A világ népességének napja
Összeállította: Talpai Lóránt
2014.07.16.
LXIX. évf. 29. szám
A világ népességének napja

Baljós előjelekre figyelmeztet az ősi indián népességrobbanás története — Google Science Fair, 2014 — A „spliti Atlantisz” — Negyvenéves a vonalkód

Baljós előjelekre figyelmeztet az ősi indián népességrobbanás története

1989-ben írták alá az ENSZ-nek azt a fejlesztési programját, amelyben a tervezet kidolgozói arról döntöttek, hogy július 11-e legyen a világ népességének napja. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a népességnövekedés méreteire és az ezzel járó gondokra. Az ENSZ becslései szerint 2050-re nagyjából 8-10 milliárdnyian leszünk a Földön. Az ősi indián népességrobbanás története szintén a túlnépesedés veszélyeire figyelmeztet. A Washington Állami Egyetem kutatói az észak-amerikai kontinens délnyugati részének őslakosainál (Kr. u. 500 és 1300 között) megfigyelt népességrobbanásról írtak. A kutatás szerint az indiánok ebben az időben érték el a civilizációnak azt az alapszintjét (földművelés, élelemfelhalmozás), hogy a születési ráták „meghaladták a mai legmagasabbat is”. Ezt összeomlás és elnéptelenedés követte, ami a túlnépesedés veszélyeire hívhatja fel a modern világ figyelmét — véli Tim Kohler, a WSU antropológusa, a tanulmány egyik szerzője.

Google Science Fair, 2014

Egy tizenhárom éves perui fiú nyerte meg a Google Science Fair, 2014 — azaz a világ legnagyobb, diákok között szervezett online verseny tudományos díját. Wagner Giovanni Guzmán Méndez az Amazonas perui szakaszán (a Tilacancha és a Chachapoyas területén) összegyűlt esővízzel orvosolná a szárazabb régiók ivóvízellátásával kapcsolatos gondokat. A kamasz egy vízgyűjtő és elosztó rendszerrel vezetné a lakásokba a csapadékot, valamint a fenntartható és a magas jövedelemréssel termeszthető növények öntözésére használná azt. A győztes, akit most 1000 dolláros jutalomban részesítettek, a Jesús María Szeminárium középiskola harmadik osztályos tanulója Chachapoyas városában.

A „spliti Atlantisz”

Horvát búvárok rejtélyes víz alatti utat találtak az Adriai-tengerben, Split közelében. A beszámoló szerint a húsz méter mélységben található, nagyjából egy kilométeren át húzódó, hét méter széles „út” annyira szabályosan van kikövezve, hogy a búvárok szerint emberi kéz alkotta. A helyiek már el is nevezték a „spliti Atlantisznak”. Az elkövetkező hetekben a helyet régészek fogják megvizsgálni, akkor derülhet ki, hogy valóban egy elsüllyedt város utcájáról van-e szó, vagy csupán a természet alkotott ilyen szabályos alakzatot. A víz alatti út először tíz éve került be a köztudatba, amikor Jerko Hržić búvár talált egy húszméteres „képződményt”, amely egy ember által épített útra emlékeztette. A helyszín azonban mind a spliti kikötőtől, mind a szemben fekvő Brač szigetétől távol van, a merülési zónán kívül esik, ezért nem figyeltek fel rá korábban.

Negyvenéves a vonalkód

Negyven évvel ezelőtt az Ohio állambeli Troy városában olvasták le az első vonalkódot egy rágógumiról. Az eseményről Magyarországon is megemlékeztek. A 2D-kódokkal foglalkozó magyar szabványszervezet az évforduló alkalmából július elejétől KódVilág elnevezésű dizájnpályázatot hirdetett képző- és iparművészek, művészhallgatók, dizájnerek és minden tizenhat évesnél idősebb érdeklődő számára. A pályázat témája a vonalkódokra és a 2D- kódokra jellemző, csíkos-kockás motívumok kreatív alkalmazása festményen, grafikán, szobron, használati tárgyon, ruhán, fotón vagy videofilmen. Magyarországon egyébként elsőként a Baba szappan csomagolására került vonalkód mintegy harminc esztendővel ezelőtt.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Iránytű rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..