home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Ahol a munka sosem áll meg
Tóth Tibor
2023.03.14.
LXXVIII. évf. 10. szám
Ahol a munka sosem áll meg

A legújabb népszámlálási adatok szerint Bajsán 2034 személy él, ezzel a magyarok, szlovákok és szerbek alkotta település Bácskossuthfalva után a második legnépesebb Topolya községben. A falu vezetősége a nehéz gazdasági helyzet és az egekbe szökő árak ellenére teszi a dolgát, tervez, pályázik, kiviteleztet, valamint reménykedik, hogy az elképzeléseiből minél többet valóra tud váltani.

A folyamatban lévő beruházások közül Lackovics Károly, Bajsa Helyi Közössége Tanácsának elnöke elsőként a vízvezeték-hálózat cseréjét említette, hiszen a teljes lefedettségig még száz háztartást kell csatlakoztatniuk a vezetékre. Az utcákban teljesen új vezetékeket fektetett le a kivitelező, és a tesztelés is megtörtént.  

— Terveink szerint hamarosan megkezdjük a harmadik ivóvízkút fúrását, a nyári hónapokban ugyanis az intenzív fogyasztás miatt előfordult, hogy a falu felső részén jelentősen csökkent a nyomás. A harmadik kút fúrása — mely 6 millió dinárból valósul meg — megoldaná az alacsony víznyomás okozta problémát. Fontos megjegyezni, hogy a hálózatra való rákapcsolódásra váró száz háztartás mindezt a régi áron teheti meg. Reményeink szerint az év folyamán a korábbi szövetkezet udvarán poligon létesül, ami nagy könnyítés lenne a bajsai polgárok számára, hiszen helyben is el tudnák végezni a mezőgazdasági gépek műszaki ellenőrzését és bejegyeztetését. A kivitelező Topolyáról Bajsán keresztül vezette a gázt Pannóniára, és nagy felfordulást hagyott maga után, a többi közt rengeteg fát is kidöntöttek a Bajsa és Pannónia közötti szakaszon. A helyi közösség megtette a szükséges lépéseket, a kivitelezést végző vállalat pedig megígérte, hogy a téli időszak után mindent visszaállít eredeti állapotába — emelte ki Lackovics Károly.


Flexibilis oszlopok az általános iskola előtt

A helyi hozzájárulás elengedhetetlen egy falu életében. Bajsán 2025. augusztus 1-jén jár le a helyi járulék, melynek eszközeit a közvilágításra, az utak, járdák javítására és a több mint húsz civil szervezet támogatására fordítják. Egyébként az idén a civil szervezetek között csaknem 2 millió dinárt osztanak szét.

A medence két fürdőidényen van túl. Működtetését a községi alapítású Aqua Top Kft. vette át. Az idén a 33 x 25 méteres medence mellé gyermekpancsolót építenének ki, melyre 5 millió dinárt irányoztak elő a település költségvetésében. Az elmúlt évben húsz napággyal és plusztartalmakkal (asztalitenisz-, biliárd- és csocsóasztallal) bővítették a kínálatot.

— A medence területén általában tíz munkást, takarítószemélyzetet, karbantartókat, vízimentőket, éjjeli őrt alkalmazunk az idény alatt. Jelenleg vízimentőt keresünk, mivel egyikük jelezte, hogy a nyáron már nem tud részt venni a munkában. A gyermekpancsoló létrehozása mellett különféle tervdokumentációk készítésére további 400 000 dinárt irányoztunk elő. A medence megnyitásának időpontja az időjárási körülményektől függ. A volt téglagyár területén, mely a Prélónak, a Délvidéki Ősök Napjának és több koncertnek is otthont adott, az idén 600 000 dinárból vizesblokkot szeretnénk létesíteni, de szükség van a villanyáram megerősítésére is, a későbbiekben pedig színpadra és öltözők építésére szeretnénk pályázni. Kátyúzás 130 négyzetméternyi területen történik az év folyamán. Tavaly a polgárok kérésének eleget téve 150 méter hosszan megtörtént a gyalogjárdák újraaszfaltozása. Az anyagról a helyi közösség gondoskodott, a munkálatokat pedig a javítást kérvényező polgárok végezték. Az idén utak és járdák javítására és karbantartására 3 millió dinárt terveztünk. Jelentős előrelépést tettünk a közlekedésbiztonság terén. Nyolc gyalogátkelőhelyet (zebrát) festettünk át, ugyanennyi stoptáblát helyeztünk ki, két autóbusz-megállót jelző tábla került a megállók elé, és öt flexibilis oszlopot (mivel a gépkocsik gyakran a gyalogátkelőn parkoltak) tettünk ki a szükséges helyekre — számolt be az újdonságokról Plohl Edvin, a helyi közösség titkára, majd hozzátette, hogy a 180 éves kálváriát több fázisban újították fel, és tavaly újjászentelték, valamint a községgel együttműködve fásítottak, száz akácfacsemetét és a kétszáz tuját osztottak szét a lakosok között.


Plohl Edvin

A fennállásának 45. évfordulóját tavaly ünneplő Testvériség Művelődési Egyesületben öt szakosztály (Csalogány dalkör és citerazenekar, Fürge Ujjak kézimunkacsoport, Pitypang gyermek-citerazenekar, Napsugár gyermeknéptánccsoport, hagyományos íjkészítők) működik. Az egyesület az elmúlt évben a magyar kormány Nemzeti Újrakezdés Programján sikeresen pályázott egy 8 + 1 személyes kisbuszra, melyet minden civil szervezet használhat.

— Több nagy rendezvényben volt szerepe a művelődési egyesületnek. Kézimunkacsoportunk a helyi közösséggel és az Etno Hagyományápoló Kézművesek Körével tevékenyen részt vett az 50. MIRK szervezésében, csoportunk tagjainak munkáikat is kiállították. A gyerekeknek farsangi rendezvényt szerveztünk, a Magyar és a Délvidéki Turán Szövetséggel megtartottuk a Délvidéki Ősök Napját, melyre nagy volt az érdeklődés. Szakcsoportjaink a helyi és környékbeli rendezvények mellett a többi közt a horvátországi Várdarócon, a magyarországi Kelebián és Bugacon, valamint az erdélyi Bölönben képviselték az egyesület színeit. A jubileum jegyében rendeztük meg a Borús Sándor Népzenei Találkozót, melyet a citerazene népszerűsítésének szenteltünk, valamint megtartottuk a betlehemezést és a karácsonyváró műsort is — mondta Kókity Erika, a Testvériség Művelődési Egyesület elnöke, majd kiemelte, hogy a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság és a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság, valamint a község pályázatain sikeresnek bizonyultak, a helyi közösség is támogatja őket, és az egyesület tagjainak szülei is sokat segítenek.

Az egyesület munkájában óriási jelentőséggel bírnak a Csoóri Sándor Alap pályázatai, melynek eszközeit viseletek vásárlására, az oktatók tiszteletdíjára és az utazási költségek fedezésére fordíthatnak.

Az idén a művelődési egyesület a helyi közösséggel és a többi civil szervezettel március 25-én 17. alkalommal szervezi meg a Prélót, június 24-én és 25-én Bajsa harmadik alkalommal lesz házigazdája a Délvidéki Ősök Napjának, de lesz falunap, népzenei találkozó, több kiállítás és könyvbemutató is a településen.


A 8 + 1 személyes jármű

Bajsa központja

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..