* Csak néhány napja vetted át a Junior Prima díjat. Milyen volt az átadó?

— Nagyon szép volt. A díjátadót a Magyar Tudományos Akadémián tartották meg, mely már maga is egy igen szép, történelmileg fontos épület. Ehhez jött a nívós ünnepség, melyen minden díjazottról kisfilmet vetítettek, felolvasták a tudományos tevékenységét, majd az estet gálavacsora zárta. Mindezek mellett nagy megtiszteltetés volt átvenni ezt a díjat, már régóta vágytam rá, sőt, tudatosan készültem is. Tudtam, hogy nagyon sokat kell dolgozni, eredményeket felmutatni, így a PhD-s éveimet erre is fordítottam. Rengeteget dolgoztam, és sikerült elérni azokat az eredményeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egyáltalán számításba kerüljek, jelölhetővé váljak. A Junior Príma díjat Magyar tudomány kategóriában harminchárom éves korig lehet megkapni, a többi kategóriában ez a korhatár alacsonyabb, harminc év. Évente tíz fiatal érdemli ki, aki tudománnyal foglalkozik, az orvostudománytól kezdve a történelemtudományon át a kémiai tudományokig, ami még inkább erősít a presztízsén, szóval nagyon büszke vagyok rá, hogy az idén nekem ítélték oda.

Fotó: Hunyicska Ákos

* Mi a legizgalmasabb része a vegyészetnek?

— Számomra azok a részek, amelyek nem kötődnek szorosan a vegyészethez. Lehet, hogy ez furán hangzik, de így érzem. Én az alapképzést anyagmérnök szakon végeztem, utána következett a vegyészet, majd a doktori iskolában az elektrokémia. Az anyagmérnökség és az elektrokémia is egy határterülete a vegyészetnek. Nem az a tipikus laborban lötykölős rész, sokkal inkább egy interdiszciplináris terület. Határmezsgye. Ez érdekel, ahol bele lehet kóstolni más tudományterületekbe is, például a fizikába, a mérnöki tudományokba.

* A doktori munkádban — ahogy írod — nanokompozit elektródokat állítottál elő olyan fotoelektrokémiai reakciókhoz, amelyekből hasznos termékek (például szén-dioxidból metanol vagy etanol) keletkeznek. Ez mit jelent pontosan?

— Az elektrokémián belül van egy terület, ez a fotoelektrokémia. Alapjában az elektrokémiában elektromos áramot használunk arra, hogy lejátszhassunk különféle kémiai folyamatokat. Például amikor a vízbe elektromos egyenáramot vezetünk, az szétválik hidrogénre és oxigénre. Ez egy elektrokémiai folyamat. Másfajta elektrokémiai folyamatok játszódnak le az akkumulátorokban is, amikor a telefonjainkat nap mint nap töltjük. A fotoelektrokémia pedig a fényt is behozza a játékba, azaz a fény által generált elektromos áramot közvetlenül használjuk fel a következő módon: a vizsgált anyagokban a fény hatására termelődő elektronok alkalmazhatóak különféle kémiai folyamatokban közvetlenül az anyag felületén, ráadásul ez bizonyos szempontból előnyösebb, mint ha áramot vezetnénk át a rendszeren, ahogy a hagyományos elektrokémiában szokás, szelektívebben kaphatunk meg ugyanis bizonyos termékeket. Ez egy viszonylag friss tudományterület, az utóbbi tíz-tizenöt évben vált népszerűvé. Most már sokkal többen foglalkoznak vele, mint akkor, amikor elkezdtem a doktorimat.

* Akkor ez nehézség volt, vagy inkább megkönnyítette a munkádat?

— Egyrészt nehezítette, hiszen kevés tudományos eredményre lehetett építkezni, másrészt könnyítette is, hiszen minden, amit alkottam, újdonságnak számított. Egy hasonlattal élve: vannak emberek, akik szeretik az erdőben szélesíteni a meglévő ösvényt, én az vagyok, aki inkább szereti az utat törni az erdőben. Szerencsére a témavezetőm és a csoport is, melyben dolgozom, ilyen gondolkodású, mint én. A témám pedig nem csak elméletben létezik, nagyon jól használható, a cél, hogy a szén-dioxidot fény segítségével hasznos anyaggá alakítsuk. És ha megnézzük, a szén-dioxid egy olyan anyag, amellyel mindenki próbál valamit kezdeni, hiszen nem tesz jót a környezetnek, és súlyos adókat is fizetnek a cégek, ha „kidobják az ablakon”.

* Tovább folytatod a kutatást ezen a területen, vagy ez most ennyi volt?

— A tudományban nincs befejezett kutatás. Mindent tovább lehet fejleszteni. A fotoelektrokémiai részt most egy időre letudtam, új doktori hallgatók jöttek a csoportba, akik tovább tudják vinni a munkámat, hiszen már elértem olyan eredményeket, amelyekre építhetek. Kell néha váltani, mert belefásulhat az ember egy témába. Az utóbbi két évben a sima elektrokémiai szén-dioxid-átalakítással foglalkozom, úgy hiszem, ez a terület előbb befut majd az iparban is releváns területen. A fotoelektrokémiának még kell körülbelül tizenöt-húsz év, az elektrokémiában pedig ebben az évtizedben van egy olyan törekvés a nagy cégek és a politika részéről is, hogy olyan ipari folyamatokhoz is használjuk az elektrokémiát, amelyek most nem azzal működnek. Az átlagember bele sem gondol, mennyi mindent kapunk a vegyipartól: a szappantól a festékig mindent. Sok olyan folyamat van, például a műtrágyagyártás, amelyhez földgázt kell használni, fel kell fűteni a reaktorokat, a földgázból nyerik ki a hidrogént, abból lesz az ammónia, majd a műtrágya. Van egy politikai nyomás, hogy próbáljunk meg ne földgázt alkalmazni ilyen célokra, hanem ott vannak a napelemek, melyek ha süt a nap, annyi energiát termelnek, hogy néha nem is tudjuk mind felhasználni ott és akkor. Ezt a plusz-elektromosenergiát alkalmazni lehetne a vegyiparban, mert olcsó, a belőle előállított termék is olcsóbbá válik, csak még ki kellene fejleszteni a szükséges technológiát. Ennek most kiváló a támogatottsága, jó lehetőség annak, aki ért hozzá, ezért most ez a fő irányvonalam. Másrészt ennek beindítása óriási változásokat hozhat majd a világban, s én ilyen dolgokkal szeretnék foglalkozni, amelyek globálisan hatnak a jövőben.

* Két alkalommal is voltál Svájcban gyakorlaton. Mit tapasztaltál, mik a különbségek az itthoni képzésekhez, felszereltséghez képest?

— Az EPFL-intézet egy nagyon jól felszerelt hely, természetesen leesett az állam. Ott más témakörrel foglalkoztam, de nagyon jó volt belelátni egy ilyen jó műszerezettségű egyetem, kutatóintézet munkájába. Viszont elmondhatom, hogy az utóbbi néhány évben — részben a témavezetőmnek, dr. Janáky Csabának köszönhetően — pályázati forrásokból egy csomó pénz érkezett Szegedre, így a vegyészet s a Kémia Tanszékcsoport olyan jól felszerelt, hogy szinte a párját ritkítja. Jobban állunk, mint némely nyugat-európai egyetem, olyan műszerek is vannak itt, amelyekről máshol csak álmodoznak. A másik különbség, hogy Magyarországon nincs olyan erős adminisztrációs nyomás, mint például Németországban, Svájcban. Itthon egy kicsit lazábban veszik a dolgokat, míg kint néha fél évet kell várni arra, hogy valamit a laborba vihessenek, ezért lassan halad a kutatás. Hogy melyik a jobb? Nem tudom, mindkettőnek van előnye és hátránya is bőven.

* A vegyészet mellett érdekel a robotépítés (hobbielektronika, programozás) s az animációs filmek készítése is. Mindkettő egész embert kíván, mennyire sikerült beleásnod magad ezekbe?

— Leszögezném, hogy mindkettőt csak hobbiszinten művelem, egy robotikás szakember kiröhögne, ahogy egy profi animációs filmes is. Szeretek a szabadidőmben is olyan dolgokkal foglalkozni, amelyekből tanulok, amelyek hasznosak. A Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban emelt szinten tanultuk a matekot és a programozást, és nem akartam, hogy ez a tudás elvesszen. Ezért elsajátítottam az internetről az elektronika alapjait, s elkezdtem beleásni magam. Ez nagyon hasznosnak bizonyult, hiszen később, a kutatómunkám során rengeteg apróbb műszert, automatát kellett építenem, amihez nem kellett szakembert hívnom, megcsináltam magam. Az animációsfilm-készítés is a Bolyaiból jött, tagja voltam a Bolyai Filmműhelynek, szerettem ilyesmivel foglalkozni. Erre nem sok időm jut, évi egy hét maximum, de amikor képről képre készítem a filmecskét, az olyan, mint egy meditáció. 

* Gyakran utazol.

— Nagyon szeretek utazni. Minél többet látsz a világból, annál több vagy. A szüleinkkel is sokat utaztunk, a húgommal is kettesben, a menyasszonyom is szeret utazni, s olyan szakmát is választottam, ahol lehet utazni, a munka része konferenciákra járni, bemutatni a tevékenységed, beszélgetni ottani kutatókkal.

* Hol látod magad tíz év múlva?

— Nehéz megmondani. Jelenleg a témavezetőmmel s egy csapattal dolgozom egy startupcég felépítésében, meglátom, mennyire tetszik majd a céges létforma, mivel eddig csak kutatói körökben mozogtam. Ha tetszik, maradok tovább, talán önállósodok is, de ha néhány év után azt érzem, ez nem az én világom, akkor visszamegyek kutatni. Nem zártam be ajtókat az egyetem felé sem, szívesen tanítanék is, mondjuk, tíz év múlva, amikor már saját tapasztalatokból is tudok majd mesélni a hallgatóknak.