home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Aki a legjobban mímelte a pantomimet
Szerda Zsófia
2023.03.22.
LXXVIII. évf. 12. szám
Aki a legjobban mímelte a pantomimet

Ha pantomim, akkor Marcel Marceau. Hiszen ő volt a műfaj legnagyobb sztárja, a híres Bip bohóc karakterének megformálója. Milliókat szórakoztatott, bejárta az egész világot, azt azonban nem mindenki tudja róla, hogy több száz zsidó gyermek életét mentette meg a vészkorszakban. Marceau pontosan száz évvel ezelőtt született, 1923. március 22-én.

Marcel Mangel néven látta meg a napvilágot Strasbourgban, lengyel zsidó bevándorlók gyermekeként. Szülei a jobb élet reményében otthagyták hazájukat, és Franciaországban telepedtek le. Kiskorában édesapja kóser hentesüzletében dolgozott, és minden szabadidejét a moziban töltötte. Teljesen elvarázsolta őt Charlie Chaplin, Buster Keaton, Oliver Hardy, Stan és Pan duója meg a némafilmek világa. Példaképként tekintett rájuk, elképzelte saját magát, amint ő is a filmvásznon játszik, ezért osztálytársait, barátait kezdte szórakoztatni, vicces karakterek bőrébe bújva. Amikor a németek megszállták Franciaországot, Marcel és családja Limoges-ba menekült, de édesapját letartóztatták, deportálták, s az auschwitzi haláltáborban halt meg. A család többi tagja túlélte ezt a nehéz korszakot. Unokatestvére rábeszélte őt és bátyját, hogy csatlakozzanak az ellenállási mozgalomhoz, melynek volt egy csoportja, mely zsidó gyermekeket mentett, ezt a csoportot Marcel vezette. Álnévként vették fel a Marceau vezetéknevet, a francia forradalom egyik tábornoka, François Séverin Marceau-Desgraviers után. A megszállt Franciaországból legalább 350 gyerek menekült meg a biztos haláltól. Már itt is hasznát vette komikusi tehetségének, hiszen pantomimjátékával megnyugtatta és elhallgattatta a gyerekeket, amikor menekültek, így ők azt hitték, egy kellemes kirándulásra indulnak, mennek nyaralni a svájci határhoz. Nem érezték a veszély szelét, sem azt, hogy bármelyik pillanatban rajtuk üthet az ellenség. „Ennek akkor semmi köze sem volt az előadó-művészethez, egyszerűen az életéért pantomimozott” — emlékezett vissza az ellenállás egy másik neves harcosa, Phillippe Mora filmrendező.

Megtörtént egy alkalommal, hogy Marcel és társai cserkésznek öltözve evakuálták egy kelet-franciaországi zsidó árvaház lakóit, akikre szintén cserkészegyenruhát húztak. Háromszor tették meg a veszélyes utat oda-vissza az Alpokba a svájci határhoz. Gyakran alkalmaztak cseleket, például kiderítették, hogy a német katonák nem igazán szeretik a majonézes szendvicset, mert azzal összemaszatolják az egyenruhájukat, ezért a gyerekek hamis igazolványait szendvicsekbe rejtették. Amikor a svájci határhoz értek, labdázni kezdtek a gyerekekkel, szándékosan átrúgták a labdát a határon, utánaküldték a gyerekeket, ott pedig már várták őket az emberek, akik átvették őket, és gondoskodtak róluk. Egyszer saját életét is megmentette, hiszen 1944-ben rajtaütött egy német egység, mire ő úgy tett, mintha a francia alakulat egyik előreküldött felderítője lenne, mire a németek (akik akkor már visszavonulóban voltak) inkább elmenekültek, nem szerettek volna találkozni a fiktív ellenséggel.

Párizs felszabadítása után csatlakozott a Charles de Gaulle tábornok által szervezett francia szabadcsapatokhoz, ahol gyorsan híre ment tehetségének, mellyel katonatársait szórakoztatta: nemsokára már háromezer amerikai katona előtt léphetett fel. Később büszkén mesélte, hogy művészetéről az első kritikát az Egyesült Államok hadseregének lapja, a Stars and Stripes közölte. A pantomim mellett, mivel anyanyelvén kívül angolul és németül is kiválóan beszélt, összekötőként szolgált a francia egységek és a George S. Patton tábornok vezette 3. Amerikai Hadsereg között. A háború után, 1956-ban felvették a párizsi Sarah Bernhardt Színház tanodájába, és pantomimot tanult. Néhány évig Jean-Luis Barrault társulatában játszott, ekkor aratta első sikerét a Baptiste című pantomim Harlekinjének szerepében. 1946-ban társulatot alapított, a következő évben a rögtönzésen alapuló commedia dell’arte és a japán no színház elemeit felhasználva bemutatta első mimodrámáját Praxitelész és az aranyhal címmel.

Egy évvel később Chaplin ihletésére kitalálta s megteremtette a csetlő-botló, mindenben balszerencsés kisember, Bip alakját. Jellegzetesen kurta szárú, szűk nadrágban, csíkos rövidujjúban, kalapján vörös virággal lépett fel, arca hófehérre volt mázolva. Az évek során Bip bohóc Marceau alteregójává vált, szinte egybeforrt vele. A megindítóan komikus bohócról egész sorozatot alkotott, köztük volt a Bip, az utcák muzsikusa, Bip, a matador, Bip öngyilkos lesz, Bip egy modern estélyen, Bip, a katona.

1948-ban mutatta be második pantomimdarabját, ez volt a Halál hajnal előtt, majd 1949-ben létrehozta saját pantomimtársulatát, a Compagnie de Mime Marcel Marceau-t. 1947 és 1955 között 25 mimodrámát készített, a leghíresebb a Három paróka, a Július 14. és a Don Juan. 1951-ben Gogol A köpönyeg című művének feldolgozása meghozta számára a nemzetközi elismerést is. Bejárta az egész világot, az USA-ban televíziós műsorokban lépett fel, és megkapta az Emmy-díjat. 1969-ben a párizsi Zenés Színházban pantomimiskolát alapított, 1978-ban egy újabb tanodát indított útjára.

Közreműködött show-műsorokban, és filmekben is szerepelt. Az Első osztály című filmben 17 különböző szerepet játszott, a Shanks című alkotás főszereplőjeként siketnéma bábost alakított, a Barbarella című erotikus sci-fiben Ping professzorként először meg is szólalt a vásznon. Mel Brooks Némafilm című komédiájában önmagát játszotta, a filmben egy szó hangzik el, ironikus módon éppen az ő szájából. A szó a nem, melyet arra a kérdésre válaszol, hogy lenne-e kedve szerepelni a filmben.

Marcel Marceau háromszor nősült, házasságaiból két fia és két lánya született. Művészetét számtalan kitüntetéssel ismerték el, hazájában a Becsületrend parancsnoka lett, tagjává választotta a Francia Szépművészeti Akadémia, több egyetem fogadta tiszteletbeli doktorának, 2001-ben az ENSZ jószolgálati nagykövete lett. A holokauszt idején mutatott hősiességéért 2001-ben megkapta a Raoul Wallenberg-érmet, az átadóünnepségen hosszú beszéd helyett mindössze ennyit mondott: „Sose engedj egy pantomimest megszólalni, mert nem bírja majd abbahagyni.” 

Marceau újraélesztette a pantomim műfaját, mely akkor már kihalófélben volt, s melyet ő a csend művészetének nevezett. Hat évtizeden át őt tartották a pantomim első számú művészének. Még Michael Jackson híres moonwalkjának táncmozdulatait is bevallottan a francia pantomimlegenda művészete inspirálta. A legendás művész — és embermentő — 2007. szeptember 22-én nyolcvannégy éves korában az egyik legnagyobb zsidó ünnep, a jom kippur napján hunyt el. Földi maradványait Párizs leghíresebb művésztemetőjében, a Père Lachaise-ben helyezték örök nyugalomra. Temetésén Mozart és Bach azon szerzeményeit játszották, amelyeket gyakran használt előadásai aláfestéséül. 1999-ben New York városa március 18-át Marcel Marceau-napnak nevezte ki.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..