home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A vér nem válik vízzé
Perisity Irma
2019.08.29.
LXXIV. évf. 34. szám
A vér nem válik vízzé

Számtalan történet jelent meg a rovatban a szülők önfeláldozásáról, szeretetéről, de talán egyetlen sem szólt arról, hogy az összetartozás érzése, a szülők iránti felelősségtudat a gyermekek többségében ugyancsak él. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy ez az átlagos családokban természetes, a családtagok számíthatnak egymásra.

— Sohasem gondoltam arra, hogy egyszer majd az anyám vagy az apám miatt kell hazudnom — mondja a negyven körüli asszony —, és mégis megtörtént, mert a sors útjai kifürkészhetetlenek. Az igazság az, hogy az apámat nem ismertem, eltűnt közvetlenül a születésem után. Nagyon fiatalok voltak — apám a négyéves szakközépiskolát fejezte be, anyám a gimnázium negyedik osztályába járt, amikor állapotos lett. Az iskolában sikerült elintézni, hogy leérettségizzen, utána pedig megesküdtek. Apám szülei nem örültek a történteknek, de anya szülei szerint mindketten elég érettek voltak ahhoz, hogy felmérjék, mivel jár a házasság. Apám vasmegmunkáló volt, nem tudott azonnal elhelyezkedni, de volt a szomszédban egy jól szituált család, mely egy díszes vaskerítést rendelt tőle. Nem messze a családnak volt egy szerény, örökölt kis háza, és azt mondták, az lesz apám fizetsége, ha jól sikerül a munka. Valóban remekmű lett, még ma is megtekinthető — a házban a család legfiatalabb férfi leszármazottja él.

Nem tudom, ismeri-e a falusi emberek mentalitását. Valamikor úgy volt, hogy nyáron, esténként a kocsma vagy az italbolt előtt üldögéltek a munkából hazatérő férfiak, és hideg sör vagy spriccer mellett vitatták meg a világ dolgait. Persze a negyedik-ötödik kör után már ágaskodni kezdett bennük az okoskodás, a virtus. Gyakran nemcsak összeszólalkoztak, hanem össze is verekedtek. Egy ilyen borszagú estén az apám is ott volt „bandázni”, és amikor a verekedés elkezdődött, ott maradt, vesztére. A szomszéd fia ugyanis, akinél a kerítést csinálta, megtámadott egy másik szomszédot, jöttek a rendőrök, a mentők. Villámgyorsan történt meg az alku: az apám magára vállalja a szurkálást, amiért a házhoz kap még három hold földet is. Ez azért volt fontos, mert a tettes izgága, veszekedős természetű fiatal hírében állt, aki volt már néhányszor börtönben. Így hát apámat vitte be a rendőrség, kihallgatták, majd hazaengedték, mert az áldozat nem halt meg. Anyám már a terhesség nyolcadik hónapjában járt, a történtek után rosszul lett, és még azon az éjjelen világra jöttem. A szomszédok másnap azt javasolták, apám egy időre tűnjön el a faluból, mert közben meghalt az áldozat. Ő meg, szerencsétlen, valóban elment.

Apám később azt mesélte, hogy rendszeresen írt anyámnak, de választ sohasem kapott. Anyámtól nem kérdezhettem ezt meg, mert meghalt, amikor a fiam hároméves volt. Egyedül nevelt fel, ismeretlen környezetben, apám szülei ugyanis, akiknél laktunk, mindent megtettek, hogy megkeserítsék az életét. Engem sem szívleltek nagyon, ezért Bánátba költöztünk. Ott senki sem ismert bennünket, így nyugodtan élhettünk. Azt tudom, hogy anyám végül megkapta a megígért ház árát, és ebből a pénzből vette meg a tóbait. Befejeztem az elemi iskolát, amikor egy délelőtt egy ismeretlen férfi jött hozzánk. Nekem nagyon furcsa volt, anyámnak ugyanis egyetlen férfi látogatója sem volt soha. És képzelje, ez a férfi nálunk maradt! Sosem értem őket „tetten”, nem viselkedtek erkölcstelenül, de a faluban beindult a pletyka: a legbecsületesebb nőt is el lehet csábítani — mondogatták. Számonkértem anyámtól a vendégét, de ő azt mondta, mindenkinek kötelezettsége segíteni embertársát. Ennyi volt a magyarázat. A férfi rendkívül nyugodt, udvarias, szorgalmas ember volt, minden apróságot megköszönt, és segített anyámnak, hogy felneveljen, kiiskoláztasson. Idővel teljesen elfogadtam őt.

Férjhez mentem, megszültem a fiamat, de csak akkor tudtam meg, ki a nálunk élő férfi, amikor a férjem hirtelen meghalt. Csak akkor érezték úgy, hogy megtudhatom az igazat: ő az apám. Annyira örültem, hogy nem is kérdezősködtem, miért volt annyi rejtély az életünkben. Persze azért kértem, hogy hivatalos úton is derítsük ki, valóban ő-e az apám, amit meg is tettünk. Minden más kérdés jelentéktelennek tűnt. Egyszerűen csak örültek egymásnak, és együtt voltunk mi, hárman, mint ahogy egy családhoz illik. Sokszor elgondolkodom, mennyi félelem, aggódás, szeretet lehetett közöttük, ha képesek voltak húsz évig együtt élni anélkül, hogy valaki gyanakodott volna apám kilétére. Anya a halála napjáig tisztelte a szabályt, mely szerint a vér nem válik vízzé.


A nyitókép illusztráció (Pixabay.com)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..