home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Ahol mindenki jól érezte magát
Tóth Tibor
2019.08.14.
LXXIV. évf. 32. szám
Ahol mindenki jól érezte magát

A hajdújárási Rózsa Sándor Civil Szervezet első alkalommal rendezte meg a híres betyárról elnevezett hagyományőrző táborát, melyen 35 öt és tizennégy év közötti gyermek vett részt.


A betyár és a gyerekek (a szerző felvételei)

Az esemény híre túlszárnyalta a település határait, hiszen a hajdújárásiakon kívül királyhalmi, palicsi és szabadkai gyerekek is eltöltöttek öt napot a faluban, sőt, a nyári szünetben a nagymamánál vendégeskedő, jelenleg Bécsben, Budapesten élő fiatalok is csatlakoztak a népes közösséghez.

— Jómagam is szülő vagyok, és látom, hogy a nyári szünetben a gyerekek gyakran unatkoznak, nem tudnak magukkal mit kezdeni. Úgy gondoltuk, hogy színesebbé tesszük számukra a vakációt, és tábort szervezünk, ahol szórakozhatnak, játszhatnak, barátkozhatnak, emellett pedig tanulhatnak is. A főtémánk a hagyományőrzés, e köré építettük a programokat. Az idei sikert látva mi sem természetesebb, mint hogy jövőre is megtartjuk, de akkor már több gyereket fogadnánk. Azon gondolkodunk, hogy az idei évhez hasonlóan nappali tábor legyen-e jövőre is, vagy itt alvós. Köszönet illeti a szülőket, akik támogattak bennünket, továbbá segítőimet, Varga Laurát, Berényi Bernadettet, Szalai Esztert, Szalai Klaudiát, Pálfi Antóniát, Mészáros Andreát, Ábrahám Svetlanát, valamint vendégeinket, Baráth Gábor Gergelyt, Erdélyi Olíviát, Ökrös Csillát, Micsik Bélát, Sz. Kovács Tibort, Szél Tibort és Némedi Normandot — mondta Sövény Csilla fő szervező.


A résztvevők

A gyerekek tartalmas foglalkozásokon vehettek részt az öt nap alatt, unatkozásra egyáltalán nem jutott idejük. A tábor kulináris nappal indult, amikor is a résztvevők rétest és lángost készíthettek, ebédre pedig igazi Jókai-bablevest fogyaszthattak. Kedden Baráth Gábor Gergely történelemtanár a betyárok életéről mesélt, délután pedig Sz. Kovács Tibor magyarországi betyár előadást és ostorcsattogtatással egybekötött bemutatót tartott a Szúnyogcsárdánál. Szerdán a népes csapat tagjai elgyalogoltak a Márki-tanyára, hogy megcsodálják a kecskefarmot, továbbá állatokat simogattak, kipróbálták a fejést, megkóstolták a kecsketejet és a -sajtot. Csütörtökön a fiatalok Erdélyi Olíviával nemezelhettek, Ökrös Csillával gyöngyöt fűzhettek, délután Szalai Eszter nyugdíjas tanító néni és unokája, Klaudia pedig hagyományos, népi játékokat játszott velük. Pénteken a törökbecsei Micsik Béla citerakészítő, a Népművészet Ifjú Mestere különféle hangszereket mutatott be a gyerekeknek, akik az előadás végén ki is próbálhatták őket. Ez a nap, illetve maga a tábor táncházzal ért véget.


Micsik Béla több hangszert hozott el a gyerekeknek

Kíváncsiak voltunk, vajon a résztvevők milyen élményekkel térnek haza a rendkívül változatos programú I. Rózsa Sándor Hagyományőrző Táborból.

— Unatkoztam otthon, így eljöttem. Jól döntöttem, hiszen élvezem minden pillanatát. Itt vannak a barátaim is, sokat játszunk, kézműveskedünk. Tegnap gyapjúból labdát készítettünk, a nagyobbak pedig szőnyeget. Legjobban a kézműves-foglalkozások tetszettek, ebben jó vagyok. Más táborba az idén nem megyek, a szünidő hátralévő részét otthon és a nagymamámnál töltöm. Jövőre újra itt leszek — mondta a hajdújárási, negyedik osztályba induló Szalai Patrik.

— Nagymamám és nagybácsim Szabadkán lakik, tőlük szereztem tudomást erről a lehetőségről. Nagyon jól érzem magam, mert érdekes, sokszínű, minden korosztályt leköt és foglalkoztat. Leginkább a kézműves-foglalkozások nyerték el tetszésem, de a keddi betyárnap is nagyon izgalmas és érdekes volt. Tartalmas a nyár, hiszen ezután a Balatonhoz utazom. Jövőre sem szeretném kihagyni a Rózsa Sándor-tábort — mondta a Budapesten élő Kudlik Anna, aki szeptemberben a nyolcadik osztályt kezdi.

— Édesanyám kérdezte, hogy szeretnék-e részt venni a táborban, én pedig azonnal igent mondtam. Én is a kézműves-foglalkozásokat élveztem a legjobban, valamint a szabadidőben szívesen fociztam a fiúkkal. A szórakozás mellett új ismeretekre is szert tettem, hiszen eddig fogalmam sem volt, hogyan kell egy karkötőt elkészíteni, itt pedig könnyedén megtanultam. Rengeteg információt hallottunk Rózsa Sándorról és a betyárokról. A szünidő alatt ellátogatok a ludasi táborba is — mondta a helybeli, szeptemberben a hatodik osztályt kezdő Kiss Csenge.

Az utolsó napon a gyerekek érzékeny búcsút vettek egymástól, és megfogadták, hogy a hajdújárási rendezvény jövőre is a nyári szünet egyik meghatározó eleme lesz.


A hagyományőrző játékok is színesítették a programot


Nagy sikert arattak a kézműves-foglalkozások is


Látogatóban a Márki-tanyán

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..