A múlt heti számunkban Krisztián első afrikai benyomásairól, a kenyai szafariról, a zambiai nősítési kísérletről mesélt, a befejező részből pedig megtudhatják, milyen az afrikai piac, mennyire ízletesek a helyi ételek, és milyen körülmények között élnek emberek a világ egyik legszegényebb országában. A több mint 20 milliós Malawiban az éves bruttó hazai termék (GDP) személyenként mindössze 450 dollár.

Birkás Krisztián az afrikai gyerekek között

— Malawiban az emberek nem szegénységben, hanem mélyszegénységben vagy inkább nyomorban élnek. Éheznek, a patak vizét és gyakran algás esővizet isznak, az utcán, szabad ég alatt laknak, saját ürülékükben, porban, piszokban alszanak. Turisták oda nem járnak, így mi olyanok voltunk, mint amikor a hangyabolyba bedobnak egy cukorkát, és az összes hangya azt akarja megkaparintani. Közel jöttek hozzánk, pénzt szerettek volna, így vigyáznunk kellett, nehogy kiraboljanak bennünket. Munkalehetőség szinte csak a cukornádföldön van. Törvényeik szerint ha valaki cukornádat vagy bármi mást lop, annak leginkább levágják a kezét. A rendőrök gyakran megállítottak bennünket az utcán, és pénzt kértek. Az 50 centnek is nagyon megörültek, és boldogan engedtek bennünket tovább, hiszen ez ott hatalmas összeg. A higiéniára nagyon keveset adnak. Ebédeltünk olyan helyen, ahol maga a hely és az evőeszköz sem volt tiszta, de arra is volt példa, hogy csótányok, skorpiók, majmok között fogyasztottuk el az ételünket. Vendégházban szálltunk meg, melyet ritkán adnak ki, hiszen az országba nem járnak turisták. A szobában hatalmas meleg és piszok fogadott, a pokróc alól legalább kétszáz csótány mászott elő, az este közeledtével azonban ez a szám meghaladta az ezret is. Hihetetlen, amerre néztem, csak csótányokat láttam. Átöltözni, zuhanyozni és bőröndöt nyitni sem mertem, nem aludtam egy percet sem. Egyik állattól sem irtózom, de a csótányoktól nagyon. Afrika nemcsak a szafariról és a mosolygó, fonott hajú lányokról szól. Ezt mindenkinek tudnia kell, aki Afrikába vágyik — mondta Krisztián.

Pihenő munkások a cukornádültetvényen

A vajdasági fiatalembernek alkalma adódott sétálni az afrikai piacokon is, melyek merőben másak, mint nálunk.

— Afrikában szedett-vedett, nekünk értéktelennek számító dolgokat, használhatatlan és betört kijelzőjű telefonokat, törött műanyag vödröket, elszakadt ruhákat, fél kerékpárokat, fél pár, felemás zoknikat és cipőket is árulnak, de találkoztunk olyan „ínyencségekkel” is, mint a nyárson sült csótány és patkány, valamint a sült sáska, melyet szívesen fogyasztanak az emberek. Tanzániában például az út mellett több tíz kilométer hosszan utcai árusok kínálják használhatatlannak és jelentéktelennek tűnő portékáikat. A piac egész nap és egész éjjel tart, az árusok az asztal mögött lemezekből, vásznakból, kartonpapírokból álló kis bodegákban élnek. A piacon éjjel-nappal nagy a nyüzsgés.

Piac Malawiban

A csapat igyekezett helyi ételeket fogyasztani, ezzel is megtisztelve a vendéglátókat. Malawiban megkóstoltak egy kukoricalisztből készült, puliszkához hasonló ételt, melyet vízzel addig főznek és kevernek, amíg kocsonyaállagot nem kap.

— A zselés, puha, tésztaszerű ételt mézzel keverik, mely igazából nem is érződik rajta, sokkal inkább földíze van az ételnek. Az nsimát mindenféle szósszal fogyasztják, emellett sok zöldséget esznek, húst kevésbé. A húst egyébként nem főzik túl, csak annyira, hogy éppen kifehéredjen, a csontról nem válik le, és rágósra hagyják. Evőeszköz híján mindent kézzel fogyasztottunk. Öt ujjunkat összefogtuk, szakítottunk egy darabot az ételből, belemártottuk a szószba, néhány zöldséget tettünk hozzá, így ettünk. Megkóstoltam a krokodilt, a struccot, a gnút, a zebrát és a struccherét is. A krokodil íze olyan, mintha összekevernénk a pulykát és a halat, az állaga pedig leginkább a polipéhoz hasonlít. Már a második nap után állandó hasmenés gyötört, amin a tabletták sem segítettek. Szegénységük ellenére az afrikai emberek meglehetősen boldogok, sőt, mintha túl boldogok volnának ahhoz képest, amilyen körülmények között élnek, mert nem tudják, hogy a világ teljesen más, és nekik is lehetne jobb. Malawiban, a civilizációtól 30-40 km-re, a törzsben élő lakosok azt hiszik, az a normális, ahogy ők élnek.

Krisztián elmondása szerint az afrikai emberek lazán és kényelmesen fognak fel mindent, ráérnek, nem stresszelnek, sohasem sietnek sehova. A küldöttség Zambiában betért egy mobiltelefonokat árusító üzletbe, ahol néhány, 2003-ból származó gombos telefont és húsz telefonkártyát árultak, az üzletben pedig csak egy üveges szekrényt és pultot helyeztek el.

Zambiai utcarészlet (Birkás Krisztián felvételei)

— Két órán át az üzletben tartózkodtunk, de még akkor sem tudták beállítani a SIM-kártyáinkat. Bosszankodtunk, vissza kellett mennünk a rendezvényre, ők pedig azt javasolták, hagyjuk ott a telefont és a pénzt, majd ők addig megoldják a problémát. Ebbe persze nem egyeztünk bele. Kezünkbe vettük az irányítást, elkértük a telefont és a kártyát, majd 2 perc alatt megcsináltuk azt, amire ők 2 órán át képtelennek bizonyultak — mesélte Krisztián, majd az időjárásról érdeklődve megtudtam, Afrikában a nap fénye szinte narancssárga, ami a fotók hangulatát is merőben megváltoztatja, és egyáltalán nem pörköl, mint nálunk, hanem kellemesen süt.

Afrikába nem elég egyszer vagy kétszer elutazni, oda minden adandó alkalommal vissza kell térni. Krisztián októberben vagy novemberben újra a fekete kontinensre utazik, a tervek szerint csapatával megtekintik az Okavango-deltát, a Viktória-vízesést, és a ruandai őserdőben meglátogatják a gorillákat is.

(Vége)