* Nagyjátékfilm. Ráadásul az a gyanúm, hogy közönségsiker lesz. Milyen érzés volt visszanézni magad a vásznon? 

— Szabadkán második alkalommal néztem végig a közönség soraiból a filmet, az előző a veszprémi, első hivatalos vetítés volt. Előtte nem láttam a mozit, és féltem is egy picit, mert nem tudtam, mire számítsak. De nagyon pozitív érzés volt megnézni. Régebben színházi színészként nem szerettem magam visszanézni, még felvételről sem, ez pedig most annyira jólesett. Nem is tudtam elképzelni, hogy ennyire bele tudok majd feledkezni valamibe, amiben én is részt veszek. És elég sokszor sikerült „csak a filmet nézni”.

* A filmet, melyben Fekete Ernő a partnered. Milyen volt a forgatás?

— Nagyszerű. Az, ahogyan belekerültem, klasszikusnak mondható történet volt. Elmentem egy castingra, s a végén megkaptam a szerepet. A forgatás valóban elképesztően jó volt. Fekete Ernő utolsó forgatási napján arról beszélgettünk, hogy ha valami ennyire jó hangulatban telik, akkor elég igazságtalan lenne, ha ez nem látszana a végeredményen. Nehéz felmérni egy film esetében, hogy milyen lesz a végeredmény, de azt éreztük, hogy jó emberek jót dolgoztak együtt, ami muszáj, hogy a nézőknek is átjöjjön. És szerintem ez így is történt.

* A szabadkaiak reakcióját mérve ezzel csak egyetérteni tudok. Egyébként szereted, amikor az emberek elmondják neked, mit gondolnak egy produkcióról/filmről, melyben játszol?

— Most már igen. Régen nem szerettem, de most valahogy könnyebben fogadom. S azt is, ha valaki kritikusabban áll hozzá. Veszprémben az első véleményt Trokán Nóritól kaptam, aki odajött, s azt mondta: Mártikám, ez nagyon szép volt. Aztán egy teljesen ismeretlen lány is hozzám lépett, s elmondta, mennyire tetszett neki a film, és hogy a jövőben kísérni fogja a munkámat. Ez abban a pillanatban nagyon jólesett. Hiszen hiába érzi jól magát a színész egy forgatáson, a végeredmény sok-sok ember munkájától függ. Rendező, vágó, operatőr stb. Nekem ez volt az első nagyobb filmes tapasztalatom. Akik sokat forgatnak, tudják, milyen, amikor félremegy egy film. Milyen érzés, hogy akármennyit tettél is bele színészként, nem lesz jó. De azt is tudják, hogy milyen az, amikor nem kell minden este ugyanazt a jelenetet eljátszani, elég csak egyszer megcsinálni tökéletesen, s az örökre megmarad. Ha ez sikerül, az igazán jó érzés. Az első forgatási napomon Ernővel az Andrássy úton egy étteremben vettünk fel egy jelenetet, ami nem volt könnyű. Éjszakai forgatás volt, ráadásul az egyik nagy kitárulkozós jelenetemmel kezdtünk, de akkor ott megéreztem, mikor történt meg a jó változata a jelenetnek. És tudtam, hogy ezt már nem kell hatezerszer eljátszanom, meg van örökítve. Ebben a film nagyon más, mint a színház. 

* Színház. Bezsebelted a Színikritikusok Díját. Vannak különlegesebb díjak számodra? A kritikusokról tudjuk, hogy szigorúak, ezért ha dicsérnek, lehet, hogy az is nagyobb súllyal bír?

— Más miatt kedves számomra ez a díj. Az időszak miatt, amikor megtalált. És ha visszagondolok az eddigi elismerésekre, melyeket kaptam, szintén csak ez alapján tudnék különbséget tenni köztük. A Színikritikusok Díját most, a járványhelyzet s a második gyermekem születése után kaptam meg. Most, amikor nem a szakmámon van a legnagyobb hangsúly. S ez egy óriási visszaigazolást, energialöketet adott a folytatáshoz. Mert noha valóban csodálatos időszak az, amikor az ember kilenc hónapon át egy új életet hordoz a szíve alatt, de sok értelemben próbára is tesz, megkérdőjelez benned néhány dolgot. Szóval ez a díj olyan volt, mint egy biztatás, hogy oké, Márti, gyere, várunk vissza.

* Néhány éve szabadúszó művész vagy. Jó döntés volt?

— Azt hiszem, ez életem egyik legjobb döntése. A párválasztásom és a gyerekvállalásaim mellett persze. De ez az elején nem így volt. Akkor alig kaptam felkéréseket, ezért nem voltam biztos abban, hogy jól döntöttem. Nagyon megijedtem, hogy nem lesznek lehetőségeim, senki nem fog hívni, de rá kellett jönnöm, hogy ez irracionális félelem volt, hiszen ha az ember ezt szeretné csinálni, előbb-utóbb foglalkoztatni fogják. Aztán, amikor éppen kezdtek volna beindulni a dolgaim — film, belgrádi szerep, budapesti felkérések —, jött a járvány, és minden leállt. De most azt érzem, a dolgok a helyükre kerültek.

* Volt olyan munka is ebben az időszakban, amelyre nemet mondtál?

— Hú, nem is kevés. Azt hiszem, életemben még sosem mondtam annyi nemet, mint ebben a három évben. Még egy nagyjátékfilmre is. De utólag is nemet mondanék rá. Nem nekem való volt. És hidd el, nem könnyű nemet mondani, ha az egzisztenciád is függ tőle, de továbbra is hallgatni fogok a megérzéseimre. Amikor megláttam Fekete Ernőt az Így vagy tökéletes próbafelvételén, azt mondtam, ebben a filmben benne szeretnék lenni. S ahogy egyre többet megtudtam a produkcióról, egyre jobban tetszett. Ezek a megérzések egyébként sokszor irracionálisak, de nem minősíteni akarok ilyenkor, egyszerűen csak azt érzem, hogy a szerep és a film valaki másnak lesz az élete szerepe/filmje, nem nekem.

Fotó: Srđan Doroški/Újvidéki Színház

* Van olyan film, amelyben szívesen eljátszanád a főszerepet?

— Volt olyan időszak, amikor elgondolkoztam ezen, de ez egy szükségtelen kínzás. Ez a mi lett volna, ha kategória. De ha már így kérdezed, szívesen játszanék valami történelmi kosztümös filmben.

* A közeljövőben hol leszel látható?

— Mindenhol. (Nevet.) Van egy magyarországi ügynököm, Zsombolyai Linda, aki mindig szól, ha olyan szerepet lát, amelyről úgy véli, jó lennék rá, s akkor elmegyek a castingra. Mellette még két castingügynök van, aki hívni szokott, remélem, lesznek még filmes munkáim. Színházban is játszom, a belgrádi Atelje 212-ben már kétszer kellett elhalasztani a Dabogda te majka rodila című előadás bemutatóját, de most, ha minden igaz, megvalósul. Jövőre, májusban a budapesti Radnóti Színházban is lesz egy bemutatóm, valamint most kellene találkoznom egy független szerb filmrendezővel, meglátjuk, akarunk-e egymással dolgozni. Én nyitott vagyok minden olyan alkotóra, aki szívesen együttműködne velem, nem határolódom el semmitől, az pedig, hogy megfelelünk-e egymásnak, úgyis gyorsan kiderül.  

Fotó: Srđan Doroški/Újvidéki Színház

* Akkor valóban sok munkád lesz. Ezt mennyire könnyű két gyermek mellett menedzselni?

— Sokkal könnyebb, mint gondoltam. Most úgy, hogy négy helyen játszom, és forgatás is van kilátásban, sokkal könnyebb megszerveznem az életemet, mint amikor egy intézmény része voltam. Persze időbe telt beleszokni, megtanulni, hogyan osszam be az időmet és az energiáimat, de sikerült. Én döntöm el, mennyi felkészülési időm van naponta egyedül, s én szervezem meg, hogy miközben dolgozom, a családommal is minden jól menjen. Amikor viszont nem dolgozom, akkor azt az időt maximálisan kiélvezem, a családommal töltöm, hiszen szabadúszóként ugyebár nem mindig tudni, mikor érkezik a következő munka. Érdekes, dinamikus és frissítő így élni. Ez a két dolog most a legfontosabb. A családom és a munkám. S ezekben is érzem magam a legjobban. Általában azt mondják, hogy egy nőnek választania kell: karrier vagy család. Én ezt másként látom. Még sosem alakult olyan jól a karrierem, mint amióta van családom, és soha nem élveztem, értékeltem annyira a családomat, mint amióta szakmai téren is jól haladnak a dolgaim. A kettő erősíti egymást, s ez így a jó.