home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Adventi vásár — az árusok szemével nézve
Bacsik Lőrinc Natália
2022.12.09.
LXXVII. évf. 49. szám
Adventi vásár — az árusok szemével nézve

Több helységből érkeztek az árusok Magyarcsernyére, hogy az Ady Endre Művelődési Egyesület előcsarnokában kínálják portékájukat. Már néhány éve megszervezik az adventi vásárt, melyen az érdeklődők különleges, egyedi ajándékok közül válogathattak. Az alábbi összeállításban néhány kézművest szólaltattam meg.

— A vásárban agyagból készült tálalóedényeket és karácsonyi díszeket árultam. A hangulat jó volt, érezni lehetett a karácsonyra való készülődést, a várakozást. A hangulat ezúttal is bensőséges volt, hiszen jókedvű, pozitív emberek vettek körül. Már ezért is megérte, hogy itt voltam. A közeljövőben Zentán és Kisoroszon vásárolhatják meg a termékeimet, valamint rendeléseim is vannak, melyeket az ünnepekig el kell készítenem — mondta a magyarcsernyei Kormányos Erzsébet.

Biacsi Ervin (Zenta): — Könyveket, kifestőket, matricás és foglalkoztatófüzeteket, állatos lapozókat, leporellókat kínáltam. Az eladással is elégedett vagyok, valamint örömmel konstatáltam, milyen élénk kulturális élet zajlik a faluban. Sok helyre tervezek még karácsony előtt eljutni, Ürményházára, Bácsgyulafalvára, Tordára, Torontálvásárhelyre, Székelykevére és természetesen Adára meg Zentára — hallottam a zentai Biacsi Ervintől.

Bijelić Daniella (Magyarcsernye): — Először vettem részt az adventi vásáron. Búzából készített süniket hoztam, melyeket a kislányaim alkottak. A vásáron nagyon jó volt a hangulat, és a kereslettel is meg vagyok elégedve — nyilatkozta a helybeli Bijelić Daniella.

– Lekvárokat és dzsemeket, gyümölcsszirupokat, hidegen sajtolt szörpöket, ajvárokat, savanyított fokhagymát és csilit, fokhagymakrémet, tormát, krémes és gyümölcslikőröket árulunk. A hidegen sajtolt szörpjeink tartósítószer-mentesek, nagyon kevés cukorral, illetve anélkül készülnek. Az ételízesítő és a fokhagymakrémek sóval vannak tartósítva. Az adventi vásáron, mint mindig, most is jól éreztük magunkat. Az idén még Zentán, Péterrévén és Adán találkozhatnak velünk a vásárlók — mesélte az óbecsei Bóbán Beáta és Zoltán.  

Burai Veronka (Magyarcsernye): — Levendulás termékekkel jöttem, melyeket a nenám saját kezűleg készített. Van közöttük például szappan, olaj, levendulával töltött kispárna és még sok minden. Az eladással elégedett lehetek, figyelembe véve, hogy az idei év elég nehéz volt mindenkinek, és az emberek csak a legszükségesebb dolgokat vásárolják — hangsúlyozta a magyarcsernyei Burai Veronika.

— Avon termékek és ezüst ékszerek közül lehet válogatni a standomon. Én csak otthon árulom a termékeket, de ha meghívást kapok, főleg ilyen szép helyre, mint Magyarcsernye, nagyon szívesen jövök — emelte ki az óbecsei Fehér Szilvia.

— Kézzel (és szívvel) készített, varrott karácsonyi díszeket, gyerekjátékokat, horgolt figurákat, illetve mosható, újrafelhasználható sminklemosó korongokat, neszesszereket, festett fadíszeket hoztam. Ez mind sok-sok órányi közös munka eredménye Szűcs Szilviával és az ő lányaival, Zsófival és Orsival Magyarkanizsáról. Mindannyian szeretünk varrni, horgolni, sokszor segítünk egymásnak. A vásár nekem teljesen új élmény volt. Nagy reményekkel érkeztem, és szerencsére teljesültek is. Tapasztalat híján nem tudtam, mekkora látogatottságra számítsak, de minden elképzelésemet felülmúlta a sok aranyos, mosolygós vevő. Mindenkinek volt egy-két szép szava, sok dicséretet kaptak a termékeink. Nagy örömömre sok gyerek is jött, a kis fenyőfák, zsiráfok és cicák voltak a legnépszerűbbek — sorolta lelkesen az óbecsei Palotás Lengyel Anna.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..