„Jancsó Miklós történetei és világlátása egyedülálló módon tükrözik egy olyan ember szándékát, aki minden történetével az emberi tisztesség kérdéseit feszegeti, miközben a hatalom természetéről mutat fel kegyetlen történelmi tablókat” (Részlet Mundruczó Kornél rendező 2013. évi méltatásából, melynek apropója, hogy Jancsó Miklóst a Magyar—Orosz Művelődési és Baráti Társaság Szent-Györgyi-éremmel jutalmazta).

„Van egy csodálatos történet Jancsóról. Daniel Olbrychski mesélte, hogy egyszer, amikor Magyarországon járt, elfogyott a pénze, sürgősen kellett szereznie. Megtudta, hogy Jancsó éppen forgat, odament hozzá, hogy nem tudna-e valami szerepet adni neki, mivel bajban van. — Dehogynem! Üljön föl a ló hátára, és hegedüljön! — Igen? De a ló nem fog megijedni és elszaladni? — Igazad van! Akkor körbeveszünk meztelen lányokkal, akik ott táncolnak körülötted, és akkor a ló is nyugton marad. Ebből lett az Égi bárány legendásan nehezen megfejthető szimbóluma, szépséges mozgóképe” (Fáy Miklós, Népszabadság).

„És az ellenkultúra mindig szimpatikus. Az ellenkultúra harcos. »Köpök arra, hogy engem el akarnak nyomni.« Ennek sikere van, különösen a fiatalság körében. Hogy lehet élni az elnyomásban? A magyarok régen megtanulták. Adottság, módszer, kialakult tempó. Régen is ez volt: tudtad, hogy el vagy nyomva, és tudtad, hogy lehet elmondani a véleményedet úgy, hogy ne vágjanak pofán. De az egyéniség is fontos. Korábban megnéztem öt-tíz percet egy filmből, és meg tudtam mondani, hogy kié. A művészetben az egyéniség nem bántó, sőt. Amikor a politikában jön elő (...) már nem biztos, hogy jó. Mi diktátorok vagyunk az alatt a pár hét alatt, amíg filmet csinálunk, de csak addig” (Részlet a HVG-nek adott interjújából).

KIRÁLY Gábor:
Gyászsorok Jancsó Miklós emlékére

Rémületes, milyen mulandó,
hogy alkotott az ember,
és fontosnak hitte magát,
mint a tél tekinti lényegesnek
a karácsony pelyhes havát.
Elmúlik, eltűnik a test, a lélek,
s marad, ha marad, mi megmarad

elkészült művek,
veszett esélyek,
képzelt vagy kimondott szavak.

Hatásos volt a színrelépés,
vele a kavargó ménes,
és a lassan felkúszó Nap
vetette pontos árnyék,
egy hetvenévnyi villanás,
kérő akarat,
kőkemény szándék,
és kiszámított, pontos hatás.

Az archívumok acélpolcain
elnyugvó temetetlenek,
a net kuszára hangolt
bájtjaiban körbejáró
emlékrendszerek
megőrzik, amíg lesz, aki
kikér, kattint, keres
újdonatmód hajdani
hosszan pezsgő snitteket;
de az elmúlás akkor is félelmetes.