home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Ahol mindenki otthonosan érezheti magát
Tóth Tibor
2019.03.25.
LXXIV. évf. 12. szám
Ahol mindenki otthonosan érezheti magát

Egy kis nyugalomra vágyik távol a falu zajától, ám a külvilágtól mégsem teljesen elzárva? Akkor válassza a horgosi Túrú-tanyát, ahol 4,5 hektáros területen, zöld oázisban élvezheti a nyugalmat az autópálya és a regionális út között elterülő, falusi környezetet idéző létesítményben.

A falusi turizmussal való foglalkozás ötlete Túrú Károly fejéből pattant ki, aki régebben a Kucora-tanyát működtette. Egy idő után azonban eladta a Fodor-dűlőtől néhány kilométerre levő területet, és 2004-ben megvásárolta a mostani tanyát, mely már az ő nevét viseli.

— Nagyon rossz állapotban várt bennünket az épület, a villany és a víz sem volt bevezetve — emlékszik vissza Vörös Attila, Túrú Károly veje. — Az akkori épületet teljesen lebontottuk. Az alapot és a falakat önerőből építettük fel, a nyílászárókra, a külső falburkolatra és a szobák berendezésére pedig pályázat útján nyertünk eszközöket. Minden évben, az igényeket szem előtt tartva, fejlesztettünk, újítottunk valamit. Így született meg a lakodalmas terem létesítésének ötlete is. Az idei évtől vendégházként működünk, a lakodalmas termünkben 320 személyt tudunk fogadni. Több étteremmel állunk kapcsolatban, közvetítésükkel ételt és italt szolgálunk fel vendégeinknek.


Vörös Attila (A szerző felvétele)

A Túrú-tanyának kiváló az elhelyezkedése. Az autópálya és a regionális út között, a benzinkúttal szemben található. A falutól sincs messze, ez a távolság éppen elég ahhoz, hogy az idelátogató teljes nyugalomban tölthesse a napokat, messze a külvilág zajától. Több jeles rendezvényt és tábort is tartottak/tartanak itt. Házigazdája volt például az I. Vajdaság Hangja könnyűzenei vetélkedőnek, mely annak idején 2000 fiatalt mozgatott meg. Ezenkívül a Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület a gyermek- és ifjúsági néptánctáborát rendszeresen a Túrú-tanyán tartja meg, a horgosi Bartók Béla Művelődési Egyesület pedig szintén itt rendez népzenei és néptánctábort. A tanya otthont ad továbbá iskolai és labdarúgótábornak is, utóbbiban az elmúlt évben 73 gyerek vett részt, és persze eljegyzések, keresztelők, születésnapok, valamint lakodalmak közkedvelt helye is a fákkal körülvett létesítmény.


A Túrú-tanya (A Túrú-tanya Facebook-oldala)

— Az idény főleg áprilistól novemberig tart. A július inkább a táborokról, a május, június, augusztus és szeptember pedig a lakodalmakról szól. Decemberben viszont igencsak meglepődtem, mivel számtalan céges bulinak, évzárónak voltunk a házigazdái. A január és a február valamelyest gyengébb, ekkor van időnk egy kicsit variálni, az elmúlt évben megálmodott terveket véghezvinni. Tavaly rengeteg rendezvény házigazdái voltunk, gyakran egyszerre négy esemény is zajlott a tanyán. Három fürdőszobás szobánk és összesen tizenhárom ágyunk van. Szobáink közül az egyik hat-, a másik négy-, a harmadik pedig háromágyas. Ez utóbbi századfordulós, ónémet bútorokkal van berendezve, még egy működőképes Brauswetter óra is található benne, melyet restauráltunk — tudtam meg Attilától.


A tanyán tizenhárom ágy várja a látogatókat (A szerző felvétele)

A tanyán mini-labdarúgó-, röplabda és acélsodronypálya, fából készült játszótér, csúszda és hinta, valamint halastó is van, ezeket a vendégek mind szabadon használhatják. Az úgynevezett multifunkcionális terem 70 személy befogadására alkalmas, leginkább eljegyzések, esküvők, születésnapok megtartására adják ki. A teremből egy borospince nyílik, ahol a fiatalok számára már diszkót is szerveztek. Ehhez egy kis konyha kapcsolódik, melyet Attila teakonyhának nevez. A tanyát bel- és külföldi vendégek egyaránt látogatják, 70 százalékuk azonban külföldön dolgozó vendégmunkás, aki hazalátogatásakor veszi igénybe az objektum nyújtotta lehetőségeket. A cserkésztábor alkalmával Kanadában élő magyarok is tartózkodtak itt, egyszer pedig átutazóban egy ausztrál vendég is. A tanya mozgássérültek fogadására is alkalmas, minden feltétel megvan ahhoz, hogy ők is jól érezzék magukat a zöld oázisban.


A többfunkciós, kemencés terem (A Túrú-tanya Facebook-oldala)

— Én látok jövőt a falusi turizmusban. Viszont mi is észrevettük, hogy rengetegen mentek Nyugatra dolgozni. A fiataloknak azt tanácsolom, hogy merjenek vállalkozni, noha egyedül ez túl nagy falat. Csak úgy lehet csinálni, ha a család mellettük áll, vagy van nekik más vállalkozásuk is. Ebben az esetben az eszközöket át lehet csoportosítani, így a téli időszak könnyebben átvészelhető. Sokat számít, ha az ember mögött ott vannak a szerettei, akik a takarításban, a kertészkedésben, a fűnyírásban segédkeznek. Terveink között szerepel a multifunkcionális terem vendéglőként való megnyitása, így a téli hónapok sem okoznának gondot. Ebben az esetben lakodalmak alkalmával sem kellene külső partnerektől hozni az ételt és az italt, hanem minden a vendéglőnkben készülne. Fontosnak tartom az ágyak számának növelését, ami a szobák bővítését vonná maga után, akár kis faházikók, barakkok formájában. Így legalább egy busznyi turistát vendégül láthatnánk. A régi szerszámokat, mezőgazdasági eszközöket kiállítanánk, így az itt táborozó gyerekek láthatnák, hogyan éltek, milyen szerszámokat használtak elődeink. A focipálya mellett nyári színpadot hoznánk létre, ahol akár esküvőket is le lehetne bonyolítani, illetve különféle nyári fesztiváloknak is ideális helyszíne lehetne. A padokat is kicserélnénk. A lakodalmas terembe a Prosperitati Alapítvány támogatásának köszönhetően klímaberendezést szerelünk fel. A visszajelzések alapján vendégeink azért látogatnak el hozzánk, mert itt minden olyan otthonos, amilyen annak idején nagyanyáinknál is volt.

A Túrú-tanya mindenki előtt nyitva áll. Bővebb információt a Facebookon kaphatnak az érdeklődők, ahol Vörös Attila elérhetőségeit is megtalálhatják.


A borospince (A Túrú-tanya Facebook-oldala)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..