Dr. Fodor Réka missziós orvosként már több alkalommal járt a kontinensen, több ezer beteget gyógyított, élelmiszersegélyt osztott, rabokon segített, és szívügye lett az oktatás lehetőségének megteremtése. A doktornő afrikai élményeit, küldetéstudatát és a hit által vezérelt munkájának gyümölcsét könyvekbe foglalta. Június 5-én a szabadkai Kisboldogasszony-plébánián harmadik kötetét, az Afréka 3 címűt mutatták be.

A kezdetek

— Tizenkét éves voltam, amikor olvastam Albert Schweitzerről, egy Nobel-békedíjas orvosról. Kislányként egyáltalán nem értettem, mi van leírva, csak annyi ragadt meg bennem, hogy missziós orvos leszek, és ezt biztosan tudtam. Elvégeztem az orvosit, csak aztán összejöttem a férjemmel, lett két gyerekünk, és azt gondoltam, ez a vonat már elment. Harminckét évvel később, mint ahogy azt a könyvet olvastam, a Facebookon megjelent egy felhívás, hogy Ugandába keresnek missziós orvosokat. Abban a pillanatban jelentkeztem, de nagyon meg is ijedtem, mert negyvennégy évesen, kétgyermekes anyaként nem a legideálisabb dolog ilyesmit vállalni. Két hét múlva kint voltam Ugandában. Amikor negyven nap után hazajöttem, azt éreztem, hogy a magyarok nagyon depressziósak. Ezt akkor vettem észre, amikor egy újságíró megkérdezte, ért-e kultúrsokk kint, én meg néztem rá, hogy inkább most ér. Mindenki sopánkodik, már nem merjük megkérdezni, hogy vagy?, mert jön a panaszáradat. Ez azért volt durva, mert kimentem egy sokkal-sokkal szegényebb országba, és olyan sok mosolyt életemben nem láttam, mint abban a negyven napban. És ezt addig nem vettem észre, amíg haza nem jöttem, mert valószínűleg én is negatív lehettem. Az első utazásom nagyon tetszett, és vissza akartam menni. Három héttel ezelőtt a 20. missziómról jöttem haza.

Könyvek születése

— Azért találtuk ki, hogy egy könyv 10 dollár, mert annyiba kerül egy maláriagyógyszer. Az a gond Afrikában, hogy a malária ugyan gyógyítható betegség, mégis milliók halnak bele, de nem azért, mert annyira bonyolult kezelni, hanem mert nincs 10 dollárjuk, nincs egészségügy. Lehet szidni a magyar egészségügyet — és gondolom, a szerb sem tökéletes —, viszont létezik, ott pedig nem. Ott az történik, hogy ha van nyolc gyereke egy anyának, és három meghal gyerekkorában, az teljesen normális, a legtöbben a maláriába vagy a tífuszba halnak bele. Én eddig négyszer voltam maláriás, és itt vagyok. Ezért írtuk meg ezt a könyvet a férjemmel, így lett az Afréka Alapítvány. Egyébként egy barátnőm nevezett el Afrékának, és képzeljétek el, senki sem támogatta az alapítványt, mert nem hallott róla. Eltelt két év, és fogalmam sem volt, hogy fogok visszamenni, mikor összebarátkoztam dr. Csókay András agysebésszel, és kiderült, hogy már háromszor volt Nigériában egy katolikus kórházban, és éppen ismét ment vissza. Egy olyan országról beszélünk, ahol minden második órában valaki meghal a hitéért, mert keresztény. Ugandában nem katolikus környezetben voltam, ott inkább humanitárius segítséget nyújtottunk, amivel nincs is semmi baj, inkább nekem volt egy belső hiányérzetem, és azt gondoltam, az Afréka Alapítványnak Jézus legyen a középpontjában. Megérkeztem Nigériába, barátok lettünk az atyákkal, Izunnal és Basillal. Egyszer voltam Csádban és Kongóban, kétszer Ghánában és tizenötször Nigériában. 2019-ben jött Magyarországra Izunna atya, aki a kórházigazgató, és Basil atya, aki az alkancellárja az érsek atyának. Olyan jól sikerült ez a kapcsolat, hogy Budapesten, Szegeden és Pécsen is vannak diáklányok és papok is, akiket átképeznek egészségügyi személyzetté. Miért? Azért, mert ők biztos visszamennek, és nem az van, hogy belepumpálunk sok milliót valaki képzésébe, aki nem megy vissza. A kórházi személyzet 35 dollárt keres egy hónapban, szinte az éhezés kategóriájába kerülnek az infláció, a Boko Haram, a terrorizmus és egyebek miatt, de mindig mosolyognak.

Börtönmisszió

— Ez úgy kezdődött, hogy 2020-ban kimentem két hétre Nigériába, amiből fél év lett, mert lezárták a világot a COVID miatt, és nem tudtam hazajönni. Kiderült, hogy az érsek atya minden húsvétot és a születésnapját kint ünnepli meg a börtönben. Azt mondta, ez egy olyan korrupt ország, hogy az kerül oda, akinek nincs pénze óvadékra, tehát a legtöbbje ártatlan. Ez egy nagyon jó evangelizációs helyszín, már majdnem mindenki megtért, tudják angolul, latinul és igbo nyelven az egész katekézist. Mivel én is kint rekedtem, a szülinapomon elindult egy börtönmisszió. Felöltöztettek az atyák köténykébe, levágtunk egy marhát, és feldobták az internetre, berobbant a social mediába, hogy egy fehér csaj főz a raboknak. Ez nagyon szép dolog, látni azokat az embereket, mennyire örülnek, hogy végre jutott nekik hús, az atyák meg boldogok voltak, hogy ott vagyok, mert rengetegen adtak pénzt, 150 millió forint gyűlt össze úgy, hogy az előző évben még a 10 millió se.

Iskolaprogramok

— Kb. 5000 forintba kerül egy gyerek havi oktatása. Hálásak azért, ha egyáltalán tanulhatnak. A járványban 10 hónapra bezárták a sulikat. Gondoljatok bele, egy olyan országban, ahol eleve pénzbe kerül a tanulás, befizeti az anya a gyereket, be van fizetve a kajája, és hazaküldik éhen halni. Ez történik, milliók estek ki az oktatásból, ezt felbecsülni sem tudjuk, valakiből emberrabló lett, másból gyerekprostituált, koldus vagy halott. Nem jöttek vissza az iskolába, ezért elmentünk az atyákkal, és akit lehetett, beiskoláztunk — így kezdődött az Afréka Alapítvány iskolaprogramja. Jelen pillanatban 280-an tanulnak az alapítványomban, de mindennap nő a számuk, és ez egy nagy sikersztori. Van mindenkinek egy örökbe fogadó magyar családja, levélváltás történik köztük, tehát létezik élő kapcsolódás. 2023-ban elkezdtünk egy iskolaépítést is Afrikában. Említettem, hogy van pár, Pécsett, Pesten és Szegeden tanuló pap meg diáklány. Volt egy hatalmas álmunk az érsekkel, hogy építünk egy egyetemet Onitshában, ami 8 milliós város, és nem volt benne egyetlen egyetem se. Volt egy nővérképző, ahonnan egy-két diáklányt szponzoráltam, és ennek létesítettünk egy hatemeletes épületet, ez lett az Egészségtudományi Kar. Annak örülnek, hogy tanulhatnak. Ti örültetek már annak, hogy járhattok iskolába? Ez hatalmas dolog, 400 gyereknek lesz diplomája, és több százezer embernek tudnak helyben segíteni, nem kell őket áthozni Szegedre. Nekünk szakorvosokra lenne szükségünk, meg adományra. A missziót nem egyedül csinálom, 20-30 fős stáb dolgozik.

Mennyit bír egy lélek?

— Van, aki három napot gyalogol 38 fokban, nincs vizük, nincs ennivaló, van, aki az úton meghal, mielőtt hozzám elér. Sőt, most megyek július 1-jén vissza, és már tudom, hogy ma is hal meg olyan, akit már nem tudok megmenteni. Ebbe vagy beleőrülök, vagy nem, de én úgy döntöttem, nem fogok. Nem könnyű mindennap tudomásul venni, hogy nem tudsz mindenkit megmenteni. Az atyák mentálisan olyan szinten regenerálnak, hogy az elképesztő. Az atyák már most hozatják Indiából a gyógyszereket, ők hozzák a betegeket, ők mondják meg, hogy te meg fogsz halni, hogy az én lelkem ne sérüljön nagyon. Ez iszonyú komoly munka. Én is össze voltam törve, és amikor kijöttem a mély depresszióból, akkor leültetett Izunna atya, és kijelentette: „Senki se mondta, hogy nézz körül.” Ez olyan mély tanítás volt, hogy azóta ha megkérdezik, hogy bírom lelkileg, egyből rávágom, semmi értelme annak, hogy statisztikai kutatást végezzek, mert akkor az én munkám teljesen felesleges. Nem is vagyok hajlandó meghallani azt, ami nem a befolyásolási körömben van. Nincs értelme, mert ismét depressziós leszek, azt pedig soha többé nem szeretném!