home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A tudatos életmód már gyermekkorban is fontos
Szakáll Laura
2022.08.15.
LXXVII. évf. 32. szám
A tudatos életmód már gyermekkorban is fontos

Halasi Szabolcs az Újvidéki Egyetem rendkívüli tanára, a szabadkai Active Kids alapítója, hosszabb ideje közéleti szerepet vállal. Fontos számára, hogy a közösségért is tegyen. Egészséges életmóddal kapcsolatos kiadványok szerzője, társszerzője. Igyekszik ráirányítani a szülők figyelmét arra, hogy gyermekeiket egészséges életmódra neveljék, melynek a megfelelő étrend mellett a rendszeres fizikai aktivitás is fontos eleme.

Szabolcs Kishegyesen született, már gyermekként a labdarúgás mellett döntött. Több utánpótláscsapatban játszott, majd a testnevelési karra iratkozott. Edzőként a Győri ETO-nál is dolgozott, majd hazaköltözött, később doktorált. Tudományos kutatásokat végez, együttműködik az Egészségügyi Világszervezettel, melynek kérésére több felmérésben is részt vett. A WHO COSI projektuma arra világított rá, hogy Szerbiában egyre több az elhízott és túlsúlyos gyermek. Amíg 2015-ben ez a szám 30 százalék volt, addig 2019-ben már a hét—kilenc évesek 34 százaléka küzdött ezzel a problémával. Mint mondja, ehhez az okoseszközök elterjedése is hozzájárul, mivel a mai gyerekek sokkal kevesebbet mozognak, mint a szüleik annak idején.

— Több mint 3000 gyerek lett felmérve egész Szerbiából, ezért reprezentatív mintáról beszélhetünk. Ebben nem vagyunk elmaradva Európától. Ez figyelmeztető jel. Úgy gondolom, a nevelés, az edukáció kulcs kell hogy legyen abban, hogy a gyerekek egészségesebben éljenek, mint ahogy ez a 2000-es években elkezdődött. Mi történt? A fizikai aktivitást fizikai inaktivitás váltotta fel. Sokkal kevesebbet mozognak a gyerekek, mint mi huszonöt-harminc éve. Például amikor a gyerekemet egy szülinapra elkísérve a játszóházban azt tapasztalom, hogy azt mondják a gyereknek, ne szaladgálj, mert leizzadsz, akkor én csak nézek. Az inaktivitáshoz az okoseszközök is nagymértékben hozzájárulnak. Gyerekek esetében napi 60 perc mozgásra lenne szükség, felnőttek esetében pedig az Egészségügyi Világszervezet úgy határozta meg, hogy 150 perc hetente. A fizikai aktivitásnak mentális hatásai is vannak. Kevesebb depresszióval, szorongással küzdő ember lenne.

* Ha gyermekkorban kimaradt a mozgás, hogyan indulhat el az az ember, aki felnőttként változtatni szeretne az életmódján?

— Ez nemtől, adottságoktól és korosztálytól is függ, de a lényeg a fokozatosság. Ami a mozgást illeti, a legjobb sétával kezdeni, majd jöhet a kerékpár és esetleg a futás. Ha kilók leadása a cél, ne a mérleget nézzük, hanem a megtett távot vagy az ismétlések számát. Ahogy javul a fizikai állapot, a közérzet és az önértékelés is javulni fog. Sok mindent ki lehet próbálni. Fokozatosan kell haladni, teljesíthető célokat kell meghatározni, melyek elérése mégis kihívás, és lesz sikerélmény a végén. A lényeg az, hogy az ember hosszú távon egészséges maradjon. Tény, hogy az orvostudomány óriásit fejlődött, életben tud bennünket tartani százéves korig is, de „nem az a legnagyobb érték, hogy élünk, hanem az, hogy jól éljünk” (Szókratész i. e. 469—399). Mert ha már negyven-ötven évesen problémát okoz a lépcsőzés, akkor az milyen élet? Szerbiában az ötven év felettiek körében a leggyakoribb elhalálozási ok szív- és érrendszeri problémákból ered. Szerbiában 700 000-en küzdenek valamilyen szintű cukorbetegséggel, és nem akarok senkit ijesztgetni, de több mint 2 millióan szenvednek magas vérnyomástól. Ehhez az is hozzájárul, hogy nincs fizikai aktivitás, az emberek nem táplálkoznak megfelelően és a stressz.

* Ami az étkezést illeti, mit érdemes kerülni?

— Az 1900-as évek elején egy ember egy év alatt mindössze 1 kilogramm cukrot fogyasztott. Az 1950-es években ez már 3-4 kilogramm volt, és eljutottunk oda, hogy a 2000-es évek elején 33-34 kg, 2050-re valószínűleg egy zsáknyi cukrot, azaz 50 kilogrammot fog elfogyasztani egy ember egy év alatt. Minél kevesebb feldolgozott élelmiszert együnk. Cukor mindenben van, ettől az ember hirtelen energiát kap, mely nem sokáig tart, ezeket üres kalóriáknak nevezzük. Nagyon gyorsan kiürülnek, és a szervezet újból megkívánja a cukrot. Ezért jók a lassan felszívódó színhidrátok, mert akkor a vércukor egy hosszabb távon megfelelő szinten van. A cukrot és a fehér lisztet érdemes kerülni. Az úgynevezett okostányért javaslom, melyhez én is tartom magam. A mediterrán diétához hasonlít. A tányér felén zöldség kell hogy legyen, a negyede köret, a másik negyede pedig hús. Nagyon sok zöldséget kellene a szervezetbe vinni. Ez nemcsak Szerbiában gond, hanem globálisan is.

* Milyen következményekkel járhat a túlsúly?

— Mozgásszervi, pontosabban ízületi vagy testtartás jellegű problémákkal, de az is megtörténhet, hogy kardiovaszkuláris panaszok jelentkeznek, esetleg rák. A túlsúly elkerülhető. Ennek legegyszerűbb módja a megelőzés. A fizikai aktivitással nagyon sok betegség elkerülhető. Mindenki szeretne nyolcvanévesen is az unokákkal szaladgálni, de mit tesz érte? Ez olyasmi, amire tudnánk hatni, ám mégsem tesszük.

* Az egészséges életmódra való nevelés már gyermekkorban megkezdődik, ezt a célt tűzte ki az Active Kids is.

— Így van, 2014-ben társammal, Nagy Csabával azért indítottuk, hogy a gyerekeink számára legyen egy olyan hely, ahol mozgásos játékok által fejleszthetik a képességeiket és a készségeiket. Jelenleg ott tartunk, hogy 60 gyermekkel dolgozunk két és féltől tízéves korig. Az ősszel szintet fogunk lépni, átköltözünk a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tornatermébe, itt már olyan programokat kínálunk, amelyek az egészséges életmódra nevelik nemcsak a gyerekeket, de a szülőket is. Merthogy a szülőknek is tartunk majd előadásokat a fizikai aktivitás és az egészséges táplálkozás fontosságáról, a megfelelő hidratációról és az alvási szokások kialakításáról magyarul és szerbül is, amíg a gyerekek nálunk vannak edzésen. A kicsikkel közösen egyszerű ételeket is készítünk, energiaszeletet vagy szendvicset. Ezt nem is én, hanem majd a lányom fogja tartani, aki tizenkét éves, és nagyon szeret ezzel foglalkozni. Így akarjuk a kicsiket az egészséges életmódra nevelni. Elhízott gyermekeknek is készítünk programot, valamint a fiatal sportolóknak is nyújtunk táplálkozási tanácsokat. Az Active Kids az MTTK-val közösen szerb nyelvű kiadványt készített a fiatal sportolók táplálkozásáról, ez hamarosan magyarul is megjelenik.

* Aktív életet élsz, a napi teendők mellett rendszeresen szakítasz időt a sportra, a megfelelő étkezésre.

— Heti hat alkalommal edzem. Kerékpározás, gerinctorna annak érdekében, hogy minél jobban ellensúlyozzam azt az ülő életmódot, amelyet én is folytatok a munkám során. Apró célokat tűzök ki magam elé. Az idén az a tervem, hogy elkerékpározom Kishegyesig, majd vissza. Ez négy, négy és fél óra lesz. Jelenleg a két óra folyamatos kerékpározás nem okoz gondot, de állandóan növelem a távot. Én is teljes életmódváltást vezettem be. Reggel idejében kelek, elvégzem az aznapi mozgástevékenységet, hogy egész napra felvillanyozzon. Napi egy órát igyekszem magamra szánni. Sokan azt mondják, nincs idejük magukra. Időben le kell feküdni és egy órával korábban kell kelni, ez a megoldás. Kipihenten kezdjük a napunkat annak érdekében, hogy a nagyszerű napot remek hetek és csodálatos évtizedek követhessék.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..