home 2024. május 23., Dezső napja
Online előfizetés
A vajdasági magyar irodalom dicsérete
Tóth Lívia
2022.10.19.
LXXVII. évf. 42. szám
A vajdasági magyar irodalom dicsérete

Remek hangulatban telt Csókán, a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesületben a VIII. Cs. Simon István Vers- és Prózamondó Találkozó. A szervezők ezzel az eseménnyel alapító elnökükre emlékeznek, aki az idén, október 19-én lett volna nyolcvanéves.

A szemlére ezúttal több mint hetvenen jelentkeztek, Temerintől Szabadkáig, Vajdaság több településéről.

— Soha ennyien még nem voltunk ezen a rendezvényen, és ez szívmelengető érzés. Csodálatos hallgatni ezt a sok gyermeket és fiatalt, akik a vajdasági magyar szerzők műveit hozták el nekünk. A mai nap kellemes színfoltja volt Varga Ibolya tiszaszentmiklósi barátunk, aki a saját, Cs. Simon István tiszteletére írt versét olvasta fel — emelte ki Kiss Tóth Erika, a Móra Ferenc MME elnöke.


Csoportkép díjazottakkal, zsűrivel és szervezőkkel (fotó: Móra Ferenc MME)

A Cs. Simon István Vers- és Prózamondó Találkozóra kizárólag vajdasági magyar írók, költők verseivel, illetve prózájával lehetett nevezni, emellett a kiírásban az érdeklődők figyelmébe ajánlották a bánáti irodalmárok alkotásait is. A szervezők nagy megelégedéssel nyugtázták, hogy hat bánáti költőtől — Cs. Simon István, Fehér Kálmán, Bogdán József, Molnár Rózsa, Gyólay Karolina, Szűcs Imre — hangzottak el versek. Bogdán József egyébként is a legnépszerűbbek sorába tartozott, tízen választották az ő verseit, de közkedveltek voltak Ács Károly, Gál László, Domonkos István, Csík Mónika, Szabó Palócz Attila költeményei is. Az pedig külön öröm, hogy a megmérettetést vállalók felfedezték Krizsán Szilvia ifjúsági regényét, illetve Sisakos Fanni és T. Kiss Tamás verseit is.

A bírálóbizottság tagjai voltak: L. Móger Tímea író, költő, Erdélyi Ilona nyugalmazott magyar nyelv és irodalom szakos tanár, valamint Kobrehel Éva, a csókai művelődési és oktatási központ igazgatója.

L. Móger Tímea elmondta, ajándék volt számára ez a néhány óra, olyan, amelyből feltöltekezhetett az elkövetkező időszakra.

— A fellépők kiállása méltó Cs. Simon István emlékéhez, akinek a tevékenysége hatalmas vállalás volt a vajdasági, azon belül pedig a bánáti, csókai magyarság érdekében. Jókedvűen hallgattam a kortás költőink alkotásait, mert úgy gondolom, ha a mi verseinket is mondják, az egy nagy lépés a klasszikussá válás útján.

A jelenlévők a szünetben jóízűen majszolták az egyesület konyháján frissen kisült tejfölös lángost.

Díjazottak:

1—2. osztály: 1. Kiss Luca (Óbecse), 2. Sóti Luca (Zenta), 3. Zombori Botond (Csóka) és Simonyi Emese (Magyarkanizsa). Cs. Simon István nővérének, Simon Juliannának a különdíját, a saját kezűleg készített vándortarisznyát, benne egy kézművesbabával, a csókai Érics Fanni érdemelte ki.

3—4. osztály: 1. Vortity Anasztázia (Temerin), 2. Juhász Hanna (Zenta), 3. Kurunci Kornél (Hódegyháza).

5—6. osztály: 1. Surányi Bálint (Zenta), 2. Holló Lara (Magyarkanizsa), 3. Kurnyák Zsófia (Kishegyes), különdíj: Balogh Virág Dóra (Zenta).

7—8. osztály: 1. Szarka Hanna (Zenta), 2. Lovas Jázmin (Zenta), 3. Baranyi Máté (Kishegyes), különdíj: Nikolity Dávid (Zenta).

Középiskolások: 1. Jaksa Dominika (Csóka), 2. Király Ella (Zenta).

Dicséretet és jutalomkönyvet érdemelt ki Giric Robertina (Csengettyű óvoda, Tiszaszentmiklós) és az újvidéki Szabó István, aki egyedüli fellépőként a felnőttek kategóriájában mutatkozott be.

A rendezvény végén a szervezők és a zsűri tagjai bensőséges megemlékezést tartottak, és virágot helyeztek el Cs. Simon István sírján a csókai temetőben.

A szemle a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács, Csóka Község Önkormányzata, valamint a Csóka Művelődési és Oktatási Központ támogatásával valósult meg.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..