home 2024. október 11., Brigitta napja
Online előfizetés
A testté lett irodalom — IV. Dombosi történetek
Berényi Emőke
2013.07.24.
LXVIII. évf. 30. szám
A testté lett irodalom — IV. Dombosi történetek

Július 10-e és 14-e között immár negyedik alkalommal tartották meg a Dombosi történetek — remix 2013 elnevezésű irodalmi tábort, mely a kishegyesi Dombos Fest szerves részeként, annak zenei főprogramjától mégis elkülönülve, a Szabadegyetem előadásaival egyidejűleg zajlott.

A Nemzeti Kulturális Alap, a Szekeres László Alapítvány és a községi önkormányzat által támogatott, a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör, valamint a Szépírók Társasága partnerségében megvalósuló, fesztivál jellegű rendezvényről túlzás nélkül állítható, hogy a magyar irodalom legnagyobb vajdasági ünnepe. Azon kívül, hogy rendre itt vendégszerepelnek a magyarországi és a határon túli irodalom kiválóságai, a társművészetek is képviseltetik magukat kiállításokkal és koncertekkel. Mint a szervező, Virág Gábor elmondta, az idén ugyan kisebb anyagi keretből voltak kénytelenek gazdálkodni, ez azonban nem ment a színvonal rovására. Az igencsak gazdag és színes program rendhagyó helyszínen, a Király kocsmában folyt, melynek teraszát a nagyszülőktől kölcsönzött régi tárgyakkal varázsolták igazi művésztanyává.

A házigazda szerepét betöltő huszonévesek, a Híd Kör tagjai számára ez az öt nap az intenzív tanulásról szólt, hiszen nemcsak hogy olyan szerzőket ismerhettek meg testközelből, akikről előtte az egyetemen tanultak, hanem különféle műhelymunkákban is részt vehettek. Az újvidéki Magyar Tanszék húsz-harminc hallgatója — akik ezúttal is ingyenesen látogathatták a foglalkozásokat — délelőtt és koradélután az irodalomértés legújabb iskoláinak problémafelvetéseibe nyerhettek bepillantást. A Pécsi Tudományegyetemen oktató Horváth Viktor A vers ellenforradalma címmel tartott formatörténeti szemináriumot, áttekintve a különféle versszerkezetek módosulásait. A doktori disszertációját a kortárs művek tanításának tapasztalatairól író Csobánka Zsuzsa Az érintés alakzatai című kurzusán drámapedagógiai módszerekkel közelítette meg az egyes szövegek testreprezentációit. A Symposion folyóirat főszerkesztője, Sirbik Attila a húsnak a kulturális diskurzusban elfoglalt helyét vizsgálta képzőművészeti alkotásokon keresztül. Szombaton és vasárnap Szegő János, a Magvető kiadó szerkesztője is csatlakozott az előadókhoz: Az irodalom retorikája című workshopján a kortárs magyar irodalom körüli kánonokról, kultuszokról és a marketingről mesélt. Néhány órán a tárgyalt szövegek és képek alkotói is megjelentek, ami különösen izgalmassá tette a közös munkát.

Az esti műsor főként neves írókkal és költőkkel folytatott beszélgetésekből állt, az első napon azonban

Győrffy László festő, az utolsón pedig Losoncz Alpár filozófus is a tábor kvázi színpadának csíkos rekamiéjára telepedett. Eljött Kishegyesre a Könyvhétre kiadott köteteit bemutatni például a számos díjjal kitüntetett Térey János, Csaplár Vilmos vagy Schein Gábor, a pozsonyi kulturális életben központi helyet elfoglaló, fellépést csak a legritkább esetben vállaló Grendel Lajos, s a legutóbb éppen westernregényt publikáló Cserna-Szabó András, aki ínyencségét fitogtatva még káposztás oldalast is főzött a jelenlevőknek. A fiatal nemzedékhez tartozók közül itt volt Csobánka Zsuzsa és Pál Dániel Levente, az elsőköteteseket pedig Áfra János, Szőcs Petra, Bicskei Gabriella és Korpa Tamás képviselte. A tábor legörömtelibb eseménye kétségkívül Domonkos István váratlan felbukkanása volt. Az 1979-ben Svédországba költözött költővel, a XX. század egyik legjelentősebb versének minősített Kormányeltörésben szerzőjével Orcsik Roland beszélgetett életről és irodalomról.

Bemutatkozott a legnagyobb múltra visszatekintő szlovákiai magyar folyóirat, az Irodalmi Szemle szerkesztősége, a tábor utolsó napján pedig mikrofonvégre kapták a Híd Kör-ösöket is, hiszen a tavalyihoz hasonlóan a Híd idei július-augusztusi száma is a fiatal alkotóknak adott megmutatkozási lehetőséget. Mintegy harminc szerzőt vonultat fel a lap legújabb száma, s köztük szinte egyenlő arányban vannak jelen a szépírók és a kritikusok, sőt egy néprajzi tanulmány is akad a gyűjteményben.

Kiállításokban és vetítésekben is gyönyörködhetett, aki elment a Dombos Caffévá avanzsált Király kocsma szalmabálákkal telerakott udvarába: Bach Máté méltán népszerű, az irodalmárokat ismét divatossá avató fényképeinek sorozatához, a Vagány históriákhoz a Tanyaszínházban megismert Fekete Réka Thália adott hangot, Oláh Gergely Máté városi témájú képei jól illettek a helyszínhez, a bajsai biciklitúra végállomásán, a Zako-kastélynál pedig Stefan Preradović fainstallációiból nyílt tárlat.
Az sem unatkozott, aki bulizni akart, hiszen szerdán hendriqz/john nylon keverte a számokat, csütörtökön a Lábos ElectricOrchestra pajtamuzsikált, pénteken a Sin Seekas és a Secret Man pörgette fel a közönséget, szombaton a KafkaBeat Szelektor játszott swing-beat-balkáni muzsikát, vasárnap pedig Barlog Károly Cseh Tamás-szólója, a „Sose felejtem azt a csinos zakót” búcsúztatta a tábort.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..