A vágy, avagy a mesélő kert emléke
LOVAS Ildikó retró tárca(novellája)
2014.10.29.
LXIX. évf. 44. szám
A vágy, avagy a mesélő kert emléke

Feljegyzések nem létező polgárságunk történetéből

Mindenki gyerekkorának van egy kertje. Mesélő, titkos, ábrándos, rejtélyekkel, vágyakkal teli. Az én kertem egy meséskönyv volt, rózsaszín, és éppenséggel ez volt a címe is: A mesélő kert. És a kemény borítón egy óriási fehér fa volt, törpék, gyönyörű királylány, Jancsi és Juliska, legfelül pedig a farkas beszélgetett kedélyesen Piroskával.

Vittem, cipeltem magammal, ha Anyám egyetlen pillanatra abbahagyta a munkát, én azonnal a kezébe nyomtam a kedves könyvemet, olvasna nekem belőle. Mosogatólé csorgott még a kezén. Porhanyós föld nyomai az ujjain, a gyomlálástól. Mesélj. Szálka ment az ujjába a söprűtől. Mesélj. Lefolyt a kezén, végig a karján a kamillás tea, mellyel a szopirnyicás kutya savós-nyálkás szemét mosogatta végtelen türelemmel. Mesélj.

Végül egyezségre jutott velem, kénytelen volt gátat szabni végtelen, kitartó, türelmes türelmetlenségemnek, mellyel a meséket követeltem. Ebéd után, amikor elmosogatott, csak a miénk volt a délután. Egész délután olvasott nekem. Pattogott a kályha. Illatoztak a vázában a kert virágai. A macska lassú mozdulatokkal dagasztotta a zöld rekamiét. Körmei egyre élesebbek, a rekamié egyre bolyhosabb lett. Ültem a kis fotelomban, és lélegzetet sem vettem. Titkos kertben voltam Anyámmal.

Mesélj te, mondta. És vissza kellett mesélnem a mesét. Ebben nem volt kímélet, ha nem figyeltem, nem tudtam visszamesélni, akkor nem olvasott. Meghaltam volna alt hangja nélkül, melyben lebukott a délutáni nap.

Játssz mást, kislányom, mondta, ha nem figyeltem.

Mindig figyeltem. Nagyszerű kaland volt, ahogyan kerestem a szavakat, kutattam az események kacskaringója után. Mi volt előbb? És mit mondott akkor a lány a királynak? És hová gurult a peták?

Néha fésült volna. Ültem mellette a rekamién, és tűrtem, hogy befonja a hajam. Gyűlöltem, ha babráltak a hajammal, de Anyámtól ez is jólesett. Utáltam, de tűrtem, mert az ő keze matatott a hajamban. Befonta a copfom. Levágta a siskám. Kontyba csavarta a hajam, mely a fenekem verdeste. Évekig könyörögtem, hogy levágja. Amikor megtette, sassoonfrizurát varázsolt nekem. Fejjel lefelé lógtam a zöld rekamién, úgy élveztem, hogy rövid lett a hajam. Akkor már delfin-könyveket olvastam.

Máskor öltöztetett volna, szép ruhákba. Fodros blúzba, rakott szoknyába. Egyszer vett nekem egy fehér blúzt, kék virágokkal volt kihímezve az eleje. Soha nem vettem fel. Utáltam, ahogyan öltöznöm kellett volna. De eltűrtem volna, csak nem bírtam. Azt, hogy szépen öltözzek, már nem bírtam el.

Mesélj, mondtam, milyen volt neked kislánynak lenni? Rendre elsírtam magam, úgy sajnáltam. Sokat volt egyedül. Mindent maga végzett. Tízéves korában már levágta és felpucolta a csirkét. Ráhajoltam volna a kezére, hogy megcsókoljam.

És mi volt neked szép? Mesélj.

Egyszer, egy nyári napon a kertben voltak. Az édesanyja kirúzsozta a száját. Ujjai közé vette a kislánya állát, és rúzsával finoman széppé varázsolta az ajkait. Anyám nagyon boldog kislány volt aznap. Az apja lefényképezte őket, aztán pedig ráírta a fotó hátuljára, hogy Magduska és Anyukája.

És az neked jó volt, hogy kirúzsozta a szád? Mesélj. Ámultan hallgattam, körülöttem az Amerikából érkezett bonbonosdobozban tartott fényképek sokasága. Némelyik lecsúszott az ölemből.

Egy kislány, szigorú tekintettel, hajában masni, virágos, nyári ruháján bubigallér, vele szemben az édesanyja, frizurája akár Karádi Kataliné, mögöttük a léckerítés. Ők ketten pedig a kertben, a mesélő, csodás, titkos, rejtélyekkel teli kertben, a boldogság kertjében.

A kislány nem állt önfeledten. Nem tudta akkor, abban a pillanatban, hogy lánynak lenni szép, csodaszép érzés. Csak az anyja érintését élvezte. De gyanakodva. Hátha a következő pillanatban kiderül, hogy nem mosta el elég szépen a poharakat, és már repül is a bokája irányába a kis vaslapát. Vagy nem etette meg a fekete színű, gyönyörű disznójukat. Vagy nem. Vagy nem. Vagy nem.

Mesélj.

Lánynak lenni szép? Kérdeztem.

Anyának lenni szép. Mondta Anyám.

Mesélj.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kaleidoszkóp rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..