home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A szomorúság háromszöge
Brasnyó Zoltán
2023.02.23.
LXXVIII. évf. 7. szám
A szomorúság háromszöge

Ruben Östlund ezúttal a szupergazdagok világába kalauzolja a szatírákra vevő nézőit, akiket nem riaszt el egy ilyen meglehetősen nehezen befogadható mozi. A svéd rendező foglalkozott már a férfiúi egóval, a művészvilág sznobériájával, ezúttal pedig A legyek urával párhuzamba helyezhető, a felső tízezer sekélyességét középpontba állító filmmel állt elő.

A szomorúság háromszöge Östlund második filmje, mely megkapta a Cannes-i Arany Pálmát, sőt a legjobb filmek kategóriájában Oscar-díjra is jelölték. Egy luxushajó vendégeit ismerjük meg, akik között szinte senki sem lesz szimpatikus. Groteszk, gátlástalan figurák ezek, éppen olyanok, akik a velünk szembejövő bulvárhírekben vagy a közösségi médiában is szerepelnek, és akiktől a jóérzésű emberek legtöbbje leginkább viszolyog. Yaya, az influencer modell (a tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatal színésznő, Charlbi Dean alakítja), a pasija, Carl (Harris Dickinson), a személyzetet szolgákként kezelő orosz oligarcha, fegyverkereskedők, bűnözők stb. — ezúttal ezekre a figurákra, az újgazdag semmirekellőkre vetette ki hálóját Östlund, akikkel kapcsolatban szemernyi szánalmat vagy megértést sem érzünk majd a filmben. Alig várjuk, hogy bűnhődjenek, a rendező pedig tesz is róla, hogy a Golding-regényre vagy éppen a japán Battle Royale filmre emlékeztető módon teljesen lemeztelenítse őket, és kiderüljön, hogyan tudnak boldogulni vagy egyáltalán túlélni.

Ha nem is kapunk minden esetben elégtételt, az üzenet viszonylag egyszerűen átjön: a másokra nyomást gyakorló, a hatalmat birtokló személyek az emberi gyarlóság folyományaként mindig kizsákmányolják majd azokat, akiket alájuk rendel a sors vagy a szükség. Talán éppen e miatt a didaktikus üzenet miatt oszlott meg a cannes-i közönség véleménye arról, hogy a svéd rendező filmje megérdemelte-e az Arany Pálmát.

Ha nem is húzódnak meg túl mélyenszántó igazságok mögötte, A szomorúság háromszöge egy szórakoztató szatíra, melynek első fejezetében megismerjük a vagyonukkal kérkedő főhőseinket, a hajó alkoholista kapitányát (Woody Harrelson), a másodikban pedig már kapkodjuk a szemünket, kalózok támadják meg ugyanis a hajót, mely felrobban. Kevesen élik túl, akik pedig mégis, egy lakatlan szigeten térnek magukhoz. Itt aztán valóban eltűnik az összes társadalmi különbség, csakhamar pedig az is kiderül, hogy ezek az emberek valójában semmihez sem értenek, a túléléshez szükséges készségeik teljességgel hiányoznak. A takarítónő veszi kezébe az irányítást, aki halászik, főz, és észszerűen osztja be a készleteket — azaz ő az egyetlen, aki képes megvédeni a többieket. Ez hatalmat ad neki, és hiába ő a kisember, ebből a pozícióból már irányítani és kizsákmányolni is tud…

Izgalmas látni, mennyire függünk a technikától, az okoseszközöktől és a kényelmünktől. A film első fejezetében felfestett képmutató, mindenféle őszinteségtől mentes közeg hirtelen kénytelen félretenni a korábbi sérelmeit, csapatban dolgozni, befolyás, vagyon és tekintély nélkül. Valóban nem túl forradalmi ez az üzenet, de újra szembesít bennünket azzal, hogy a társadalmi státuszt kényelmes világunkban kizárólag a pénz határozza meg. Ebben a sztoriban egyébként bárki ott lehetne, hiszen a másik „óriási” tanulság, hogy még gazdagnak sem kell lennünk ahhoz, hogy egy ilyen szélsőségesen kiszolgáltatott helyzetben felfogjuk, ott halnánk éhen egy lakatlan szigeten.

A szomorúság háromszöge a nagy igazságok mellett persze kellőképpen szórakoztató is ahhoz, hogy a tragikum helyett — végül némi lelkiismeret-furdalást érezve gyarló hőseink iránt — nevessünk ezen az egészen. Nem könnyű film: világszerte többen is elhagyták a mozitermet a vetítés alatt, aminek hátterében valószínűleg az áll, hogy az előzetes inkább egy abszurd vígjátékot hirdetett — ám amit ezüsttálcán kapunk, az felér egy tengeribetegséggel. Görbe tükör képmutató világunk elé. Ilyenek vagyunk mi, XXI. századi emberek — legalábbis Ruben Östlund szerint.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..