A Magyar Mozgalom (MM) is részt vesz az áprilisi szerbiai választásokon, és nyomon fogja követni a magyar kormány 50 milliárd forintos gazdaságfejlesztési stratégiájának átláthatóságát — egyebek között ezekről a 2016. évi tervekről számoltak be a szervezet képviselői a pénteki évkezdő sajtótájékoztatón a szabadkai Klein house social bar & art galleryben.
„Az előretekintés a lényeg, nem pedig a múltnak az értékelése” — jelentette ki az MM társelnöke, dr. Korhecz Tamás, aki mellett az MM ideiglenes ügyvivő testületének gazdasági ügyekkel megbízott tagja, Csanádi Attila is jelen volt az évnyitó sajtóreggelin.
— Lassan öt hónapja alakult meg az MM, sokan azonban még most sem tudják, mi a célja, vagy miben más, mint a közélet többi szereplője. A civil szervezet ezen is szeretne változtatni — mondta Korhecz, aki szerint az a legfontosabb, hogy folytassák az olyan civil aktivitásokat, mint amilyen a Mocorgó, a Jogbogozó, a Közéleti Kávéház vagy a gazdasági kérdéseket boncolgató találkozók. Ebben az évben tehát intenzívebben lesznek jelen a lakosság körében.
A választásokkal kapcsolatban Korhecz kifejtette, elérkeztek ahhoz a ponthoz, hogy a soron következő választásokon való részvételük elkerülhetetlen, indulni fognak. Mint mondta, az MM elsősorban konszenzuskeresésen keresztül próbálta megoldani a közéleti problémákat — az MNT-n, a VMSZ-en belüli gondoktól kezdve a nemzeti minimummal, illetve a sajtószabadsággal kapcsolatosakig. Ezt a párbeszédet elsősorban a VMSZ-szel szerették volna folytatni, a kérésekre azonban kizárás, kirekesztés, nyomásgyakorlás és üldözés volt a válasz a VMSZ csúcsvezetése és Pásztor István részéről. Ennek ellenére nem zárkóznak el a párbeszédtől, de mivel nem a VMSZ az egyetlen politikai szereplő a vajdasági magyarság palettáján, másokkal, többek között a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége elnökével, Csonka Áronnal is tárgyalóasztalhoz ültek. Egyelőre bárki felé nyitottak, akár a nem magyar szervezetek felé is — ez főként lokálpatrióta szerveződésekre vonatkozik.
Csanádi Attila hangsúlyozta, a gazdasági és a vállalkozói munkacsoport az elmúlt hónapokban dialógust indított a helyi vállalkozókkal az aktuális gazdasági helyzetről. Ennek legidőszerűbb témája, hogy a magyar kormány felajánlása jóvoltából egy erős gazdasági csomag várható. A részletek homályosak, ezért az MM megfogalmazott bizonyos javaslatokat, melyeket elküldött a VMSZ elnökének, illetve Magyarország miniszterelnökének is. A programban hihetetlen lehetőségek rejlenek, ha átlátható módon kezelik, amihez az is hozzátartozik, hogy a kritériumrendszert a vállalkozók igényeihez igazítják. Egyelőre azonban sem a kritériumrendszerről, sem a pontozásról, illetve még a lebonyolítási módozatokról sem tudni semmit, ahogyan arról sem, hogy ez a juttatás állami támogatásnak minősül-e. Hiszen ha igen, akkor európai uniós szabályoknak kell megfelelnie, meghatározva a pályázat alsó és felső határát. Az MM továbbra is követni fogja a pályázat lebonyolítását, figyelni fog a transzparenciára, és javaslatokkal fogja segíteni a programot, hogy az a céloknak megfelelően valósuljon meg.
Lapunk felvetésére, mely szerint egy ilyen kis létszámú közösségben, mint amilyen a vajdasági magyarság, egy újabb politikai erő megjelenésével az emberekben felerősödhet a félelem, hogy a szavazatok szétforgácsolódnak, Korhecz azt válaszolta, hogy ez csak egy jól hangzó retorikai érv. Azon a helyzeten, hogy Vajdaságban hét magyar bejegyzett párt van, már nem lehet sokat változtatni. Az MM-nek nem az a célja, hogy a VMSZ munkájával megelégedett szavazókat átcsábítsa magához, hanem hogy artikulálja annak a több tízezer embernek az elégedetlenségét, aki eddig nem talált hiteles politikai opciót. Ami pedig a szétforgácsolódást illeti, ha valahol nem két opció indul, hanem hat, akkor is ugyanannyi képviselője lesz a magyarságnak, a helyzet legfeljebb csak jobban tükrözi majd a közösségen belüli pluralitást, a különféle eszméket. Szerbiában már nem áll fenn a szavazatok szétforgácsolódásának veszélye, mivel megszüntették a többségi választási rendszert. Pártlistás választási rendszer van ugyanis, melyben az ilyen jellegű pluralitás nem veszélyezteti a képviseletet.