home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A záróműsoron élőben szólt a talpalávaló
Tóth Lívia
2021.07.29.
LXXVI. évf. 29. szám
A záróműsoron élőben szólt a talpalávaló

A csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesületben mintegy harminc résztvevővel zajlott le a XXIII. Gyermek- és Ifjúsági Néptánctábor. A járványhelyzet és a korlátozások miatt az idén is a művelődési egyesület székháza adott otthont az eseménynek, de már mindenki nagyon várja, hogy visszatérhessen Kanizsamonostorra, a tábor igazi helyszínére.

A rendezvény sajnos az idén sem volt sátorozós vagy ottalvós, a szülők ugyanis reggel behozták a gyerekeket a székházba, ahol délután 4 óráig tartottak a próbák és a foglalkozások. A jelenlévők reggelit és ebédet is kaptak.

A néptáncot és a népi gyermekjátékokat Varga Viola és Jegercsik Erika oktatta, a népdaltanítást Tóth Rozália, a Csalogány asszonykórus vezetője vállalta. A nagyobbak Felső-Tisza-vidéki, azon belül nyírségi (kazárbokri) táncokat tanultak, a kicsik a dél-alföldi játékokkal ismerkedtek.


Fellépésre várva

A kézműves-foglalkozásokat az egyesület Százszorszép kézimunkacsoportjának tagjai vezették, Fehér Piroskával az élen, a korongozást Csorba László segítségével próbálgatták a gyermekek. A kisegítő személyzet tagjai Visi Piroska és Dosztán Erzsébet voltak, az ebédet két tapasztalt szakácsnő, Szloboda Piroska és Matók Sárika készítette, akiknek a főztjét a visszatérő táborlakók már jól ismerik és szeretik.

A tábor, annak ellenére, hogy a megszokottól eltérő volt, ezúttal is gálaműsorral zárult. A résztvevők előadták mindazokat a táncokat, énekeket és játékokat, amelyeket a foglalkozások alatt sikerült elsajátítaniuk, valamint bemutatták a kézművesalkotásaikat is.

— A támogatóinknak köszönhetően a tábor zárására élő zenéről sikerült gondoskodnunk, ami a közösségi élmény mellett azért is fontos, mert közelebb kerülnek a hangszerek a gyerekekhez. Ezáltal megnyílhat előttük egy új lehetőség, felkelthetjük érdeklődésüket a népi hangszerek iránt. A talpalávalót Juhász Gyula, Szabó Ottó és Sterbik László húzta, egy jó hangulatú táncháznak lehettünk részesei a szülőkkel, vendégekkel együtt. Mindenki remekül érezte magát — mondta Kiss Tóth Erika, a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület elnöke. — A nagyobb táncosok részéről elhangzott ugyan, hogy ez „nem egy monostori tábor”, de nagyon jó volt mindennap bejárni a Mórába. Korlátozások most is vannak, ezért nem mertük bevállalni a sátortábort Kanizsamonostoron, de jövőre már nagyon szeretnénk visszaállítani, mert annak az együttlétnek egészen más a hangulata, illetve az oktatás módszertana is. Ott majd ismét találkozhatnak a néptáncot kedvelő, vajdasági fiatalok, és a régiek mellett új barátságok is születhetnek. Bevallom, nekünk, szervezőknek is hiányzik, arról nem is beszélve, hogy a monostori lakosok is vágynak a gyerekzsivajra és persze a szép magyar élő muzsika hangjaira, melyek egy héten keresztül egész nap bejárták a kis falut huszonegy éven át… Bizakodunk abban, hogy a jövő nyár meghozza nekünk a lehetőséget, hogy korlátok nélkül, az eredeti formájában hirdethessük meg ismét a gyermek- és ifjúsági néptánctábort. Találkozzanak újra Vajdaság, Magyarország, Románia néptáncosai, népzenészei, népdalosai, mint ahogyan azt tették 2019-ig is két évtizeden át — hangsúlyozta Kiss Tóth Erika. Végül még hozzáfűzte: — Nem hagyhatjuk veszendőbe menni a monostori tábort sem, mert a mi feladatunk, kötelességünk, hogy amit örökül hagytak ránk az eleink, azt továbbadjuk a jövő nemzedékének. A parazsat táplálni kell, hogy a tüzet évről évre lángra lobbanthassák az utánunk jövő generációk.

A tábort Csóka Község Önkormányzata, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Csoóri Sándor Program és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.


Korongozás közben fülig sáros lehet mindenki


Énektanulás Tóth Rozáliával


A gálaműsor részlete


Nem lehet mindig tanulni, néha játszani is kell


Az ovisok Jegercsik Erikával


A nagyobbaknak Varga Viola mutatja a tánclépéseket (fotók: Móra Ferenc MME)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..