Két éve a mindennapjaink része a koronavírus. Az elmúlt időszakban sokan megfertőződtek, közülük egyre többen tapasztalnak változatos panaszokat hetekkel vagy akár hónapokkal a betegség lezajlása után is. A poszt-COVID szindróma tünetei változatosak, a test mellett a pszichére is negatív hatással lehetnek. A COVID-pozitív embereket mentálisan is megterheli a betegség, hiszen azon aggodalmaskodnak, vajon átadták-e a fertőzést ismerőseiknek, illetve milyen lefolyású lesz a betegség. Azoknál is tapasztalható depresszió, akik magától a megfertőződéstől félnek. A szorongás pedig egyebek mellett alvás- és étkezési zavart is okozhat. Vannak, akik a járvány kitörése után fordultak először szakemberhez. Prim. dr. med. Sági Zoltán pszichiátert arról kérdeztük, hogyan őrizhetjük meg mentális egészségünket a pandémia idején.
* Egyre többen keresnek fel szakembert depresszió miatt. Mennyire hat a mentális egészségre a világjárvány?
— A felgyorsult élettempó szerves velejárója a személyiségünk szintjén megemelkedett szorongásszint és ennek következtében az alaphangulatunk meggyengült egyensúlya. Már a XX. századot is a szorongásos depresszió századának neveztük, ami folytatódik a XXI.-ben. Ehhez óriási mértékben hozzájárult és járul az aktuális világjárvány. A személyiség védekező mechanizmusaira hatalmas teher nehezedik, aminek következménye a szorongásos depresszió gyakoriságának ugrásszerű megnövekedése. Minden élethelyzetre, környezeti történésre, melyben a létbizonytalanság, a bizonyossághiány dominál, zavarodottsággal, szorongással reagálunk, mely ha hosszan tart, akkor törvényszerű a pszichés működések depressziós elszíneződése. Különösképp, ha szinte lehetetlen elegendő pontossággal prognozálni a szenvedés időtartamát. Ha úgy érezzük, hogy nincs lehetőségünk valamit tenni magunkért, kialakul a tanult tehetetlenség állapota. Azt látjuk, hogy ebbe a tanult tehetetlenségi állapotba süllyednek bele mind többen, ami egy megváltozott mentális működést hoz magával. Egyfajta apátiát, célt vesztettséget, életértelem-vesztést, passzív függőségi állapotot — a környezetem felelős azért, hogy én hogy érzem magam.
* Lelkileg mennyire megterhelő az, ha valaki megfertőződik, retteg attól, hogy másoknak is átadta a betegséget?
— Van még egy sajátossága ennek a világjárványnak: szabad szemmel láthatatlan az ellenség. Ez lelkileg teszi súlyosabbá a traumatizálódás megélését: nem észlelhető, mikor, hol, milyen mértékben, súlyosságban stb. jön létre károsodás benne, azt csak valamikor a bizonytalan jövőben fogom meglátni. Mivel magam sem tudom, mennyire vagyok veszélyeztetett, abban sem lehetek biztos, hogy másokat hogyan és mikor hozok veszélyeztetett állapotba. A bizonytalanságérzés extrém megnövekedése jóval meghaladja a felelősségvállalás határainak lehetőségeit. Hogyan vállalhatok felelősséget azért, amire nem tudok hatni?
* Mennyire létezik COVID-szorongás, félelem a vírustól?
— Erről a vírusról valójában meglehetősen keveset tudunk, annak ellenére, hogy folyamatos a kapcsolatunk vele, megbetegítő képességéről, terjedéséről, változatairól, változásáról stb. most szerzünk tapasztalatokat. Egy ismeretlennel állunk szemben, melynek már van neve, a többi azonban még homályos, bizonyossághiányos, így aztán az ismeretlentől való félelem megjelenik, egy folyamatosan lebegő félelem bennünk, állandósult szorongás, mely talán egy árnyalattal könnyebb, ha néven tudjuk nevezni — COVID-szorongás. Ez egy új terminológia is, mint a poszt-COVID szindróma, mely alig egyéves múltra visszatekintő elnevezése annak a tünetegyüttesnek, amelynek megjelenését összefüggésbe próbáljuk hozni a vírus megjelenésével, illetve az általa okozott betegség átvészelése után megjelenő zavaró tünetekkel.
* Megtanultunk már ezzel együtt élni?
— Ez egy fontos szempont: a mindennapi funkcionalitásunk, fennmaradásunk a tét. Az egyes ember, a közösség, a társadalom adaptációs készlettel bír, melyet folyamatosan lehet gyarapítani, bővíteni, új és új körülményekhez vagyunk képesek alkalmazkodni. Az ehhez szükséges idő nagyon individuális, általánosságban az látható, hogy két-három hónap kell hozzá. Mindannyian ismerjük az evolúciós bölcsességet: ami nem pusztít el bennünket, az edzetté tesz. Ami nem pusztít el bennünket, ahhoz alkalmazkodni tudunk.
* A korlátozások mennyire hatnak negatívan a pszichére?
— Minden korlátozás az egyéni szabadság megnyirbálásának érzését hozza magával: a szabad akarat megélésének megszűnése, a megrövidítettség, a megkevesbítettség, végső soron az én (ego) ignorálásának fájdalmassága az, ami traumatizál. De tegyük hozzá, már nagyon korán megszerezzük azt a tapasztalatot, hogyan tartanak meg bennünket a határok. Határok nélkül — most elsősorban a saját személyiséghatárokra gondolok — nincs biztonságérzet. Szükségünk van határokra! A korlátok megfosztottságérzése és a határok iránti szükséglet állapota feszül egymásnak — ez adja az ellentmondásosságát a korlátozottság állapotának. Adaptációs készletünk azonban lehetővé teszi, hogy funkcióképesen tudjunk alkalmazkodni ehhez az ambivalens állapothoz.
* Oltottak és oltatlanok között létezik feszültség?
— Az érett személyiség könnyen belátja, hogy az a legtermészetesebb dolog, ha a fennmaradásához használható segédeszközökhöz nyúl, amikor arra szükség mutatkozik. Ez egy evolúciósan belénk vésődött minta. A másik szempont a felelősségvállalás egyfelől önmagunk, másfelől a másik ember iránt. A közösség minden tagja képes felelősséget vállalni a közösség minden tagjáért. Ezt a képességet működteti jól vagy nem a társadalmi értékrendszer, melyben a közösség él. Az oltottak és az oltatlanok között létezik feszültség, ahogyan a felelősségvállalásban is van különbség. Ki jobban átéli a felelősséget, ki kevésbé, nem vagyunk egyformák, de ezt a differenciát kommunikációval jól át lehet hidalni.
* Mi okozhatja a vakcinától való rettegést? Hiszen a szezonális influenza ellen is sokan beadatják maguknak…
— Az a helyzet, hogy most, ezekben az időkben szerzünk valódi tapasztalatokat az oltásokkal kapcsolatban. Ennek a folyamatnak mindannyian részesei vagyunk, nincsen tekintélyintézmény, mely nagy biztonsággal megmutatná, melyik a tuti iránytű. A szezonális influenzával kapcsolatban mára már vannak hitelt érdemlő iránytűk, ezért ez nem él bennünk ismeretlenként. A másik — egyáltalán nem másodrendű — tényező a média, melynek szinte felmérhetetlen hatalma van az információk irdatlan tömegének szélsebes továbbításában. Mindenki megnyilvánulhat mindenről. A tévhitek, a hamis információk, az objektivitás alapjait nélkülöző eszmék hirdetése könnyen maga alá gyűri az óvatlan fogyasztót.
* Bár már nem élünk bezártságban, a társas kapcsolatok változtak a járvány hatására?
— Az a tapasztalat, hogy az emberi kommunikáció további elhidegülése, elidegenedése újabb lendületet kapott a védekező intézkedéseknek nevezett szociális viselkedésszabályok bevezetésével. A korábbiakhoz viszonyítva a befeléfordultság, a bezárkózottság, a kapcsolati távolságtartás és az elmagányosodás erőteljesebbé vált. A szorongás dominál a mindennapi létezés megélésében.
* Mi az, amit mindenki megtehet a mentális egészsége megőrzése érdekében?
— Mindannyiunknak mindig rendelkezésünkre áll a választás lehetősége. Még akkor is, ha úgy tűnik, meg vagyunk tőle fosztva. Mentális állapotunkat, pszichés jóllétünket a külső és a belső környezetünk határozza meg. A külsőre kevésbé vagy egyáltalán nem, a belsőre viszont annál inkább tudunk hatni. Ha valamit megismerünk, arra már biztosabban tudunk hatni. Ha pedig hatunk valamire, az az uralás érzését adja nekünk. Minden helyzetben képesek vagyunk választani, melyik területre, környezetre tudunk hatni és melyikre nem. És képesek vagyunk jól dönteni. Gondolkodva érezni, érezve gondolkodni. Ez a mentális egészség záloga.
