home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
„Aki a családokat támogatja, az a közjóért tesz”
Tóth Lívia
2017.02.01.
LXXII. évf. 4. szám
„Aki a családokat támogatja, az a közjóért tesz”

A magyarországi Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin tíz évvel ezelőtt hozta létre a Családbarát Médiáért díjat, illetve először ítélte oda a Külhoni Családbarát Médiáért, valamint a Média a Nemzedékekért díjat. Az elismeréseket a budapesti Várkert Bazárban megtartott ünnepségen vették át az arra érdemes újságírók.

Keresztes Ilona

A rendezvényre egybegyűlteket Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, a Családbarát Médiáért díj fővédnöke köszöntötte, és elmondta, a korábbi évekhez hasonlóan ismét örömmel vállalta ezt a feladatot, mert a díjak jelöltjei felismerték, a család mint az emberi társadalom alapegysége erősítendő, gyarapítandó közösség. Ezen a területen a sajtónak óriási a felelőssége, mert aki a családokat támogatja, az a közjóért tesz. A közjóért pedig mindenkinek dolgoznia kell, kinek-kinek a maga helyén.

A családban folyik a legtöbb munka, gondoskodunk az öregjeinkről, neveljük a fiataljainkat, összekötve a közösség múltját és jövőjét itt, a jelenben — hangsúlyozta Lévai Anikó. 

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a felszólalásában arra mutatott rá, hogy a családbarát média és gondolkodás hitet, megerősítést és visszaigazolást ad arról, hogy a család olyan erőforrás, amelyre hosszú távon lehet támaszkodni. Kiemelte, az újságírók munkájára leginkább abban van szükségük, hogy tudósítsanak a családoknak kínált lehetőségekről, valamint közvetítsék a családi értékeket és a családbarát szemléletmódot.

— A családbarát ország nem egy generációt szólít meg, hanem a generációk közötti összefogásról szól — nyilatkozta az államtitkár.

A szakzsűrik elé 2016-ból tizenkét médiamegjelenés került az országos terjesztésű print- és online írásokból, rádiós és televíziós műsorokból.

A Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány Családbarát Médiáért díját Kempf Zita nyerte el az Nlcafe.hu-n megjelent, Sosem fértünk bele az űrlapok rubrikáiba című írásával. A Média a Nemzedékekért díjat, melynek a témája az időskor volt, Keresztes Ilona kapta, a Kossuth rádió Vendég a háznál műsorában elhangzott Nagyszülő kerestetik című adásáért.

Már nem a szenzáció érdekel

Az idén tizenöt éves Képmás magazin felkérésére a felvidéki Neszméri Tünde, az erdélyi Csinta Samu, a kárpátaljai Kőszeghy Elemér és jómagam — mint a külhoni zsűri tagjai — egy éve dolgozunk azon, hogy a felsorolt régiók és természetesen Vajdaság magyar nyelvű írott és elektronikus sajtójában hónapról hónapra kiválasszuk a legjobb családbarát írást. Össze is állt a tizenkét nevet tartalmazó lista, melyre a hét erdélyi és a három felvidéki kolléga mellett két vajdasági újságíró — Lakatos János és Tómó Margaréta — egy-egy szövege is felkerült.


Aczél Petra, a Média a Családért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Kempf Zita és Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője;
Balázs Katalin a külhoni zsűrivel

Hosszas mérlegelés után a 2016-ra szóló Külhoni Családbarát Médiáért díjat Balázs Katalin érdemelte ki a Gyergyói Hírlapban megjelent Ahol hat szempár a fényforrás című riportjáért.

— Huszonegy éve dolgozom a sajtóban, és kezdetben azt hittem, csak a szenzáció a lényeges, az újságírónak pedig minél több olyan eseményt kell feldolgoznia, amely során vér folyt, tragédia történt. Aztán egyszerre elegem lett ebből, és azok a témák kezdtek érdekelni, amelyek kedvesebbek, melegebbek. Most már annak a véleménynek kívánok hangot adni, hogy a pénzen túl is vannak értékek. Elvem, hogy ha valaki rosszabbul él, mint mi, akkor próbáljunk meg segíteni. Karácsony előtt például megkérdeztük az olvasóinkat, milyen ajándékot szeretnének kapni. Egy néni azt írta, neki egy használt televízió kellene. Kérését kitettem a Facebook-oldalamra, és néhány órán belül ott voltam nála egy televízióval.

Amikor a cikkemben szereplő családhoz indultam — hat gyermek élt a házban villanyáram nélkül —, akkor sem kellett sokat győzködnöm az embereket, és számos ajándékkal kopogtathattam be hozzájuk. Igaz, nagyon sokan elítélték a szülőket, azt mondták, elherdálnak mindent, a kicsinyeknek nem marad semmi, még a kerítést sem voltak képesek rendbe tenni. A gyermek nem hibás, segíts rajta, és azt a szülő is megérzi — mondtuk a kételkedőknek. Az elmesélt történet olyan energiákat mozgatott meg a környéken és a régió vállalkozói között, hogy a családnak jövője teremtődött. Lett új kerítés, bevezették a villanyáramot, az anyuka kapott egy kakast, hogy főzzön húslevelet, de ő megtartotta, és szerzett mellé öt tyúkot. Akkora élmény volt látni ezt a változást, ezért is megéri újságírással foglalkozni — nyilatkozta Balázs Katalin. 


Kelemen Gáspár és Kokas Katalin; Berecz András

A szívmelengető gálaműsort Berecz István vezette, akinek az édesapja, Berecz András is fellépett (ők láthatóak a Képmás magazin idei első számának címoldalán). A közönség nagy tapssal jutalmazta a hegedűművész házaspárt, Kokas Katalint és Kelemen Barnabást, valamint a kisfiukat, Kelemen Gáspárt (a leányukkal kiegészülve ők a magazin tavaly decemberi címoldaláról mosolyognak ránk) és az erdélyi Tokos zenekart is.

A Várkert Bazár előterében Páczai Tamásnak, a Képmás képszerkesztőjének erdélyi fotóit állították ki, melyekből az est végén hármat kisorsoltak. A tombolajegyek eladásából befolyt összeget a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának adják át.

A Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin szimpóziumot is szervezett az érdeklődő újságíróknak. Andok Mónika, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció és Médiatudományi Intézetének docense Közösségi média és újságírás címmel az átalakuló médiarendszerről, valamint a hálózati kommunikáció lehetőségeiről és korlátjairól beszélt, dr. Aczél Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára Poszt-igazság az új média korában címmel tartott előadást, majd Lackfi János író, költő, műfordító kreatív írásra invitálta a jelenlévőket.  


Duba Máté, Demeczky Mihály és Zunkó Barnabás felvételei

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..