S azt hiszem, ez a forma nagyon jót tett neki. Változatos volt, és szórakoztató, beszélgetéssel, performance-szal, zenével, animációs filmmel, rendhagyó felolvasással, mézeskaláccsal.

Cirok Szabó István — Isu első verseskötete, az Agancspark a Forum Könyvkiadónál jelent meg, és már csak néhány példány maradt belőle, a többi az olvasók kezében, polcán, éjjeliszekrényén, táskájában van.

Az est az Üreges című rövid animációs filmmel kezdődött, melyet Nagy Kornélia, a kötet illusztrátora készített, a zenei aláfestést pedig A Varázsló Kertje zenekar írta, melynek Szabó István is tagja Ábrahám Máté, Németh Dávid és Tokodi Krisztofer mellett, bár mostanában ritkán lépnek fel. Az est folyamán még egy animációs filmecskét láthattunk, illetve aki letöltötte az Artivive applikációt, Nelli falakon levő képeit is megmozgathatta. A képek pedig, mintha megérezték volna, hogy ez itt a játék helye, applikáció nélkül is elkezdtek életre kelni, hiszen néhány illusztráció — a ragasztóval közös megegyezés alapján — úgy döntött, elhagyja a falat, s inkább a földön néz szét.

A szerző felvételei

A beszélgetést a szerző barátja, a kötethez írt recenzió írója, Celler Kiss Tamás vezette, aki rögtön az elején rátért arra, miért és hogyan is lett Szabó Istvánból Cirok Szabó. „A szüleim egy kis faluból származnak, és nagyapám is a Szabó István névre hallgatott, de volt egy beceneve, a Cirok Pista. Azt éreztem, szép gesztus lenne, ha mint költő én is felvenném ezt a nevet. Hát ezért. Egyébként amikor Fenyvesi Ottónak elküldtem a verseimet, ő is megjegyezte, lehet, hogy nem ártana a Szabó elé vagy mögé odabiggyeszteni valamit, hogy meg tudjanak különböztetni a többi Szabó Istvántól” — mesélte Isu.

A beszélgetések között lépett színre a Moser Roth zenekar, azaz Pálfi Ervin, Szögi István, Szűcs Mihály, Roncsák Marcell és Radetity Ádám, illetve egy performance-ot is láthattunk, melyet a kötet versei ihlettek, és Nyári Ákos, valamint Ambrus Richárd mutatott be. Vérrel, egy fa agancsaival, mely nem enged, fáslival, sebekkel és baráti szeretettel.

Szabó István 1995-ben született, első versét a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjére írta. Előtte már szerepelt a KMV-n megzenésített versekkel, de úgy érezte, tovább kell lépni. Első költeménye a Ködbúvár címet viselte, mely nem szerepel a könyvben, hiába szerette volna azt a szerkesztő, Berényi Emőke, Isu úgy érezte, nem illik bele. Celler Kiss Tamás elmondta, István nagyon jó kérdező is, kíváncsi volt rá, hogy ez vajon már gyerekkorában is így volt-e. Kiderült, hogy éppen ellenkezőleg, igen megszeppent fiúcska volt, sokat hallgatózott, figyelt a körülötte levők beszélgetéseire, talán éppen így tanult meg jól és sokat kérdezni.

Egy interjúban azt nyilatkozta, tartott tőle, hogy versei gyermekverseknek hatnak, viszont amióta írt gyermekverset, rájött, hogy ez nem így van. „Talán egy kicsit naivabb hangon írok, de ezen már nem vagyok hajlandó idegeskedni, így írok, ez a stílusom, így tudok őszintén megszólalni” — mondta.

Ha találkoznál tíz évvel idősebb önmagaddal, mit kérdeznél tőle? — érdeklődött Tamás barátjától.

„Azt hiszem, csak néznék a saját szemembe mélyen, s ebből rájönnék, hol is tartok, vannak-e problémáim. Talán megkérdezném, hogyan éltem túl az elmúlt tíz évet, és hogy szoktam-e unatkozni.”

Arra a kérdésre, hogy lusta költőnek tartja-e magát, azt a választ adta, hogy lassan ír, nem ír naponta, ilyen értelemben lusta költőnek is nevezhető. István sokáig slam poetryvel is foglalkozott, aktívan részt vett a versenyeken, volt vajdasági slambajnok is, mostanában viszont nem ír slamet. „Ez még a gimnáziumi évekre tehető, aztán következett A Varázsló Kertje, a hangszerek, a zene s a vers, mely leváltotta a slamet. Arról nem is beszélve, hogy a slamesteken fizikailag is ott kell lenni, ki kell állni, elmondani saját szerzeményünket, erre nem mindig van idő.”

Bíró Tímea, az összművészeti estek fő szervezője ezt írja a kötetről:

„A lírai én természet iránti szeretete mindhárom ciklusból érezhető, hiszen a szövegekben erdő, folyó, befagyott tó, tenger jelenik meg helyszínként, ahol molylepkék, halak, denevérek, nyulak, rókák, madarak és szarvasfélék élnek, de nem mindig biztonságos az otthonuk, hiszen az emberben tomboló vadászösztön miatt gyakran veszély leselkedik rájuk. Pedig milyen szépen díszítené a vadászházat a kitömött állatok sokasága… Kérdés, hogy honnan merítünk, ha elfogy az élővilág, ha nem lesz mit kifeszíteni, kitömni, megenni, eladni. A lírai én nem a pusztító lény kategóriájába tartozik, hiszen még egy nyúlba sem tud tűt döfni, hogy beadja a védőoltást. Már-már ő maga is szeretne az állatok közé tartozni, agancsot növeszteni, elvegyülni közöttük. A természet és az ember összekapcsolódását leginkább az Erdő című vers írja körül, melyben szinte eggyé válunk a tájjal, és hagyjuk, hogy az ereinket felváltsák a gyökerek.”

Berényi Emőke szerint ha hasonlítani kellene valamihez Cirok Szabó István munkásságát, leginkább a fiatal költőkével lehet párhuzamba vonni, akik szintén traumafeldolgozásra (is) használják az írást. Például Závada Péter, Simon Márton vagy éppen barátja és az est moderátora, Celler Kiss Tamás. A kötet harminchárom verset tartalmaz, melyek három ciklusba vannak rendezve. Cirok Szabó István és Nagy Kornélia közös gyermeke az Agancspark. Nelli egyébként százszázalékosan szabad kezet kapott, ami az illusztrációkat illeti. Olvassunk bele a könyvbe:

Fasor

Azt hiszem, túl messzire ültettek
minket egymástól. Hogy együtt nőttünk
fel, de mégsem nőttünk akkorára,
hogy elérjük egymást.
Minden nap találkoztak az árnyékaink,
és elképzeltem, hogy milyen lenne tényleg
beléd kapaszkodni, bonyolult
lombkoronát növeszteni és hagyni, hogy a
tiédbe fonódjon. De csak elképzeltem,
mert túl messze vagy, pedig két fa vagyunk,
és én csak úgy tudok ölelni, ahogy a borostyánok.

Agancsok, természet. De vajon honnan ez a nagy szerelem? „Nagyon szeretem David Attenborough-t, az ő természetfilmjei sokban inspiráltak. Két évig szinte minden filmjét megnéztem, és hosszú idő után először volt igazi filmélményem, annak ellenére, hogy természetfilmről van szó. Izgalmas volt megfigyelni, hogy mennyire kiszámíthatatlan a természet. Aztán ahogy egyre több filmjét néztem, azt vettem észre, hogy nagyon is kiszámítható, megláttam bennük a természet nagyon kemény törvényszerűségét. És megismertem egy csomó állatot.”

Az est végén, ahogy az már lenni szokott, következett a felolvasás, de nem az a klasszikus fajtája, amikor is a versek írója felolvassa saját költeményeit, a közönség pedig tapsol. A szerző kezdte a sort, utána a kötet körbejárt, s a közönség tagjai is felolvashattak egy-egy randomra kiválasztott költeményt. Ezzel pedig ők is aktív résztvevőivé váltak az estnek. Egy igazi közös(ségi), összművészeti eseményen vettünk részt. A rendezvény végén a szerző dedikálta a könyveit, és Nagy Kornélia illusztrációi közül is haza lehetett vinni a kedvencünket. Az önkéntes adományt rászoruló gyermekeknek ajánlották fel.

Még több kép!▼