A szülő mint tükör
(—)
2013.11.20.
LXVIII. évf. 47. szám
A szülő mint tükör

Részlet Michael Ben-Menachem Pszicho-tükör című nagy sikerű könyvéből

A csecsemő még alig tud felfogni valamit a környező világból, de édesanyja testének melegét, illatát, kezének érintését, a bőrére lehelt puszit már megérzi. Ugyanúgy érzékeli az ideges, siető anya nyugtalanságát, izomfeszültségét, mozdulatai gyorsaságát, arckifejezését is, s ez a nyugtalanság automatikusan átragad rá. Nem tudja még — lévén kilenc hónapon át édesanyjának szerves része —, hogy hol kezdődik ő, és hol végződik a környező világ. Nem tudja még, hogy ő — ő. Nem tudja, hogy ő — ember. Egy individuum. Csak lassan, fokozatosan kezdi érzékelni és később értékelni azt, ami körülveszi. Lassan jön rá arra, hogy csörgője nem testének egy része, ahogyan édesanyja sem az. Először érzékein keresztül, később verbálisan is tudatára ébred annak, hogy ő egy önálló személy. Akkor már lehet két, két és fél éves. Ilyen sokáig tart ez az első ismerkedés önmagával. Mielőtt azonban megértené a hozzá intézett szavakat, mondatokat, már kialakít magáról bizonyos benyomásokat, mégpedig abból, ahogyan kezelik. Igaz, ez is társadalmanként változó.

Kezdő pszichológus koromban minden páciensnél igyekeztem pontos képet kapni erről a periódusról. Ilyeneket kérdeztem: Sokat ültél anyuka, apuka ölében? Ki fürdetett? Megsimogatott-e édesanyád? Sűrűn? Kaptál-e puszit elalvás előtt? — és hasonlókat. A válaszokból messzemenő ,,következtetéseket’’ vontam le. Később lassanként rájöttem, hogy a simogatás, ölben ülés, puszilás nem tartozik a svéd család normális megnyilvánulási formái közé. Sőt. Bevándorlók gyermekei sokszor szégyellik, amikor szüleik puszival válnak el tőlük az iskola kapujánál (arról nem is beszélve, hogy csak őket kísérik az iskoláig). Minden egyébbel is így van. Könnyű egy másik társadalom szokásait félreérteni. Az elmondottakból az következne, hogy a svéd szülők nem szeretik gyerekeiket? Ugye, hogy nem? Ehhez viszont ismerni kell a svéd társadalmat. A svéd szülők például sokkal türelmesebbek, mint a magyarok. Ha a gyerek ötvenszer ledobja a csörgőjét, zokszó nélkül felszedik ötvenegyedszer is. Sokkal több idejük van a gyerekre, többet figyelik, beszélnek, magyaráznak, játszanak velük. A mi szüleink még alig játszottak velünk. Tehát a különbözőség nemcsak térben (különböző országok, társadalmak), hanem időben (történelmi távlat) is szembetűnő. Igaz, a gyerekek nem sétálnak karon fogva Svédországban, mégis a fiúk és a lányok közötti, egy életre szóló, kedves, pajtási kapcsolatot itt észleltem először.

A lényeg az, hogy a szülő valamilyen módon a gyerek értésére adja, hogy ő — a gyerek — fontos személyiség. Vagyis a gyerek részére a szülők mint tükrök szerepelnek. Abból, hogy a szülő hogyan viselkedik, s miket mond, a gyerek egész életére kiható következtetéseket von le. ,,Mit akarsz már megint?’’ ,,Csak nézzetek rá, hogy néz ki!’’ ,,Te rakás szerencsétlenség, add ide, nem bírom nézni, hogy mit csinálsz!’’ — és hasonló megjegyzések azt a képet alakítják ki a gyerekben, hogy ő semmire sem jó. Viszont az ellenkező véglet sem helyes. Otthon szidni, máshol dicsérni — szintén sok családban előfordul. Nagyon helytelen, mert hazug viselkedésre nevel. ,,Ha az édesanyámnak ilyen rossz a véleménye rólam, nem is lehetek rendes ember’’ — gondolja a gyerek. Nem is lesz. ,,Ha a szüleim nem szeretnek, ki más szeretne?’’ (Értsük: ,,Nem vagyok szeretetreméltó’’).

 

Markó Miklós (Michael Ben-Mena-chem) 1935-ben Budapesten született, de Orosházán töltötte gyermek- és ifjúkorát. Visszaemlékezése szerint életét egy győri vasutasnak köszönheti, aki tévedésből Auschwitz helyett Bécs felé irányította a deportáltakkal megrakott, zsúfolt szerelvényt.

Markó Miklós Orosházán a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett 1954-ben, de osztályidegennek minősített származása miatt az egyetemi felvételije nem sikerült. 1964-ben elhagyta Magyarországot. Disszidált. Élt Ausztriában, Izraelben. Az egyetemet Uppsalában végezte, tevékenykedett az Egyesült Államokban, Londonban. Viszontagságos körülmények között Svédországban telepedett le, ma is ott él. Dr. Michael Ben-Menachem az utolsó ,,reneszánsz emberek’’ egyike. Klinikai pszichológus, író, festőművész, fotós, kertész, búvár, vitorlázó, meg még sok minden más. Könyveit több nyelvre is lefordították, néhány Magyarországon is megjelent (Lazíts az életedért, Pszicho-tükör, A Ben-Menachem szuggesztió, Derék-fájás, Vizsgaláz, Játék papírkatonákkal).

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg ÁtUtazó rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..