home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Ahol a legjobbat hozzák ki belőled
Bíró Tímea
2019.04.02.
LXXIV. évf. 14. szám
Ahol a legjobbat hozzák ki belőled

Lelkes, hangos és kíváncsi diákok zsibongása töltötte meg április 1-jén a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium folyosóit. A nyílt nap keretében betekinthettek az intézmény működésébe, a szakok tantárgyaiba és a gimnazistalét pozitívumaiba.

Szerb és magyar ajkú fiatalok egyaránt csoportosan érkeztek az épületbe. A jelenlegi diákok vezették őket körbe, illetve teremből terembe, hogy a leendő tanulók meghallgassák a számukra készített előadásokat.

Agyánszki Máté történelemtanár, a gimnázium egykori tanulója ma már pedagógusként lép be az iskola ajtaján, és még ennyi idő elteltével is úgy gondolja, hogy a gimnázium a legjobb választás.

— Ha belegondolok, hogy mi lett azokból a személyekből, akik a gimnáziumba jártak, akkor meg kell említenem azt az embert, aki atomfizikus lett, van olyan ismerősöm, aki Zürichben a Google-nél csoportvezető, van, aki egy szívbetegségek kutatásával foglalkozó orvosi csapat élén áll. Fontos hangsúlyozni, hogy mi lesz a tanulókból, ha befejezik a gimnáziumot. A nyílt nap során megismerkedhetnek az iskola eddigi eredményeivel, tanáraival, a módszereinkkel pedig majd szeptember 1-jétől találkozhatnak. Biztos vagyok benne, hogy aki ide iratkozik, az számíthat arra, hogy mi a legjobb irányba tereljük, és igyekszünk kihozni belőle a maximumot, hogy fizikussá, orvossá, pszichológussá vagy akár történelemtanárrá váljon.

A Svetozar Marković Gimnáziumnak kiemelkedő szerepe van Szerbia oktatásában, a történelemtanár szerint ennek két fontos oka van:

— Ha két szóban szeretném ezt megindokolni, akkor csak annyit mondanék, hogy tradíció és minőség. Az eddigi eredményeink alapján az iskola magyar tagozatai a legjobbak az országban. Legyen szó természet- vagy társadalomtudományi tantárgyakról, mindig előkelő helyen végzünk a versenyeken. Oka van annak, hogy rendszeresen kapunk meghívást Belgrádba az elit gimnáziumok találkozójára.

Petkovics Márta földrajztanár elmondta, milyen sok előnnyel jár, ha valaki a gimnáziumban folytatja a tanulmányait.

— Most jött el a gimnáziumok és konkrétabban a mi gimnáziumunk ideje is, hiszen ezeket a tanulókat a nagy érettségi fogja várni, melynek feladatgyűjteménye a gimnáziumi tanterv alapján készül, így a diákok az itt megszerzett tudásuk birtokában szinte százszázalékos bizonyossággal be tudnak majd jutni a szerbiai egyetemi karokra. A gimnáziumunk kapcsán fontosnak tartom kiemelni, hogy nálunk természet- és társadalomtudományi tagozat is várja a fiatalokat. Mindkét szakirányon négy éven át az összes tantárgyat tanulják, ennek köszönhetően pedig a felsőfokú intézményekbe való felvételi során is előnyös helyzetben lesznek. Az itt folyó jelentős munkát mi sem bizonyítja jobban, mint az elért eredmények, és úgy gondolom, bőven van mivel büszkélkednünk. Az is lényeges szempont, hogy ez egy három tannyelvű iskola, vagyis a magyar anyanyelvűek megtanulnak együtt élni a szerb és a horvát csoporttársaikkal, ami a mi közegünkben nagyon fontos. Sok vidéki diákunk van, aki homogén környezetből érkezett, és itt szembesült azzal, hogy fel kell találnia magát. Az intézménybe a legtehetségesebb tanulók kerülnek be, mi pedig megpróbáljuk a legjobb útra terelni őket, hiszen minden tantárgyból megkapják azt az alapot, amelyre szükségük van a továbbtanuláshoz.

Petkovics Mártától megtudtuk, hogy mivel az iskola minden pályázási lehetőséget megragad, a négy év alatt egyszer mindenkinek lehetősége van részt venni egy ingyenes kiránduláson.

— A nyílt napon az összes tantárgy keretében bemutatjuk a diákoknak, hogy mire számíthatnak, bátran kérdezhetnek, és körbejárhatják a gimnázium épületét. Több érdekes program várja őket az intézményben, de mindig hangsúlyozzuk a szülőknek, hogy ha tudást várnak el a gyermekeiktől, akkor nekik is segíteniük kell ezen a téren, hiszen közös erővel tudjuk a legtöbbet kihozni a fiatalokból.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..