehet, hogy zenélés helyett a bőrt rúgná. Szerencsére azonban nem így lett.

Az első demófelvételeit 1999-ben készítette el a hálószobájában. Akkoriban még ő sem gondolta, hogy nyolc év múlva a világ egyik legmenőbb DJ-je, énekese, dalszövegírója és producere lesz — mégis az lett. Az igazi áttörésre azonban huszonhárom éves koráig kellett várnia. Akkor jelent meg az I Created Disco című stúdióalbuma, amelyből az első héten több mint tizenhatezer példány fogyott, a nyolcadik helyen nyitott a UK Albums Charton, s a későbbiekben bearanyozódott. Mellékesen jegyzem meg: akkoriban egy aranylemezhez százezer példányt kellett értékesíteni...

Második stúdióalbuma a Ready for the Weekend 2009-ben látta meg a napvilágot, és hatalmas sikerként megszerezte az első helyet az Egyesült Királyság lemezlistáján. A korongon található szerzemények közül az I'm Not Alone többször is vezette a slágerlistákat, és ezenkívül említhetném a Ready for the Weekend, a Flashback vagy a You Used to Hold Me című számokat is, amelyek benne voltak a UK Top5-ben.



Harmadik albumát, a 18 Monthsot 2012 októberében adta ki olyan számokkal, mint a Bounce, a Feel So Close vagy a Let's Go. Közben kiderült, hogy Calvin Harris sohasem fogy ki az ötletekből, és nem elégíti ki az, hogy csupán saját magának ír dalokat. Éppen ezért producerként és íróként is együttműködött többek között Kylie Minogue-gal, Sophie Ellis-Bextorral, Dizzee Rascallal, Cheryl Cole-lal, Example-lel, Rihannával, Keshával.

Persze a saját dalain is teljes erőbedobással dolgozik. Legutóbbi, első helyezést elért kislemezének, az Under Controlnak a megjelenése után március 14-én piacra dobta legújabb szerzeményét, a Summert. Érdekessége, hogy a Feel So Close után ismét Calvin énekel. Időközben kiderült, hogy Calvin hamarosan visszatér Európába, és olyan fesztiválokon szerepel, mint a T in The Park, a Creamfields, az Isle Of Wight Festival, a belgiumi Pukkelpop vagy a svédországi Summerburst. A magyarországi és a vajdasági fiatalok számára is van egy jó hírem: augusztusban a Sziget Fesztivál úgynevezett End Show-jában is fellép. No de addig sem kell félteni, hiszen másfél éve rezidense a Las Vegas-i Hakkasan, és a nyári medencés partikat rendező Wet Republic klubnak. Nem mellékesen jegyzem meg, hogy ezek a bulihelyek folyamatosan telt házasak.

Egy valami biztos: Calvin Harris nem unatkozik. Ontja a slágereket, rengeteg fesztiválon lép fel, szinte a klubokban él, s ha a hírek igazak, akkor egy ibizai szórakozóhely rezidense is lesz. Legújabb slágere, a Summer egyébként már letölthető az iTunesról, és megtalálható az egyéb digitális zeneszolgáltatók kínálatában is.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Zene rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..