home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
A tehetség, az érték és a siker ünnepén
(re)
2014.03.19.
LXIX. évf. 12. szám
A tehetség, az érték és a siker ünnepén

Másodízben tartották meg a szabadkai városháza dísztermében a Vajdasági Tehetségnap díjátadó gáláját.

A rangos eseményen elsőként De Negri Ibolya, a szervező, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács elnöke köszöntötte a kitüntetett diákokat és mentoraikat, a szülőket, az oktatási intézmények vezetőit. Elmondta, hogy a VATT 2010-ben alakult meg azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a vajdasági tehetséges gyermekek és fiatalok kiteljesedéséhez:

— A tehetség, az érték és a siker ünnepe ez a nap, dicséret és köszönet illeti azokat a pedagógusokat, akik a tehetséges gyermekeket és fiatalokat segítik, valamint a díjazottakat, akik szorgalmukkal, sikereikkel kitűnnek, és a vajdasági magyarság hírét viszik el akár az országhatáron túlra is.

Maglai Jenő, Szabadka polgármestere szerint a tehetséggondozás minden nemzet kiemelt kötelessége kell, hogy legyen, hiszen nem lehet fényes jövője egy közösségnek, ha nem támogatja a tehetségeket.

Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének elnöke hangsúlyozta: a Budapesti Európai Tehetségközpont támogatja a vajdasági tehetséggondozást, hiszen a magyar nemzetnek szüksége van minden nemzettársa tudására ahhoz, hogy megmaradjon, kultúráját, anyanyelvét és hagyományait továbbörökítse. Ebben képviselnek felbecsülhetetlen szerepet a tehetséges diákokkal foglalkozó pedagógusok.

A gálán három kategóriában osztották ki a VATT díjait: a Született tehetségek (3—6 éves korig), Kistehetségek (általános iskolások) és Ígéretes tehetségek (középiskolások). A mentorokat is elismerték, akik az elmúlt időszakban sokat tettek a tehetséggondozás és -fejlesztés terén.

A díjátadó ünnepség fényét a Tolnai Ilona által vezetett Királyhalmi gyermekkórus fellépése emelte.

A városháza előcsarnokában megnyílt a II. Vajdasági Tehetségnap képzőművészeti kategóriájában díjazott diákok kiállítása is.                

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..